Üzennek a Bethlen Gábor Kollégium csengői

Lelkünk és a kollégium csengőinek hívó szavára hallgatva gyűltünk össze a 35 éves véndiák-találkozóra július 6-án.

Lelkünk és a kollégium csengőinek hívó szavára hallgatva gyűltünk össze a 35 éves véndiák-találkozóra július 6-án.

Mikor az ősi épület falai közé léptünk, a kisérettségi eredményeire várakozó diákok és szülők előtt elhaladva elővillantak életünk negyven évének ajándékállomásai.

Ezelőtt negyven évvel 31 diákot vettek fel a nagy múltú kollégium tanítóképző osztályába Erdély különböző tájegységeiből, megyéiből: a Bánságból, Szilágyságból, Barcaságból, a Kis-Küküllő mentéről, a Maros mentéről és a Mezőségről. Ahány település, annyi hagyomány és értékhordozó személy került egy osztályba. Osztályunkat Király László magyar szakos tanár vezette öt éven át.

A találkozót megtisztelték jelenlé-tükkel Király Edit, Pálfy Gyula és Stef Leon tanárok. Köszöntőbeszédet mondott a kollégium igazgatónője, Szőcs Ildikó. Beszédében kitért a jelenleg zajló javítási munkálatokra, és az intézmény jővőbeli terveit ecsetelte. Nagy tudású tanítók és tanárok képeztek, igazgatták lépteinket, hogy az életbe kilépve helytálljunk a tanítói pályán és a különböző élethelyzetekben.

A találkozóra 23 osztálytárs nevezett be, melyből négyen távol maradtak családi események és szakmai elfoglaltságaik miatt.

Az osztályfőnöki óra 19 beszámolójából egyértelműen kiderült, hogy az akkori tanítóképzés módszerei, eszközei időtállóak. A feltarisznyált szakmai tudással nagyon jól eligazodtunk az oktatási és nevelési céljaink megvalósításában. Elhivatottsággal, szeretettel és kitartással végezzük itthon és határon túl azt a munkát, melyre oktatóink és nevelőink felkészítettek.

Az oktatói munkában már akkor nagy hangsúlyt fektettünk a differenciált foglalkoztatásra, a gyengébbek felzárkóztatására, a tehetségek gondozására.

Tapasztalataink alapján pedagógiai körök, módszertani körök, igazgatói és igazgatóhelyettesi feladatok elvégzésében is helytállunk.

Nyitottak vagyunk a korszerű, modern módszerek megismerése és alkalmazása iránt, de elszomorít az a tény, hogy bármikor kiüthetnek a „ringből” azon fiatalabb tanítók, akik egyetemi végzettség bizonyítványával és több kreditponttal rendelkeznek, mint a nyugdíjkor várótermében sorakozó tapasztalt tanítók.

Valamennyi beszámolóból az öröm, megelégedettség és hála csengett ki az itt szerzett tudásért.

Beszámoltunk arról is, hogy iskolán kívüli tevékenységek megszervezéséből is komoly részt vállalunk akkor, amikor tánccsoportot, énekkart vezetünk, versenyekre járunk, települések tárgyi és szellemi értékeit gyűjtjük össze tájházba, monográfiát készítünk, kopjafákkal, faragott kapukkal állítunk emléket letűnt korok nagyjai és híres cselekedetei előtt. Közben szőlőst és gyümölcsöst telepítünk és ápolunk, állattartással és kertészkedéssel biztosítjuk családunk számára a megélhetéshez szükséges táplálékot, mert minket ezelőtt negyven évvel erre is ráhangoltak oktatóink személyes példájukkal az enyedi domboldalon az év végi gyakorlatokon.

A találkozó az intézmény konviktusán folytatódott, ahol a dalolás mellett nagyban zajlott az „ajándékozás”, az emlékek felpörgetése albumokba zárt képek alapján, és hegedűkísérettel elevenítettük fel hangszertanáraink, Fodor László és Bajusz Pál gyűjteményének diákdalait. Még szerencse, hogy az épület tetőzete már új cserepet visel, mert a régiek biztos leugrottak volna.

„Büszke Őrhegy ős tövében” üzennek a kollégium csengői: gyertek, találkozzatok, lakjátok be a bentlakás szálláshelyeit, népesítsétek be az osztálytermeket az óvodáktól a líceumig és a képzős osztályokig, hogy falai között mindig visszhangozzanak az enyedi diákdalok és a szép magyar beszéd.

Tóth Katalin, Magyarsáros