2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Magyar lakodalom megörökítése a szórványban

Ahány ház, annyi szokás, tartja az ismert mondás, amely igaz a lakodalmakra is. Az egyes tájegységek között nagy különbségek vannak olyan szempontból, hogy hogyan is tartják az esküvőket. 


A lakodalmi menet Bethlenszentmiklós utcáin  

Fotó: Jövőnk a Szórványban Egyesület Facebook-oldala


– Székelyföldön a tömbmagyarság esetében bevett szokások nem mindig érvényesülnek a szórványban, bár azt is meg kell említeni, hogy több elem is egyezik. Azonban a szórványban a lakodalmak esetében nagy szerepe van a helyi sajátosságoknak, így az ünnep, az ünneplés nemcsak családi, hanem közösségi esemény, amely erősíti az összetartozást – mondta Bodoczi Annamária, a Jövőnk a Szórványban Egyesület életre hívója és vezetője, aki arról számolt be lapunknak, hogy a hétvégén egy kétnapos filmforgatás volt Bethlenszentmiklóson, ahol a helyi hagyományos lakodalmat örökítették meg.

– Ez egy román–magyar kulturális projekt része, amely a polgármesteri hivatal és az Augustin Benea Kulturális Központ támogatásával valósul meg. Fehér megyében egy román és egy magyar hagyományos lakodalomról készül dokumentumfilm, utóbbinak a helyszíne Bethlenszentmiklós volt. A projekttel a cél az is, hogy erősítsék a békés együttélést és a megbecsültséget. A magyar identitást büszkén kell megélni ott is, ahol kevesen vagyunk, nem szabad hagyni, hogy a nemzetiségből hátrány legyen – nyomatékosította Bodoczi Annamária.

A film elkészítése nemcsak a kulturális élet megőrzését szolgálja, hanem segít megérteni azt is, hogy hogyan formálta a történelem a közösség mindennapjait és életét. Megörökít egy hagyományt, bemutatja azt, hogy a II. világháború után milyen volt egy magyar lakodalom az Alsó-Kis-Küküllő mentén, a néző elé tárja, hogy akkoriban milyen közösségformáló ereje volt egy lakodalomnak, mutatott rá a Jövőnk a Szórványban Egyesület vezetője, aki külön kiemelte azt is, hogy ez az összefogás a forgatás alkalmával is feléledt.

Ez nemcsak egy film, hanem egy közös élmény; bebizonyította, hogy az összefogás és a hagyományok ereje csodákra képes, hiszen a bethlenszentmiklósiak elővették a hagyományos népviseletet, illetve ruhákat is varrtak annak érdekében, hogy a film hiteles képet adjon a hagyományos lakodalomról, mondta Bodoczi Annamária. A Jövőnk a Szórványban Egyesület életre hívója és vezetője arról is beszélt lapunknak, hogy a forgatást komoly előkészületek előzték meg. Januárban már megkezdődött a munka, mélyinterjúk készültek annak érdekében, hogy egy pontos iránymutatást kapjanak arról, hogy hogyan is nézett ki a II. világháborút követő időszakban egy magyar lakodalom Bethlenszentmiklóson. De kutatni kellett a korhű helyi népviseletet és szokásokat is, valamint a forgatókönyv kidolgozása sem volt egyszerű, mert konkrét információkat kellett szerezni arról, hogy akkoriban hogyan történt a településen a vőlegény búcsúztatása, a menyasszony kikérése, hogyan adták át a helybéliek az ajándékokat, és miként segítette a falu, a közösség az ifjú párt.

– Igyekeztünk minden pontot hitelesen megörökíteni, hogy a lakodalom minden részlete tükrözze a régi idők hagyományait – emelte ki Bodoczi Annamária, hozzátéve, hogy a forgatás alkalmával a bethlenszentmiklósi lakosok testközelből is látták, hogy hogyan készül egy film. Az eseményekbe több mint százan bekapcsolódtak, volt olyan közel 100 éves bácsi is, aki csatlakozott egy jelenethez, amikor a lakodalmi menet vonul a település utcáin. Egy igazi közösségi élmény volt, amely az értékek mellett rengeteg érzelmet is közvetít, továbbá egy valóságos időutazás, egy különleges alkalom, amikor a múlt és a jelen összefonódik, húzta alá az egyesület vezetője. A hét végén készült film bemutatója előreláthatólag október 27-én lesz Gyulafehérváron. Addig elkészül a román lakodalmat bemutató film is, így mindkét alkotás premierjét meg lehet majd tekinteni.

– A forgatáson érezhető volt a résztvevők elhivatottsága és büszkesége, mindenki érezte, hogy valami rendkívülit és értékeset hoz létre, amit továbbadhat a következő nemzedék számára, hiszen maga a film nemcsak egy emlék, hanem egy híd is, amely a múltat a jövővel köti össze, erősítve a közösség összetartozását – mondta Bodoczi Annamária, hozzátéve, hogy a magyar és román kultúra, valamint a hagyományok békében megférnek egymás mellett, és gyarapítják a közösségi értékeket.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató