2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Simon Márton költő november 2-án találkozott a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjaival a Podium Egyesület által szervezett Írók az iskolában projekt keretében. Mindhárom rendhagyó irodalomórán több osztály diákjai vettek részt, az első órán kb. 30 diák, a másodikon 40, míg az utolsó órán kb. 55 diák találkozott a költővel. A járványhelyzet alakulására való tekintettel az órák az online térben zajlottak. 

Az Írók az iskolában – 2021 szervezői, a líceum magyar szakos tanárai és a diákok közös megegyezés alapján döntöttek úgy, hogy a váratlanul beiktatott vakáció ellenére is megtartják a rendhagyó irodalomórákat. Az ötletet a diákok nagy lelkesedéssel fogadták, a három órán több mint 120 diák vett részt összesen. 

Az órák során a költő ugyanazt a struktúrát követte: előbb mesélt kicsit önmagáról, utána bemutatta röviden mind a négy kötetét, pár verset felolvasva mindegyikből, majd teret adott a diákok kérdéseinek. Körülbelül fele-fele volt a bemutatkozás és a kérdés-felelet, a diákok aktívan figyeltek, és részletekre voltak kíváncsiak, főképp a japán kultúrával kapcsolatban, de rákérdeztek műhelytitkokra, a slam poetry és írott költészet közötti határvonalra, sőt még hitkérdésekről is esett szó a költő tanulmányi hátterének kapcsán.

„Voltak kérdések, tökre figyeltek, én azt éreztem, hogy teljesen, amennyire ez tudott működni online – pedig ez egy nagyon fura helyzet –, de nekem ez így (…) tényleg jól működött” – nyilatkozta Simon Márton az órák után.

A projektről

Összesen nyolc író találkozik hét marosvásárhelyi líceum diákjaival néhány rendhagyó irodalomóra keretében. Folytatódik tehát az az író-olvasó találkozósorozat, amelyet a Podium Egyesület kezdeményezett, és amelynek célja, hogy a kortárs írók, diákok és tanárok között egyedi találkozások valósuljanak meg. A rendhagyó irodalomórákon kb. 600 diáknak lesz lehetősége kortárs íróval találkozni. 

Ioana Pârvulescu, Simon Márton, Dan Coman, Láng Zsolt, Alina Nelega, Robert Gabriel Elekes, György Alida és Horia Marchean tart/tartott rendhagyó irodalomórákat hét marosvásárhelyi líceumban: a Marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceumban, az Unirea Főgimnáziumban, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumban, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumban, a Gheorghe Şincai Szakképző Líceumban és a Traian Săvulescu Mezőgazdasági Líceumban.

Az elmúlt három évben a Podium Egyesület által szervezett író-olvasó találkozókon 23 író és több mint 1600 diák vett részt. A szervezésben több mint 20 tanár segített.

Az Írók az iskolában projekt a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal társfinanszírozásával valósul meg. A kulturális projektekre kiírt vissza nem térítendő anyagi támogatás elnyerésére szervezett pályázat révén a projekt a polgármesteri hivatal támogatásában részesül. 

A projekt 2021-es évadjának főtámogatója a Reea Kft. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató