Út a karmesteri pódiumig

A legszebb és a legnehezebb

 A marosvásárhelyi származású Vass András karmester, aki Magyarország egyik vezető zenekarát, a pécsi Pannon Filharmonikusokat vezényli, és munkáját egyre nagyobb elismerés övezi, nemrégiben F. J. Haydn oratóriumát, A Teremtést vezényelte szülővárosában. A zeneirodalom egyik legjelentősebb művének tartott darab a Jubilate Alapítvány által indított Oratórium projekt révén jutott el Marosvásárhelyre. Döbbenetes erejű, sodró, a közönséget mélyen megérintő előadás volt, a színpadot zsúfolásig megtöltő előadói szívből-lélekből közvetítették a világ kezdetének magával ragadó élményét. Hangos sikere ellenére az óratórium sokkal több nézőt, hallgatót érdemelt volna.

 A hangverseny előtt Vass András karmestert pályájáról, a megrázó erejű hangverseny létrejöttéről faggattam.

– Hogyan lett karmester?

– Pont ebben a teremben, ahol most ülünk, ért az a hatás, amely ezt kiváltotta bennem. Még kisiskolás lehettem, amikor a vásárhelyi szimfonikus zenekar Prokofjev Ötödik szimfóniáját adta elő, és én aznap este – bár nagyképűen hangzik – elhatároztam, hogy karmester leszek.

– Gondolom, nem volt könnyű bejárni az utat a karmesteri pódiumig. 

– Iskolai tanulmányaimat Marosvásárhelyen a Művészeti Líceumban végeztem. Először zongorát tanultam Kreutzer Viola, majd Kovács Zsuzsa tanárnőnél, összhangzattant, zeneelméletet, ellenponttant, formatant Fejér Elemér tanár úrnál, majd később zeneszerzést Csíky Boldizsár tanár úrtól. Érettségi után az Egyesült Államokba készültem továbbtanulni, végül a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára vezetett az utam, ahol a karmester szakra jártam, Lukács Ervin tanár úr osztályába. Tanulmányaim végeztével dolgoztam zenés színházban, majd egy nemzetközi verseny első helyezettjeként asszisztens karmesteri állást nyertem a Budapesti Fesztiválzenekarnál, ahol Fischer Iván asszisztense lettem.

– Elismerésre méltó karrierje hogyan alakult tovább?

– 2009-ben hívtak meg Pécsre, és 2010-től a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere vagyok.

– Több mint két évtizede révbe jutva, hiszen sok sikeres együttműködésről szólnak a tevékenységéről szóló beszámolók, mi a legszebb, és mi a legnehezebb ebben a szakmában?

– A legnagyobb szépség az, hogy karmesterként olyan zeneművekre csodálkozhatok rá, olyan kompozíciókkal foglalkozhatom, amelyekkel, ha másfelé vezetett volna az utam, feltehetőleg soha nem találkozom. A nehézség talán a felelősség oldalán jelentkezik leginkább, továbbá az emberi kapcsolatok megfelelő ápolása, a kihívásokkal való szembenézés terén, illetve korunk igencsak változó körülményei között a kultúrának a nagyon hullámzó finanszírozása mentén.

– Milyen a közönség érdeklődése Pécsett? A Marosvásárhelyen előadást tartó egyetemi tanárokkal készült beszélgetésekből az derült ki, hogy sokan közülük a szimfonikus zenéért rajonganak.

– Pécsett a közönség érdeklődése, a koncertek látogatottsága szempontjából igen jól állunk. Tudatos nevelőmunka, komoly évadtervezés, magas minőségű menedzsmenti munka és közönségszervezés van mögötte, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a világjárvány előtt is és utána is telt házzal működünk. Nagyon ritkán fordult elő, hogy nyolcvanöt százalékos telítettség alatt lenne a terem, az eladott jegyek száma. A Kodály Központ, amely a Zsolnai Negyedhez tartozik, egy nagyszerű konferenciaközpontból és egy majdnem ezer férőhelyes csodálatos hangversenyteremből áll. 2010-ben adták át, azóta világhírűvé vált, a világ élvonalbeli együttesei jönnek ide fellépni. Jelenleg Kelet-Közép-Európa talán legjobb akusztikájú hangversenyterme, egy csoda, amelyben látni, hallani kellene mindenkinek a zenét. Nagyon szerencsésnek tartom magam, és nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen helyen foglalkozhatom ezzel a nagyon szép hivatással.

– Milyen zenét, zeneműveket szeret a leginkább vezényelni?

