2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Augusztus nyolcadikától módosult a romániai közlekedési szabályrendszer, a KRESZ. A változásokat az idei 480-as számú kormányrendelet szabályozza, s a Hivatalos Közlöny június 24-i 454-es számában tették közzé.

Fotó: Nagy Tibor


Augusztus nyolcadikától módosult a romániai közlekedési szabályrendszer, a KRESZ. A változásokat az idei 480-as számú kormányrendelet szabályozza, s a Hivatalos Közlöny június 24-i 454-es számában tették közzé.

A változások egy része a kerékpárral és motorkerékpárral közlekedőket érinti. A közúton közlekedő kerékpárosok csak személyi igazolvánnyal indulhatnak útnak. Csak sorban egymás után haladhatnak, közutakon egymás mellett nem biciklizhetnek. Ez a szabály vonatkozik a motorkerékpárosokra is. Hasonlóképpen az is, hogy mind kerékpáron, mind motorbiciklin tilos ittas utast szállítani, akárcsak az áruszállító járművek utasfülkéjében.

Motorkerékpárral és kerékpárral csak úgy szabad áthajtani a gyalogosokkal egy irányban a zebrán, ha a jármű vezetője leszáll, és a járművét tolva megy át az út túlsó oldalára.

Módosították a hajtási jogosítványok megszerzésének módját is. A vizsga elméleti és gyakorlati próbáját egy nap kell megszervezni. Akinek nem sikerül a gyakorlati vizsgája, az elméleti vizsga egy évig érvényben marad. Aki elvégzett egy engedélyezett autóvezetői tanfolyamat, az egy évig érvényes, ez idő alatt újra próbálkozhat a vizsga letételével.

A következőkben a villamosvezetőknek nem kell a vészjelző fényt bekapcsolniuk, ha előrehaladásukat forgalmi dugó akadályozza.

A KRESZ módosított változata lehetővé teszi, hogy a B, BE, C, CE kategóriájú hajtási jogosítvánnyal rendelkező személyek traktort vezessenek. A B kategóriával legfennebb 3,5 tonna súlyú, 750 kilogrammnál kisebb utánfutós traktort vezethetnek. A BE kategóriájú hajtási jogosítvány 3,5 tonnás traktor vezetését teszi lehetővé, amelyhez 3,5 tonnánál kisebb súlyú utánfutó csatolható. A C típusú jogosítvánnyal 3,5 tonnánál nagyobb súlyú traktort lehet vezetni, de az utánfutó súlya 750 kilogrammnál kisebb kell legyen. Végül a CE jogosítvánnyal 3,5 tonnánál nagyobb súlyú traktor is vezethető, amelyhez az engedélyezett legnagyobb súlyú utánfutó csatolható.

A módosított KRESZ megtiltja, hogy a gépjárművel az út padkáján közlekedjenek. Ezt csak a kerékpárosok vehetik igénybe, ha az adott útszakaszon nincsen külön kialakított kerékpársáv.

A módosított szabályzat kiegészül azzal a kormányhatározattal, amely szerint az úgynevezett hangos útfelületi jeleket, amelyek jelzik, ha a gépkocsivezető átlépte az útburkolatot középen elválasztó jelet például, útépítésekkor kötelező módon használni kell. Azokkal a gépkocsikkal, amelyeknek jobb oldalon van a kormányuk, csak napvilág lehet közlekedni. Gyermekeket csak az erre a célra készült ülésben lehet szállítani.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató