Az onkológiai gyógyszerek párhuzamos exportjától, a laboratóriumi analízisekkel való csalásoktól, pénz hiányában a szívműtétek befagyasztásától, botrányos egészségügyi ellátástól hangos a sajtó – miközben tegnaptól „vizitdíjat”, azaz beutalási díjat is szednek a betegektől.
Az onkológiai gyógyszerek párhuzamos exportjától, a laboratóriumi analízisekkel való csalásoktól, pénz hiányában a szívműtétek befagyasztásától, botrányos egészségügyi ellátástól hangos a sajtó – miközben tegnaptól „vizitdíjat”, azaz beutalási díjat is szednek a betegektől. Elméletileg nyugta ellenében kell befizetni – a beutalási napok számától függetlenül, egyszeri alkalommal, a kórházi kibocsátó kézhezvétele után – az 5-10 lej közötti összeget. Tegnap a Maros megyei sürgősségi kórházban, ahol 7,5 lejben állapították meg a beutalási díjat, egyetlen nyugtát sem bocsátottak ki. A megyei kórházban nyolc lejben szabta meg az igazgatótanács az összeget, amit a sajtószóvivő szerint „kizárólag a páciensek érdekében használnak fel, az orvosi ellátás színvonalát (orvosi berendezéseket vásárolnak) és a hotelszolgáltatások komfortszintjét növelve”.
Nem tudom, miért, de érzésem szerint ismét kísérleti nyulaknak nézték a hazai polgárokat. Az egészségügyi tárca vezetője ugyanis érthetetlen sietséggel vezette be a kórházi vizitdíjat, a bevételek növelése, illetve a hálapénz „kifehérítése”, no meg az indokolatlan beutalások számának csökkentése céljából. Mint már írtunk róla, könnyen kitalálható, hogy e célok mennyire valósulnak meg, tekintve a vizitdíj összegét, illetve az is nagy kérdőjel, hogy milyen gazdasági megfontolások és számítások állnak az intézkedések bevezetése mögött. Ugyanis a szóban forgó kórházak részéről arra az egyszerű kérdésre sem sikerült válaszokat kapnunk tegnap, hogy mennyire becsülik a beutalási díj bevezetésével járó adminisztrációs költségeket – a számlatömbök, pecsétek megvásárlása (a sürgősségi kórházban például osztályonként fizetendő a vizitdíj), az alkalmazottak pénzkezelésre való felkészítésével járó költségek, a munkatörvénykönyv értelmében a pluszfeladatokért járó bérkiegészítés –, az ezekkel járó kiadások például magyarországi tapasztalatok alapján helyenként a bevételek felét is meghaladták. A válaszok szerint csak 3 hónap múlva lesz erre valamiféle számadat. A szekér megelőzte a lovat, mondhatnánk, hiszen a kórházi vizitdíj bevezetésére – ami április 1. volt, és ez nem tréfa! – gyakorlati szempontból is általában felkészületlen kórházak vezetői még csak hozzávetőleges számításokat sem végeztek az adminisztratív költségekről, ez utólag „derül ki”, a különféle egészségügyi szolgáltatásokért differenciált összegek bevezetéséről pedig szó sincs, és az is bizonyos, hogy a fehér zsebbe csúsztatott, borítékolt feketepénz sem szűnik meg, még csak ki sem szürkül. A beutalási díj kifizetése alól mentesülő társadalmi kategóriák megállapításában pedig igencsak nagyvonalú a szaktárca…
Egy biztos: az elmúlt években sokat, és időnként hevesen vitatkoztak a kórházi vizitdíj bevezetésének indokoltságáról, létjogosultságáról, az elmúlt 2-3 hónapban ügyes taktikával viszont sikerült összegcentrikussá tenni a vita tárgyát. Megvan tehát immár a jogalapja a vizitdíjnak. Jövőre – válság okán – akár háromszorosa is lehet, nemde?!