– Mindent szeretek, ami jó zene, de a komolyzenei repertoárból az utóbbi időben leginkább a régi zene iránti vonzódásom vált hangsúlyossá. Ezen a barokk és a bécsi klasszikus repertoárt értem, és annak is leginkább a stílushű előadása foglalkoztat.

– Laikusként úgy érzem, hogy Haydn nagy ívű és összetett oratóriumát, amely hat napon át követi a teremtést, majd az első emberpár megjelenését, és amelyben zenekar, kórus, énekesek lépnek fel, egy átlagos zeneműnél nehezebb vezényelni. Vagy a karmester számára ez nem jelent többlet-erőfeszítést?

– A Teremtés, ha jól van előadva, olyan, mint egy jó operaelőadás, nagyon sok izgalommal és változással. A szövegkönyv, amelynek keresztény vallásos témája van, három részből áll: a Genezis könyvéből, zsoltári szövegekből, illetve John Milton Az elveszett paradicsom című művének részleteiből. Haydn már korábban is írt oratóriumot, de amikor két alkalommal ellátogatott Londonba, és találkozott Händel oratóriumaival, ezek nagy hatást gyakoroltak rá. Händel oratóriumai ugyanannyira dramatikusak, ugyanannyira érzelemdúsak és kifejezőek, mint az operái. Haydn ezt követően egészen más megközelítésben állt hozzá az oratórium írásához, és A Teremtéssel három év alatt készült el. A mű programzenének is felfogható, mert nagyon hatásosan és érzékletesen követi, szemlélteti a szövegben előforduló történéseket. Az operához képest annyi a különbség, hogy az énekesek nincsenek jelmezbe beöltözve, és nincsen színpadi mozgás, nincs rendezés és díszlet. A zene viszont hasonló, akár mint egy jó Haydn-operában.

– Hogyan találta meg Vass András karmestert az Oratórium csapata, hogyan jött létre, alakult ki ez a sokszereplős előadás?

– Két szálon működött, először is az országos Jubilate Alapítvány révén, amely oratóriuménekléssel foglalkozik, leginkább a román ajkú protestáns közösségekben; a Kolozsváron élő világhírű Lup Octavian csellistának pedig van egy zenekara, a New Hope (Új remény). Már régebben ismertük egymást, de amikor a múlt év őszén Kolozsváron jártam, és a helyi filharmóniával hangversenyeztem, eljöttek meghallgatni a koncertet, és utána megkerestek a kéréssel, hogy ebben a projektben vállalnám-e a zenei vezetést és a koncertek vezénylését. Megfelelő előkészületek és egyeztetések nyomán belevágtunk a hatalmas munkába.

 Haydn művét az Oratórium projekt kórusa (karigazgató Kenneth Tucker) és a New Hope zenekar adta elő Marosvásárhelyen Georgiana Simonov, Daniel Zah és Lucian Oniţa kolozsvári operaénekesek fellépésével. Az oratórium szövegének magyar fordítása a kivetítővásznon volt olvasható – tegyük hozzá a mondottakhoz.

– Vass András karmester vezényelte-e szülővárosának szimfonikus zenekarát?

– Korábban többször megfordultam Marosvásárhelyen is, de az utóbbi időben Moldvában Jászvásáron, Erdélyben pedig Kolozsváron és Székelyudvarhelyen vezényeltem több alkalommal.

– Milyen érzés abban a teremben vezényelni, ahol sikeres pályájának a gondolata megszületett?

– Szívesen jövök haza, mert úgy érzem, hogy az embernek felelőssége van a saját szülőföldje iránt, ezzel együtt leginkább olyan helyekre megyek, ahova hívnak, és ahol a zenekari muzsikusok részéről megvan az a fajta nyitottság, hogy mélységében dolgozzunk a műveken, és amennyiben szükség van, akkor bizonyos részeket újragondoljunk.

– Úgy értesültem, hogy a felesége is zenél, két kislányuk fogja-e követni a szülők hivatását?

– Feleségem kiváló fuvolaművész, zeneiskolában, líceumban és egyetemen is tanít. Két lányunk van, és hála a Jóistennek, mindketten örökölték a zenei hallásunkat. Julianna, a nagyobb lányunk ősszel kezdi az ötödik osztályt, ő is fuvolázik, a kisebbik, Ráhel ősszel kezdi az iskolát. 

– Abban a reményben, hogy legközelebb a marosvásárhelyi Kultúrpalota tele koncerttermében találkozunk, egyenes utat kívánok a további sikerek felé!