2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ünnepeltek a magyaróiak

  • 2013-07-02 16:20:54

Hatodjára tartották meg Magyarón a községi napokat. A magyaróiak, holtmarosiak és fickóiak együtt ünnepeltek a falunapok sűrű és változatos programsorozata keretében.

Hatodjára tartották meg Magyarón a községi napokat. A magyaróiak, holtmarosiak és fickóiak együtt ünnepeltek a falunapok sűrű és változatos programsorozata keretében.

„Pénteken végigjártuk a községet, és minden magyaróit meghívtunk a rendezvényre. A program nagyon színes volt, hiszen egyszerre szólt gyerekeknek és szépkorúaknak. A műsort úgy próbáltuk összeállítani, hogy mindenki számára legyen olyan programpont, amelyre szívesen eljönne. Az eddig látottak alapján elmondhatjuk, hogy a falunapok abszolút sikeresek, hiszen a nappali programokon is több százan voltak, míg az esti koncerteken zsúfolásig megtelt a futballpálya és a környéken lévő vendéglátóhelyek teraszai. Nagyon örvendek, hogy sikerült egy olyan rendezvényt szervezni, mely nemcsak a helybélieket, de a környék településeinek lakóit is megmozgatta. Színt és kikapcsolódást vittünk a hétköznapokba” – nyilatkozta Kristóf József, Magyaró polgármestere.

Vasárnap délután a szabadtéri színpad előtti nézőtér teljesen megtelt. A kulturális program keretében felléptek a helyi néptánccsoportok és népdalénekesek, a Cinige együttes, Buta Árpád és zenekara valamint Ördög Miklós Levente és Szabadi Nóra színművészek.

„Gratulálok Kristóf József polgármesternek a sikeres rendezvényhez. Jó látni, hogy egy egész hétvégés programsorozat utolsó napján is ilyen sokan ellátogatnak a falunapok központi helyszínére. Megállapítható, hogy a Felső-Maros mentén is erős magyar közösség van. Pusztán az a tény, hogy Magyarón és Holtmaroson három-három néptánccsoport van, egyrészt arról tanúskodik, hogy itt is sokan álmodnak, sírnak, imádkoznak, gondolkodnak magyarul, másrészt pedig azt, hogy kultúránk, hagyományaink tovább élnek” – mondta el Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke.

A rendezvény a Bojtorján együttes koncertjével zárult.

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóirodája

Magánügy? 25 perccel korábban

Maros megyében 1 órával korábban

Sajtóközlemény 1 órával korábban

Techuniverzum 1 órával korábban

Foci-e a labdarúgás? 1 órával korábban

Én vagyok Ördög Nóra 1 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató