2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vakációs program Besenyőben

A búzásbesenyői általános iskolában az idén 16 magyar és 7 román nyolcadikos diák fejezte be tanulmányait, a magyarok közül sokan a Bolyaiba, illetve a református kollégiumba felvételiznek, de vannak olyanok is, akik szakiskolát választanak.

A búzásbesenyői általános iskolában az idén 16 magyar és 7 román nyolcadikos diák fejezte be tanulmányait, a magyarok közül sokan a Bolyaiba, illetve a református kollégiumba felvételiznek, de vannak olyanok is, akik szakiskolát választanak. Nem kell szégyenkezniük a diákoknak, ugyanis nagyon jó eredménnyel zárták az évet, így remélhetik, hogy ki-ki sikeresen vizsgázik majd a választott líceumba – tájékoztatott Kedei Előd iskolaigazgató.

A gyerekeknek vakációs programot is kínálnak, július első hetében az iskola néptánccsoportja részt vesz a magyarói néptánc-táborban. Július 22-én a gyulafehérvári Caritas-karaván érkezik a faluba. Az önkéntesekből álló animátorok gyerekeknek szóló programokat szerveznek a besenyői iskolában, amelyen minden kisiskolás részt vehet. Lesznek szabadtéri játékok, ügyességi próbák és játékos tudásszintmérő vetélkedők.

Az óvodában pedig nyáron is működik a kismamaklub. Szakemberek irányításával az alig pár hetes csecsemőket nevelő anyukáktól a hároméves korú gyerekek szüleiig részt vehetnek a foglalkozáson, ahol babamasszázst, -tornát és minden olyan foglalkozást tanulhatnak, amely a gyerekgondozásban hasznos lehet. Az előző alkalommal mintegy 10 kismama gyűlt össze, remélik, hogy a folyamatos foglalkozással még több érdeklődőt vonz majd ez a lehetőség.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató