2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hét végén Szászrégenben nagyszabású ünnepséget szerveztek, amelyen többek között részt vett Victor Ponta miniszterelnök, Mircea Duşa hadügyminiszter és Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, abból az alkalomból, hogy 150 évvel ezelőtt lett szabad királyi város a település, azaz másfél évszázada adott a városnak szabad királyi jogokat Ferenc József császár.


 

A hét végén Szászrégenben nagyszabású ünnepséget szerveztek, amelyen többek között részt vett Victor Ponta miniszterelnök, Mircea Duşa hadügyminiszter és Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, abból az alkalomból, hogy 150 évvel ezelőtt lett szabad királyi város a település, azaz másfél évszázada adott a városnak szabad királyi jogokat Ferenc József császár.

Történelmi előzmény

Mint ismeretes, a város első írásos említése REGUN néven 1228-ból való, a II. Endre király kancelláriája által kibocsátott birtok-adománylevélben. A XV. század elején kap mezővárosi státust, ami azt jelentette, hogy 1427-től kezdve jogában állt évente négy országos vásárt és minden héten csütörtökön hetivásárt tartani. 1551 októberében I. Ferdinánd megerősíti Szászrégen lakóit azon jogukban, hogy a város területén házat vásárolhassanak. 1553-ban ugyanazon uralkodó megerősíti a kapott bíráskodási jogot, és fellebbviteli bírói szervként a besztercei városi bíróságot, valamint a szebeni universitast jelöli meg. A szászrégeni polgárok megőrizték kiváltságaikat a következő századokban is. Az 1790. február 15-én kelt királyi rendelet, valamint az 1794-ből származó 399-es guberniumi rendelet újból megerősíti Szászrégent az előző századokban kapott jogaiban, így: heti és évi vásárok megtartásában, az allodiális jövedelmek szabad felhasználásában, sör, tégla és cserép készítésében, állatvágás, malomtartás, gyógyszertár- és kocsmatartási, valamint örökös nélkül maradt javak birtokba vételének jogában. A vármegye és a patrónusok ezután sem ismerték el Régen jogait, de a város polgárai tovább harcoltak a város autonómiájáért. 1817-ben, majd 1841-ben beadvánnyal fordultak a császárhoz Szászrégen szabad királyi várossá nyilvánításáért. Ekkor ez nem sikerült. 1863. március 10-én Ferenc József császár Szászrégent szabad királyi várossá nyilvánította. Két járásnak lett a központja, mely rangot 1876-ig viselte. (Forrás: Szászrégen és Vidéke)

Szászrégeniek esküvője

Ezt a címet adták a szervezők a hétvégi rendezvénynek, ugyanis az említett történelmi eseményt hajdanában úgy ünnepelte meg a város lakossága, hogy egy nagyszabású „esküvőt” rendeztek, amelyen részt vett mindenki, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Itt hangzott el az a kijelentés, amelyet arra a táblára véstek, amit 150 évvel később a polgármesteri hivatal falán felavattak: a szabad királyi városi rang fejlődést, felvirágoztatást jelent az ősi szász településnek.

A hétvégi rendezvényen még jelen volt Michael Schwartzinger osztrák nagykövet, a megye vezetői (Ciprian Dobre megyei tanácselnök és Corneliu Grosu prefektus), valamint több kormánypárti politikus. S bár a programtervezet szerint az ünnepség 12 órakor kellett volna megkezdődjön, a miniszterelnök és politikustársa kétórás késéssel érkeztek meg, így nélkülük tartották meg azt a felvonulást, amelyen a helyi iskolák, civil szervezetek, néptánccsoportok képviselői vettek részt. Közben a központi parkban felállított színpadon megkezdődött a művelődési program is. A miniszterelnök megérkezését követően rövid időre megszakították a műsort, ugyanis felavatták a történelmi eseményre emlékeztető táblát, amelyet a szászrégeni vallásfelekezetek képviselői (ortodox, görög katolikus, római katolikus, református és evangélikus) felszenteltek, megáldottak. Miután a magas rangú vendégek „nép-fürdőztek” és a színpadon röviden üdvözölték az ünneplőket, Maria Precup polgármester okleveleket adott át az előző polgármestereknek, akik között volt két 1989 előtt is e tisztséget betöltő elöljáró is. Nagy András korábbi polgármester helyett (aki az RMDSZ kongresszusán Csíkszeredában tartózkodott) Márk Endre, a szászrégeni RMDSZ alelnöke vette át a diplomát.

S míg a vendégek a hivatalos fogadáson vettek részt a polgármesteri hivatal dísztermében, a színpadon folytatódott a műsor. Felléptek helybéli s a környékbeli községek román, magyar és szász néptáncegyüttesei, népdalénekesei, a szászrégeni és besztercei fúvószenekarok, este pedig Sava Negrean Brudaşcu népdalénekes, valamint a Compact és a 112 együttes szórakoztatta az ünneplőket.

Vasárnap az ünnepi programok visszafogottabbak voltak. Délben a szász templomban Boldizsár Katalin szászrégeni orgonaművész Johann Sebastian Bach és Hans Peter Türk orgonaműveiből tartott előadást. A néprajzi múzeumban a 150 évvel ezelőtti eseményt dokumentáló történelmi, illetve a szászrégeni nemzeti kisebbségeket bemutató kiállítás nyílt meg egy kis néptáncelőadással fűszerezve. Este az Eugen Nicoară Művelődési Otthonban Sebastian Cazan vezényletével a marosvásárhelyi Művészeti Líceum zeneszakos diákjai tartottak szimfonikus hangversenyt. 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató