Üzennek régi könyvnapok…

Sok féltett könyvem van, olyanok is, amelyeket mindig a közelemben levő polcokon, íróasztalon szeretek látni.

Sok féltett könyvem van, olyanok is, amelyeket mindig a közelemben levő polcokon, íróasztalon szeretek látni. Ilyen régi beírásokat találok az első lapjaikon: Jó magaviselete, szorgalma jutalmául B. M. tanulónak. Vagy így: Tanulmányi eredményei jutalmául, iskolánk ajándéka.

Tanítóink, tanáraink szép kalligráfiája, gyöngyszem írása is elindítja az emlékezés fonalát, elém vetíti a régen nem látott vagy már többé nem látható kedves arcokat.

Van egy könyvem, amely rajtam kívül két nemzedék kezén ment át, és a napokban fedeztem fel, hogy mennyire időszerű. Kissé megsárgultak a lapjai, de jó kemény kötése tartja, még nem estek szét. Fedőlapja is tiszta, látszik, hogy becsben tartottam immár hetven éve. Az első lapjára ez van beírva kisiskolás szépírással: Első magyar könyvnap. Marosvásárhely, 1941. augusztus 30-án. Ekkor volt tehát 22 esztendő után az első magyar könyvnap városunkban. Ha most is lett volna, úgy, amint Kolozsváron, talán megérdemelte volna az én könyvem, hogy valamelyik sátor díszhelyén álljon.

Borítóján: Magyar mese és mondavilág. Meséli Benedek Elek. Harmadik kötet II. fele.

Athenaeum Kiadása. Belső címlapján tovább: Ezer év meseköltése. Meséli Benedek Elek. Széchy Gyula szövegrajzaival. Negyedik kiadás. Budapest.

Így hát Elek apó meséi, mondái ott voltak az első vásárhelyi magyar könyvnapon. A tartalomjegyzéke is figyelemre méltó. Lábjegyzetben ezt olvassuk: „Azoknak a kedvéért, kiket talán érdekel, hogy a meséket miként dolgoztam újra a meglévő gyűjteményes mesekönyvekből, megnevezem a forrást is, hogy munkájukat megkönnyítsem. Amely mesék után nincs forrás megnevezve, azok vagy a saját régibb mesekönyveimből valók (ezeket is többnyire újra írtam) vagy újabb gyűjtések.”

Forrás nélküli mesét összesen hetet számoltam a negyvenből. Ilyen a Réka királyné sírja, a Gyöngyvirág Palkó, A gyermekek faluja, a Fadöntő. Azóta meséskönyvek címadói lettek. A sokszor elolvasott kedvenc meséimnek külön története van, de ez a Benedek Elek iránti hűségemhez tartozik. A források is csodálatra méltók, ha a ’40-es évekre gondolunk. Nemkülönben a válogatás mikéntje. A források közt van a Magyar Nyelvőr, a Magyar Népköltészeti Gyűjtemény kötetei, Kriza János Vadrózsák c. gyűjteménye, Erdélyi János Népdalok és mondák c. kötete, Merényi: Dunamelléki eredeti népmesék, Pintér Sándor Palóc népmesék – tehát nemcsak erdélyi gyűjtések és források. Szívem szerint megállnék minden „saját” gyűjtésű mesénél. Örökérvényű mesemotívumok és sajátos meseszövés, gazdag szókincs a székely tájakról, a mesehős és a szereplők embersége, szívjósága, a fordulatok, az események logikus rendje, Elek apó meséi mai napig elbűvölnek. Hát még a gyermekeket! Soha ki nem apadó forrás.

Az első magyar könyvnap emléke – pontosan 70 év leforgása után. Elhomályosul a szemem, és nem tudom leírni, hol voltak a standok, kik voltak a meghívottak a nagy írók közül? Hány könyvet vásároltak a vásárhelyiek? – Bizonyára mindennek van nyoma a korabeli sajtóban. Ezt kell felgöngyölíteni, a kutatást feladatul adni diákoknak, felkészülni arra, hogy talán lesz Vásárhelyen is könyvnap a Vörösmarty térivel egy időben.

A 18. számú stand ajándéka

Zsong, zsibong a Vörösmarty téri könyvünnepi vásár. Háromszor is elverte az eső ezt a színes, eleven sátorvárost, de mindig újraéledt. Éjszaka is folyt a színpadi műsor, dedikáltak a szerzők. Nagyon sok az olcsóbban megvásárolható könyv, irodalmi folyóirat, művészalbum. A standok elé kitett ládákból 500-1000 forintért lehet válogatni 3000 forintos könyveket is. Könyvesboltok vagy kiadóknál megmaradt könyvek. Mindenki talál itt valami szépet, értékeset.

A szép számban megjelent erdélyi, vajdasági, felvidéki kiadók közt ott volt az aradi Irodalmi Jelen. Számomra reveláció, amikor már a körben járás, nézegetés után erőtlenül, bokám sajogva, szemem káprázva hazaindulok, nem hagyhatom a 18-as standot, a sok érdekességet kínáló aradi magyar kiadó standját. Ajándékba kapom az Irodalmi Jelen áprilisi és májusi számát. Oda lett a fáradtságom, amint kezembe vettem. Szinte csodaszámba megy a Communitas Alapítvány támogatásával és nagyszerű szerkesztő- és munkatársi gárda kitartó munkájával megjelenő nyolcoldalas irodalmi szemle. Sajátos arcéllel, remek, modern grafikai kivitelben. Már az maga szerkesztői bravúr, hogy nyolcoldalnyi irodalmat, mindig újat, riportot, interjút, rövid prózát, verset és sajátos rovatot, tárcát, novellát közöl. Itt van tehát, jelen van Arad, az Irodalmi Jelennel.

A forrás nem apad ki – mondta volt Kányádi, és mennyire igaza volt. A halomba tornyosuló, még a könyvfesztiválról származó könyvek mellett az utolsó sorig elolvastam ezt a két számot, az ajándékul kapott számokat.

A rövid próza és a riport talán a legkedveltebb műfajok az irodalmi sajtóban. Brauch Magda kitűnő írására hívnám fel a figyelmet (Koász), az ’58-as kolozsvári egyetemi események „tapsolóinak” egyik epizódjára, ami egyfajta „keserves vigasz”.

Számomra olvasmányélmény és újdonság Laik Eszter interjúja Makkai Ádámmal, Ignácz Rózsa ’56-ban Amerikába menekült fiával, Makkai Sándor unokaöccsével. Életútja csodálatos, munkássága még annál is érdekesebb. Hazatérése, Kossuth-díja, új könyvei mindenképpen egy sokoldalú, tehetséges világpolgárt dicsérnek.

Ilyen írásokért megtisztelő ajándék számomra ez a két lapszám, s nem engedi szemem romlását, mert a magyar irodalom, a hazai magyar irodalom minden újdonsága újból és újból olvasóvá avat, legyen bár könyvnapi vagy hétköznapi.