A 30 éve végzett gyógyszerészek köszöntése
Kedves Kollegák!
Isten hozta Önöket az alma mater vonzásában, ahol magam is vendég vagyok! Miután felkérésre elvállaltam, hogy 30 éves találkozójukon* köszöntsem az 1995-ös évjárat végzőseit – hajdani tanítványaimat –, átgondoltam, hogy milyen nehéz vállalkozás manapság egy normális ünnepi szöveget kigondolni és elmondani. Hogy:
– benne legyen az emlékezés, de ne legyen csöpögő nosztalgia: „bezzeg a mi időnkben”, „bezzeg mi”, már semmi sem a régi”;
– szívhez, de nem zsebkendőhöz szóló legyen;
– tükrözze: „ugye megérte”, mennyire szép (a szakmai) világ;
– a reményteljes jövőről, a szakma nagyszerű távlatairól szóljon;
– benne legyen: a gyógyszerész a társadalom egyik alapembere és úgy tisztelik, mint a gyógyszerek – egyedüli – szakértőjét (Schulek Elemér elve).
És akkor vegyük sorra:
1991 – a kezdet. Az örömteli felvételi siker. És ez nemcsak az Önök, hanem a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar nevezetes éve – 5 évi cinkos hallgatás utáni újraindulás. Itt a cinkosságon a hatalom hallgatását értem. Egyfajta új kezdet, ami egyben újjászületés is, szerény alapokon, de tükrözve a kényszerű hallgatás alatt a tudományok haladását. Részt vehettek a romokon történő újjáépítésben, de új tárgyak születésében, kibontakozásában is.
1995 – a beteljesülés. Végre kezükben volt a diploma, amelyért annyit dolgoztak. A Kar történetében a 41. gyógyszerész-generációt alkották, és minő véletlen – éppen 41-en! Itt jegyzem meg, hogy eleddig 70 generáció végzett e sok megpróbáltatást megért Karunkon (1948–2024). Azóta is eskütétel szentesíti a gyógyszerészavatást.
Hogyan tovább? Míg a 39. generációval bezárólag kihelyezési rendszer és állami működtetésű gyógyszertárak voltak, addig helyzetükben már saját maguk keresték a lehetőségeket: az 1992 utáni privatizáció által beindult magángyógyszertárban, még állami tulajdonú gyógyszertárban, vagy lassanként a már helyileg is formálódó gyógyszergyártásban. És idővel akár saját vállalkozást alapíthattak. Mindez már önmagában hordozta nemcsak a tanultak, hanem a saját képességeik további mozgósítását, átélni a kockázat és a konkurencia csapdáit, kihívásait.
Felelősségként, de biztos támpontként is ott volt a család. A gyerekek által aztán átélni az iskolarendszer terhét és válságos időszakait, célszerű irányba terelni az utódok életét.
A szakmai világ és a szakma fantáziája óriásit változott. Pesszimista módon akár zűrzavarról is beszélhetnénk. Gazdag gyógyszerválaszték mellett, vitamin- és ásványi alapú készítmények végtelen áradata, étrend-kiegészítők, gyógyszernek nem minősülő gyógytermékek és í.t. A gyógyszer a legnépszerűbb kereskedelmi termék lett! Jó ez nekünk? Van kellő felelősség a háttérben? A minden lehető forrásból csöpögő reklám, amikor a páciens oktatja a gyógyszerészt? Van-e, lehet-e kellő tisztelet a gyógyszerész felelősségteljes munkája iránt? Van-e túlsúlya a gyógyszerforgalmazásban a gyógyszerészeknek? Szükséges-e ebben az országban 13 képzőhelyre, nem hígul(t)-e fel a szakma? És akkor fölösleges annyi szaktárgyat tanítani, mert egyszerű eladók lesznek? Úgy vélem, a szakmával kapcsolatos összes területen csupa megválaszolatlan kérdések vannak – a jövő vonatkozásában.
A jövő az útkeresésben van? Mi mindennel foglalkozzon a gyógyszerész, mi mindennek legyen színtere a gyógyszertár? Hogy a vállalkozás is talpon maradjon, sikerélmény is legyen?
Élethosszig tartó képzés – egyáltalán nem új találmány. Valamirevaló szakember állandóan kell kövesse a szakma újdonságait. Különösen amikor a világháló is ebben segítségére van. Igen – segítségére, és nem ártalmára. Mert ez is alaposan próbára teszi az embert, oly mértékben elárasztotta a ballaszt, mint környezetünket a mindenféle szennyezés. Józannak, nagyon ébernek kell lennie annak, aki embertársainak gyógyító tanácsokat kell adjon. Mert „tanácsadó” rengeteg akad. Avatatlan emberek hatása alól nehéz kivonni a hiszékenyeket, esendőket.
Meggyőződésem, hogy mindezekkel találkoztak, és sikeresen helytállnak – az árral szemben. Életünk egyedi, és ezzel az egészségünk is. Legértékesebb mindenekfölött. Józan törekvésünk ennek őrzése, javítása.
Ennek egyik fontos alapembere volt és marad a gyógyszerész. Higgyünk benne, hogy letisztul az ár, és lesz jövője szép hivatásunknak.
Ehhez kívánok további sikereket, jó erőt, egészséget, boldogságot, sok elégtételt!
Kegyelettel adózzunk mindazok emlékének, akik áldozatos, úttörő munkájukkal megalapozták és mindenkoron lehetővé tették a Gyógyszerészeti Kar működését!
Kívánjuk hajdani iskolánknak, most, Egyetemünk 80. és egyben a marosvásárhelyi magyar nyelvű gyógyszerészképzés 77. évfordulóján, a klasszikus diákdal szavaival, hogy Vivat Academia!
*2025. szeptember 27.
Dr. Gyéresi Árpád
ny. tanszékvezető egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem – Budapest díszdoktora
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatán 1995-ben végzett gyógyszerészek:
Árkosi Gyöngyvér, Baki Anna, Böjthe Anita Krisztina, Boros Klára, Budai Aranka, Galaczi Dóra, Gondos Zsuzsanna, Kacsó Orsolya, Kajtár Klára, Kerekes Kinga, Keresztes Imola Gyöngyvér, Kiss Judit, Kolbert Kinga, Kolcsár Zoltán Zsolt, Kovács Magdolna Katalin, Kristó T. Szidónia, Kuszálik Éva, Máté Enikő Piroska, Ördögh Matild Izabella, Pánczél Emőke, Román Boglárka, Schnedarek Erzsébet Evelyn, Szabó Csilla Enikő, Szabó József (†), Török Iluci, Varga Erzsébet, Varga Mária Katalin.
