2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Alig kéthétnyi kényszerszünetelés után a szovátai önkormányzat megnyitotta a város két, élelmiszert (is) árusító piacát. Erről szerdán értesítették a nagyközönséget, amely így csütörtökön már betérhetett friss zöldségért – már akinek ez sürgős volt a kijárási tilalom idején.

A városháza piacfelügyeletért illetékes munkatársától, Aszalós Györgytől megtudtuk: a katonai rendelet nem tiltotta be az élelmiszerpiacok működését, ezért a város is jobbnak látta az újranyitásukat. Vannak ugyan ellenvélemények vagy a higiénia miatt óvatosságra intő megjegyzések is a lépéssel kapcsolatosan, de ha a nagy üzletek zárt térben működhetnek, akkor a nyitott terű piacokon sincs nagyobb fertőzésveszély, és nem lenne logikus ezek zárvatartása – mondta el a felügyelő. Ezért döntöttek úgy, hogy csütörtöktől a napi-, szombattól pedig a hetipiac is fogadhat vásárlókat. A piacon csak őstermelők árusíthatják terményeiket ebben az időszakban, kisvállalkozók, viszonteladók semmiképp nem vihetnek be oda árut. Mindkét piacon egyelőre csak zöldséget, tejterméket és gabonát lehet forgalmazni, az árusok nagy részét nyárádmenti termelők teszik ki. A biztonságra odafigyelnek, a piacteret mindennap zárás után kitakarítják és fertőtlenítik, az elárusítóknak kötelező kesztyűt és maszkot viselniük, az árut pedig átlátszó fóliával kell letakarniuk. A vevőknek tilos megtapogatni a portékát – csak rámutatnak a kért termékre, majd átveszik azt szatyorban az elárusítótól. Mivel a katonai rendelet értelmében az idősebbek csak 11 és 13 óra között mehetnek ki a lakásból, erre való tekintettel a piacot 13 óráig nyitva fogják tartani – tette hozzá Aszalós György. Szombaton már a hetipiac is látogatható volt, de itt is csupán zöldséget, tejterméket, gabonát lehet árusítani. A feltételek hasonlóak, és amíg az időjárás engedi, a tejtermékeket is szabad térben árusítják. Mindkét piacon odafigyelnek a kötelező távolság betartására is, a termelőket úgy osztják el a téren, hogy közöttük mindenképp legyen legalább egy üres asztal.

Az Eminescu lakónegyednél lévő kis napipiacon csütörtökön már jelen volt néhány nyárádmenti árus, akiket értesítettek az újranyitásról. Nagy Kálmán hetente egyszer szokott Csíkfalváról árut szállítani, így a néhány napos kiesés után örömmel érkezett Szovátára, és valószínűleg a következő napokban is a piacon lesz. Friss zöldhagymát, krumplit, sárgarépát, petrezselymet, szárazpaszulyt visz eladásra, s bár többen is keresték, jelenleg nincs friss retek. Amivel tudják, kiszolgálják a vásárlókat, a többit az üzletekben kell beszerezni. Vannak ugyan biztonsági előírások, mint a kesztyű és maszk viselete, az áru letakarása, és a kijárás célját igazoló nyilatkozatot is pontosan ki kell tölteni, ám a feltételek ellenére szívesen érkeznek a piacra mind az árusok, mind a vásárlók, mert a friss árucikket biztosítani kell – mondta el a gazda. A nyárádszeredai Szász Lóránt és fia a hetipiacon árul, ők gabonát értékesítenek a sóvidékiek körében. A gazda úgy véli, szükség van bizonyos szigorításokra a vírusfertőzés megakadályozása érdekében, de a piac bezárása őket is negatívan érintette, ezért most örömmel fogadták a hírt, hogy újra visszatérhetnek oda. Mivel időhiány miatt a székelyudvarhelyi piacra az utóbbi időszakban nem szállítanak, a legtöbb gabonát jelenleg a szovátai vásártéren adja el a család.

Nyárádszeredában egyelőre nem gondolkodnak a hetipiac megnyitásán – tudtuk meg Tóth Sándor polgármestertől, viszont a főtéri tömbháznegyedben működik a napipiac, hogy friss élelmiszert, zöldséget beszerezhessenek a közelben lakók.

Egyénként Adrian Oros mezőgazdasági miniszter már hétfőn azt nyilatkozta a sajtónak, hogy kérni fogja főleg a  kisvárosokban az önkormányzatok által bezárt élelmiszerpiacok megnyitását, hogy a lakosság ott is vásárolhasson, és a termelők is értékesíthessék az árut. A miniszter is úgy véli, a nyitott vagy félig nyitott piacokon jobban érvényesülnek a higiéniai óvintézkedések, mint a nagy, zárt áruházakban vagy a lakótelepi kis üzletekben.

Az élelmiszer árusítása megengedett Szovátán is, Nyárádszeredában is, de más terméket nem lehet forgalmazni

Fotó: Gligor Róbert László (archív)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató