Látványnak is impozáns volt a tanügyiek szerdai tüntetése a fővárosban, ahogy kék sapkában, fehér mellényben a Győzelem tértől a parlament épületig vonultak lényegre tapintó jelszavaikkal: mire való az iskola, ha a kormány azt akarja, hogy maradj buta?; ha meghalunk, követtek ti is; ki a politikával az iskolából!; az oktatásügy halála a nemzeté is; ha nem tiszteltek, elmegyünk…
Látványnak is impozáns volt a tanügyiek szerdai tüntetése a fővárosban, ahogy kék sapkában, fehér mellényben a Győzelem tértől a parlament épületig vonultak lényegre tapintó jelszavaikkal: mire való az iskola, ha a kormány azt akarja, hogy maradj buta?; ha meghalunk, követtek ti is; ki a politikával az iskolából!; az oktatásügy halála a nemzeté is; ha nem tiszteltek, elmegyünk… Anélkül, hogy számokba bocsátkoznánk, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének hívó szavára több ezren válaszoltak láthatóan nem a tüntetés kedvéért, hanem mert emberi méltóságukat szeretnék visszaszerezni a pedagógusok. Ennek alapvető követelménye, hogy XXI. századi körülmények között munkájuk fontossága és értéke szerint fizetett tagjai legyenek a társadalomnak. A pályán ma még vannak olyanok, akiket az a belső tűz hajt, amely a hivatás legjobbjait jellemezte az idők során, s a fiatalok közül is kerülnek ki jó néhányan, akik a tanításra születtek. De mellettük egyre gyarapodik a félművelt, muszájpedagógusok sora, akik a pillanatnyilag biztosnak tűnő keresetért vannak a rendszerben, egy jobb lehetőségre várva. Elavult iskolaépületekkel, elavult módszerekkel, (a kért hat százalék helyett) a nemzeti össztermékből kapott 2,5 százalékkal egyre nehezebb lépést tartani az igényekkel. S közben egyre idegesebb, nyugtalanabb, mind nehezen kezelhető kis- és nagyobb diákokat kellene az elvárásoknak megfelelő értékekre nevelni, a fokozódó szülői tehetetlenség és érdektelenség mellett. A csúcsok megtévesztők, a nemzetközi tantárgyversenyeken szerzett díjak kiváló pedagógusok, tanulók munkáját dicsérik, de a nemzetközi felmérések az átlagteljesítmény alacsony színvonalát jelzik. A bekamerázott termekben a középiskolát végző diákok fele csődöt mond, s a munkanélküliségre kárhoztatottak sorát szaporítja. A tehetetlenségi erő által görgetett oktatásügyben pedig továbbra sem a rátermettség, hanem a politikai hovatartozás dönti el a tisztségek ideiglenessé merevült betöltésének a módját. A pedagógus teljesítményét pedig szorgalmasan gyűjtött papírhegyek igazolják, amíg le nem csap a „brigád”, amely a jobbító szándék helyett a „kákán is megtalálja a csomót”, hogy a munkakerülők mellett a jobb körülményekért kiálló pedagógust is móresre tanítsa. Pontosan úgy, ahogy a pártállam idején történt. S közben valamit végleg elveszítünk.
