Nem zárkózik el az egyetemisták röghöz kötésétől az oktatási miniszter, aki tegnap egy képviselői beadványra adott ilyetén válaszában csak finoman érintette egy sokkal összetettebb, a fiatal diplomások kivándorlásában jelentkező probléma felszínét, meg sem próbálva lényegi választ adni rá.
Nem zárkózik el az egyetemisták röghöz kötésétől az oktatási miniszter, aki tegnap egy képviselői beadványra adott ilyetén válaszában csak finoman érintette egy sokkal összetettebb, a fiatal diplomások kivándorlásában jelentkező probléma felszínét, meg sem próbálva lényegi választ adni rá. Mondjuk maga egyedül nem is tehetné, ahhoz kéne egy teljes értelmes kormányzat, ami évtizedek óta hiánycikk kies tájainkon.
A miniszteri választ kiváltó kérdést februárban tette fel a tudományos akadémia egy olyan javaslattal, hogy az állami helyeken tanuló egyetemistáknak legalább annyi időt kellene itthon dolgozniuk, mint amennyit államilag támogatott helyeken tanultak. Mint ahogy akkor a tudományos testület, most valószínűleg a miniszter kapja meg a magáét a szabadságot a szabadossággal előszeretettel keverőktől, akik a diákok szabadságával és jogaival fognak érvelni. Pedig ha egy állam oktatásba fektet pénzt, akkor logikusan várhatják el az adófizetői, hogy azért a beruházásért szolgáltatást is kapjanak a majdani diplomásoktól. A kérdést egyszer – és remélhetőleg nem is a túl távoli jövőben – alighanem az unió keleti tagállamai összehangoltan is terítékre fogják tenni, mert a keletről nyugatra irányuló agyelszívás finoman fogalmazva sem sportszerű eljárás a gazdasági versenyben alapból előnnyel induló fejlettebb gazdaságú tagállamok részéről.
De amíg az ilyen rendszerszintű problémák érdemi felvetése több állam politikusainak értelmes együttműködését is feltételezi, addig is mindenki tehetne rendet a saját portáján. Mert ha a rendszerváltás óta eltelt szűk három évtizedben a fiatalok – és nem csak ők – azt látnák, hogy az egymást követő kormányok a politikai nézetkülönbségekből eredő vitáikon túl összehangoltan dolgoznak az ország fejlesztésén, és lenne előttük akár évtizedekre is belátható horizont, hogy lehet itthon érvényesülni és becsületes munkával tisztességes megélhetéshez jutni, akkor a lasszó nem az itthon tartásukhoz, hanem a külföldre vitelükhöz kellene inkább. És az esetben talán a nem diplomás, csak sima megélhetési kivándorlók milliós tábora sem kellett volna vándorbotot vegyen a kezébe a mindennapi betevőért. Sosem lenne késő elkezdeni az ilyenfajta országépítést, csak egyelőre nincs, és ameddig szociális osztogató programokkal választásokat lehet nyerni, addig hatalmi helyzetbe nem is kerülhet olyan erő, amelyik erre képes is lehetne.
