Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-09-08 15:00:00
*Fotók: Nagy Tibor
Évek óta tartó megpróbáltatások után szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján vidám zsibongás töltötte be a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplom udvarát, ahol a 2025/26-os tanévkezdésre, az iskola újraindulásának a megünneplésére várakozó diákok, pedagógusok, szülők és elöljárók gyűltek össze. A templomba elsőnek a megilletődött előkészítő és első osztályos kisdiákok vonultak be, akik zöld tulipános könyvjelzőt kaptak ajándékba. Őket követték a nagyobbak, akik megtöltötték a padsorokat a másik oldalon ülő elöljárók mögött.
A katolikus iskola újraindítását ezúttal a gyulafehérvári római katolikus érsekség vállalta fel, és vitte végig a teljes folyamatot az alapító rendelet kiadásáig – számolt be dr. Tamási Zsolt-József igazgató, akit nem szűnő vastaps üdvözölt minden megszólalása előtt. Az igazgató az iskolai közösség, tanárok, szülők, és az iskola sorsát szívükön viselő elöljáróknak mondott köszönetet.
Kovács Gergely érsek köszöntő szavait Lukács Gergely általános helynök tolmácsolta.
Tamási Zsolt köszönetet mondott a folyamatos odafigyelésért és támogatásért a magyar kormányt képviselő dr. Illés Boglárkának, a kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár asszonynak, a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselőjének és Dolhai István főkonzulnak, aki a magyar kormány Csíkszeredai Főkonzulátusát vezeti, Kissné Hlatki Katalin nagykövetnek, Sipos Imre helyettes államtitkárnak, Magyarország köznevelési államtitkárságáról és Vincze Loránd európai parlamenti képviselőnek.
További köszönettel fordult érdekképviseletünk, az RMDSZ helyi és megyei szervezetéhez, Péter Ferenchez, a megyei tanács elnökéhez, Barabási Antal Szabolcs prefektushoz, Soós Zoltán polgármesterhez, Kovács Mihály Levente alpolgármesterhez, Antal Mihály Levente főtanfelügyelő-helyetteshez, az RMDSZ városi frakciójának jelen lévő képviselőihez azért a segítségért, amivel hozzájárultak a katolikus iskola újraindulásához. A felsoroltak köszöntését Csibi Attila Zoltán, a megyei RMDSZ elnöke tolmácsolta.
Külön örömmel üdvözölték Szabó Ödön parlamenti képviselőt, oktatási szakpolitikust, aki munkatársaival együtt sokat segített az újraindítás lebonyolításában.
Beszédében Tamási Zsolt elmondta, hogy azon a helyszínen, ahol az ünnepség zajlik, 323 évvel korábban a Marosvásárhelyen megtelepedő jezsuiták indították újra a katolikus oktatást. Tíz évvel ezelőtt egy újabb újraindítás helyszíne volt a templom, s az igazgató által akkor idézett Szentírás végigkísérte az iskola sorsát: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak az építők.” Hogy az Úr mégiscsak építi, az idei tanévkezdés bizonyítja, annak ellenére, hogy az elmúlt tíz évben kétszer is felszámolták az iskolát.
Az igazgató két diákját idézte a keserűségekkel teli évekből. Egyikük azzal fordult hozzá egy napon, hogy diáktársaival ők nem azért aggódnak, hogy nincs meg a házi feladat, hanem azért, hogy nincs meg az iskola. Amikor értesült második alkalommal is az iskola felszámolásáról, ami rányomta a bélyegét a hangulatára, ugyancsak egy diákja figyelmeztette, hogy mosolyogni kell, ahogy igazgatóként biztatta őket, annak tudatában, hogy a vállalt munkát, küzdelmet érdemes volt mosolyogva végezni.
Az elmúlt években, amíg a Bolyai iskolához tartoztak – és megköszönte a testvériskola vezetőinek a támogatást –, diákjaikkal minden közelebbi vagy távolabbi zarándokhelyet felkerestek, és a Szűzanya közbenjárását kérték az iskola újraindulásához. Ami sikerült. A tanügyminiszter Nagyboldogasszony ünnepe után írta alá az iskola létrehozásáról szóló rendeletet, s Kisboldogasszony ünnepén hivatalosan is önálló iskolaként kezdhetik a 2025/26-os tanévet.
A valóság igazolta azt, miszerint a népi kalendárium varázserejűnek tekinti „a két asszony közének” nevezett időszakot, ami számukra valóban az volt. Tengernyi teendőt sikerült összehangoltan, következetesen elvégezni, amiért újra elismerés jár az érsekségnek, érdekképviseletünk szakembereinek, szülőknek, kollégáknak a sok munkáért, imáért és a jókívánságokból kicsengő hitért és reménységért, hogy a katolikus iskola soha nem marad magára. A továbbiakban Isten áldását, gondviselő szeretetét kérte az új keresztlevelet kapott iskolában újrainduló tanévre.