2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A merészebbek elutaznak, mások inkább elveszítik a befizetett pénzt

A turizmusban már most óriási veszteségeket okoz a koronavírus-járvány és az általa generált pánikhangulat, hiszen vannak országok, ahol korlátozásokat vezettek be, légitársaságok függesztettek fel járatokat, a turisták egy része pedig nem mer utazni, olyan helyszínekre sem, ahol egyelőre nincs veszélyforrás. A kialakult helyzet kapcsán két marosvásárhelyi utazási iroda vezetője számolt be lapunknak tapasztalatairól.

A következő időszakban nemcsak az utazási irodák, hanem a szállodák, panziók forgalma is visszaeshet, ezért állami támogatásra van szükség, hogy átvészeljenek néhány hónapot – tette szóvá a napokban Dragoş Petrescu, a szállodák és éttermek munkáltatói szakmai szervezetének elnöke. A koronavírus-járvány elsősorban a turizmusra és a vendéglátóiparra van negatív hatással a turisták pánikszerű lemondása és a repülőjáratok nagyszámú törlése miatt. Petrescu szerint  azonnali állami segítségre van szükség, például átmeneti adóeltörlésekre, és a napokban a központi sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a gazdasági minisztérium fontolóra veszi, hogy három hónapra eltörölje a turizmusban dolgozók bérjárulékait. A szaktárca turisztikai igazgatósága létrehozott egy válságstábot, amely felméri, hogy milyen károkat okoz az ágazatban a vírus terjedése, és megoldásokat is javasol majd.


A következő két hétre fókuszálnak

Kelemen Barna, a marosvásárhelyi World Travel Shop utazási iroda vezetője lapunk érdeklődésére rámutatott, egy előre nem látott helyzettel állunk szemben, amiről senki sem tudja, pontosan meddig tart, konkrét, határozott válaszok nincsenek, éppen ezért káosz alakult ki minden téren, és ez nemcsak az utazási irodákat érinti. 

– A lényeg az, hogy a tavalyi év vége és az idei év eleje, január-február turisztikai szempontból nagyon jó időszaknak számított, sokan foglaltak nyaralást erre az idényre. Mindenképpen pozitív, hogy úgy érezzük, az emberek megértették a helyzetet, belátták, hogy jelenleg nem tudunk pontos választ adni arra, hogy mi lesz hosszabb távon, így kivárnak, hogy miként változik a helyzet. Szerencsére nem jönnek tömegesen, hogy lemondják a már lefoglalt nyaralást. Számunkra jelenleg az a prioritás, hogy az elkövetkező két hétben, azaz az egészen közeli időpontokban esedékes indulások esetén megoldást találjunk. Különböző országokban különféle szigorításokat vezettek be, van, ahol már nem fogadnak turistákat, sok légitársaság felfüggesztette a járatokat, és ebből adódóan igen kellemetlen helyzetek alakultak ki, amelyeket meg kell oldanunk. Ez azt jelenti, hogy ha lemondta a légitársaság a járatot, akkor visszakapjuk a pénzt, és visszaadjuk a turistáknak. Vannak olyan esetek, hogy nem akarják lemondani, más időpontra szeretnék áttenni, ekkor közösen találunk időpontot, amikorra ingyenesen átütemezzük az utazást, ha nincsen árkülönbség. Ha van, akkor az időpont-módosítási díjtól mentesülnek, ellenben a különbséget ki kell fizetniük a turistáknak. Ez egyelőre az egészen közeli, jövő heti indulásokra vonatkozik, ugyanis a légitársaságok is szabnak különböző feltételeket, nem módosítják például azokat a foglalásokat, amelyek július-augusztusra szólnak. A szállással kissé prob-

lémásabb a helyzet, a szállodatulajdonosok nem annyira rugalmasak. Nem Olasz-, Francia- vagy Spanyolországra gondolok, hanem olyan helyszínekre, amelyek nem számítanak veszélyeztetettnek, és ahol fogadnak még turistákat, itt a szállásokat nem szívesen akarják visszamondani penalizálás nélkül. Változó a helyzet, van, ahol megértőbbek, és visszaadják a már kifizetett összeg egy részét, mások pedig a teljes összeget visszatartják, amennyiben ők várják a turistákat, de azok nem mernek elutazni. A valóság az, hogy nem vagyunk egyformák, nem egyformán reagálunk az adott helyzetre, a jelenlegi körülmények között is vannak emberek, akik elutaznak. Most is előfordult, hogy egyiptomi kirándulást  vásároltak augusztusra vagy tunéziait júliusra. Nagyon jók az árak, az utazásszervezők kénytelenek voltak a jelenlegi helyzetre való tekintettel lecsökkenteni. Sokan bátrabbak, van, aki a tegnap elutazott egy kisebb csoporttal az Emírségekbe, a kollégám nemrég jött haza Portugáliából, minden probléma nélkül végiglátogatta a turisztikai látványosságokat. Vannak turistáink, akik éppen Vietnámban vannak, mások Balin nyaralnak. Van azonban csoport, amely a hónap végén Egyiptomba kellett volna utazzon, és úgy döntött, lemondja, annak ellenére, hogy elveszíti a kifizetett pénzt, ugyanis az ország fogad turistákat, a repülőjárat még nincs felfüggesztve, tehát ha ilyen körülmények között visszalépik, az százszázalékos penalizáció – osztotta meg a mindennapi munkája során tapasztaltakat a World Travel Shop igazgatója.


Visszaesés mindenképpen érzékelhető

A marosvásárhelyi Family Holiday utazási iroda vezetője, Kiss Csilla is egyetért azzal, hogy a jelenlegi helyzet ugyan minden iparágat befolyásol, de talán a leginkább érintett ágazat a turizmus. 

– Visszaesés mindenképp érzékelhető, viszont az előző évekhez hasonlítani nem igazán lehet, mivel ez az iparág nagyon érzékeny, és bármilyen gazdasági/egészségügyi/politikai változásra – de akár a pletykákra is – azonnal reagál. A nyárra foglalt utakkal kapcsolatban a szakmabeliek és az utasok is várakozó állásponton vannak. Hónapokkal utazás előtt senki nem tud biztosat mondani a fejleményekről. A nyári úti célokra az utazási szerződés szerinti lemondási feltételek érvényesek. A márciusra foglalt utak esetében egyenként kerül elbírálásra minden utazási szerződés. A vesztegzár alatti országokba (Olaszország, Kína – amelyek nem engedélyezik a ki- és beutazást március 31-ig) foglalt utazási csomagok esetén a vesztegzár időtartama alatt ingyenes időpont-változtatási lehetőségre, illetve a befizetett összeg visszaigénylésére van lehetőség. Természetesen minden utast hivatalos forrásokból származó információink szerint azonnal értesítünk, amennyiben a foglalt utazását is érinti vagy befolyásolja bármelyik intézkedés – fejtette ki az irodavezető.

Fotó: Nagy Tibor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató