Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2014-02-25 15:20:35
A végrendelet vagy testamentum egy olyan jogügylet, melynek értelmében egy nyilatkozó magánszemély javairól – halála esetére – egyoldalúan rendelkezik.
Az új Ptk. előírásai szerint a végrendelet az illető személy hagyatékát képező javak leírását, a megnevezett hagyományost (az a személy, akit a végrendelkező a végrendelettel kinevez), előző végrendeletek visszavonására vonatkozó előírásokat, örökségből való kitagadást stb. tartalmazhat.
A törvény ugyanakkor tiltja a kölcsönös végrendeletet, tehát az olyan jellegű végrendeletet, melyen belül két vagy több személy egyik a másik javára rendelkezik.
A romániai jogrendszer több végrendelettípust ismer. A végrendeletek két csoportba sorolhatóak: a közönséges végrendeletek, illetve a kiváltságos végrendeletek.
A közönséges végrendeletek – pontosabban annak két típusa, a hitelesített végrendelet (közvég-rendelet) és a magánvégrendelet – képezik a legelterjedtebb formákat.
Míg a magánvégrendelet fő jellemzője az, hogy azt a végrendelkező saját kezűleg írja, keltezi és aláírja, a hitelesített végrendelet – ahogy erre megnevezése is utal – hitelesítésen kell keresztülmenjen.
Hitelesített végrendeletet a közjegyzők készíthetnek. Megemlítjük, hogy az új Ptk. előírásai szerint hiteles végrendeletet nem csak a közjegyző, hanem más közhatalommal rendelkező személy is készíthet. Sajnos az új előírás ennél több részletet nem tartalmaz, illetve nem tesz pontosítást azokra a személyekre, akik ebbe az utóbbi kategóriába sorolhatóak.
A hitelesítéskor a végrendelkező személy egy vagy több tanú jelenlétében is végrendelkezhet.
A hiteles végrendelet a következő előnyöket nyújtja:
* az olyan személyek is rendelkezhetnek ilyen módon, akik nem tudnak írni vagy olvasni,
* nagyobb biztonságot nyújt a megőrzés szempontjából, mivel egy példány mindig a közjegyzőnél marad,
* a rendelkező akarata kevésbé befolyásolható, mert a szabad akarat kinyilvánítását a közjegyző is felügyeli a hitelesítéskor, valamint lehetséges egy vagy több tanú jelenléte.
Ugyanakkor ez a típusú végrendelet hátrányokat is mutat a magánvégrendelettel szemben:
* nagyobb költségekkel jár,
* az előállítása több időt igényel,
* nem biztosítja a végrendelet tartalmának teljes titoktartását.
A hiteles végrendelet előállítása érdekében a rendelkező egy közjegyzőnél jelentkezik és annak végső rendelkezéseit lediktálja. Ezután a közjegyző azt felolvassa, vagy átadja a rendelkező személynek elolvasásra.
Ugyanakkor a törvény megengedi azt is, hogy a rendelkező személy az általa már megszerkesztett végrendelettel jelentkezzen a közjegyzőnél. Ilyenkor a közjegyző azt felolvassa neki a hitelesítés előtt.
A felolvasás, illetve elolvasás után a végrendelkező a közjegyző előtt azt nyilatkozza, hogy a végrendelet az ő szabad akaratát tartalmazza.
Ezután a rendelkező személy a végrendeletet aláírja, míg a közjegyző a hielesítési végzést írja alá.
A magánvégrendelet a következő előnyöket nyújtja:
o nincsen alávetve különösebb formaságoknak
o gyakorlatilag akárhol előállítható, a közjegyző beavatkozása nélkül
o biztosíthatja a rendelkező akaratának a teljes titoktartását
o nem igényel különösebb költségeket a rendelkező részéről.
Hátrányai ellenben a következők:
o a rendelkező akarata könnyen befolyásolható
o könnyen módosítható vagy akár megsemmisíthető
o az egyszerű formaiságok miatt könnyen hamisítható
o jogi ismeretek vagy útmutatás hiányában előfordulhat a végrendelet hibás vagy érthetetlen módon való megfogalmazása.
A magánvégrendelettel kapcsolatos alapvető feltétel az – amint már fennebb említettük –, hogy a rendelkező teljes egészében saját kezűleg írja, keltezze és aláírja a végrendeletét.
Kérdésekkel vagy hozzáfűzésekkel forduljanak a szerzőhöz a következő e-mail címen: mhistvan@gmail.com