Vitorlással át a Földközi-tengeren

Prelúdium

Mint derült égből villámcsapás – pozitív és negatív előjelű váratlan fordulatot egyaránt jelöl eme közhellyé nemesedett mondás, és ez a mi esetünkben sem volt másképpen. Egy esős délután, amikor épp azon morfondíroztam, hogy szedjem-e ki a motort a garázsból vagy sem, hívott fel Tibi barátom egy visszautasíthatatlan ajánlattal: segítenem kéne elhozni egy vitorlás hajót Gibraltártól Horvátországig. Természetesen a tengeren. Mivel az idei kirándulásszezont a tavaszi skóciai túránk után kirobbant vírusválság miatt nagyjából lefújtam (titkon azért reménykedtem, hogy valamikor augusztusban azért elmehetünk motorral vagy lakókocsival Görögországba vagy Horvátországba), azonnal kaptam az alkalmon. Ugyanakkor ama kérdés is belém hasított, hogy hogyan tudom ezt megoldani? Körülbelül három hét, ameddig átszeljük a Földközi-tengert, itt a meló, a család, a motorosklub… Aggályaimra Tibi nemes egyszerűséggel válaszolt: „Szomszéd. Ne légy marha! Mikor kapsz még egy ilyen ajánlatot?” Igaza volt. És mindent sikerült elrendezni.

A dolog előtörténetéhez tartozik egy igen ismert ember, Zoli, becenevén Kobra Zoli. Azon székely atyafi, aki pár évvel ezelőtt körbebiciklizte a földgolyót, pár éve pedig vitorlással kívánta megtenni ugyanezt, ezúttal családostól. A tavaszi hónapokban indult vissza a Karib-tengerről, ismét áthajózta az Atlanti-óceánt, immár csak kettesben egy brit sráccal. A családja repülővel érkezett haza. Eme brit srác kiszállt Gibraltáron, hogy hazarepüljön Angliába, és itt jöttünk a képbe mi. A hosszú tengeri út utolsó etapjának legénysége, aki segít Zolinak hazahozni a jachtját. Egyedül az Atlanti-óceánon át lehet ugyan hajózni, de nem pihentető és nem kellemes (20 percnyi alvás, 20 percnyi őrség folyamatosan, heteken keresztül), a Földközi-tengeren viszont akkora a forgalom, hogy e vállalkozás szinte a lehetetlennel határos. Figyelni a szelet, az irányt, a hullámokat, a vitorlákat, a mélységmérőt, a radart, a rádiót, az időjárás-előrejelzéseket, és közben fúrni, faragni, valamit folyamatosan megjavítani, ennivalót készíteni, aludni – nos, mindez nem egy embernek való feladat, és itt fogunk segíteni mi, marosvásárhelyi matrózok: Huba, Tibi és én. Mi is rendelkezünk tengeri hajósi jogosítvánnyal, vitorlásengedéllyel. A Zoli jachtja egy 14 méter hosszú, Harmony márkájú szlúp, azaz egyárbócos hajó, amely orrvitorlát és nagyvitorlát visel, és természetesen dízelmotorral is rendelkezik. Ezt fogjuk a horvátországi téli kikötőjébe navigálni.

Persze mindez nem lett volna kellően izgalmas, ha nincs a vírus okozta járvány, amely rendesen betett mindannyiunknak. Gibraltár szóba sem jöhetett, így Malagába vettünk repjegyet. Ám Spanyolországban is igencsak eldurvult a helyzet, Zolit nem engedték kikötni, számunkra pedig kérdéses, hogy kiengednek-e a repülőtérről. Megpróbáljuk igazolni, hogy csak tranzitutasok vagyunk, amint kitesszük a lábunkat a malagai terminálból, egyenesen a hajóra megyünk, és másnap reggel indulunk is tovább. Elméletileg nem kéne gondot jelentsen, a Romániában bejegyzett vitorlás jogilag román felségterületnek számít, az ország része, bárhol is jár. Meglátjuk, mi lesz. Itthon mindent bevásároltunk, UV-szűrős pólók, sapkák, napszemüvegek, éjjeli őrséghez melegítőalsó, polárpulcsi és motoros esőruha, fehér talpú cipő, laptop, fényképezőgép, GoPro kamera, munkáskesztyű és hasonlók. A polipkonzerveket és a söröket majd megvesszük Spanyolországban, ha sikerül a fedélzetre lépnünk. Pálinkát vittünk itthonról.

Terveim szerint hajónaplószerűen beszámolok majd a több ezer mérföldes útról. Egyelőre úgy tűnik, hogy az első megállónk Szicíliában lesz, ami körülbelül öt napig tartó, éjjeli és nappali folyamatos tengeri vitorlázást jelent. Ezután ismét internetközelbe kerülünk. Útközben, régmúlt korok felfedezőihez hasonlóan, lejegyzem az élményeimet, amelyeket Tibi borítékolhatóan nagyszerű fotóival fogunk majd illusztrálni. 

Horgonyt fel!