2019. december 7., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Adventi koszorúk a várban

Az idei hosszúra nyúlt, langyos őszben szinte észrevétlenül érkezik december első vasárnapja, az első adventi gyertyagyújtás estéje. Bár a kinti világ kicsit sem emlékeztet a karácsonyi ünnepkör hangulatára, a belső, meghitt terekben elkezdődött a készülődés. 

Fotó: Nagy Tibor


A marosvásárhelyi Női Akadémia hét éve szervezi meg az adventikoszorú-készítő műhelyt, ahol családias környezetben, szakemberek irányításával fonhatja, díszítheti mindenki a maga koszorúját, ugyanakkor kopogtató és asztali dísz készítésére is van lehetőség. 

Csütörtök délután fenyőillat töltötte be a vár Tímárok bástyájának földszinti termét, ahol három óra alatt húsz-huszonöt ünnepváró fordult meg, és munkálkodott. A Női Akadémia által működtetett Ügyes kezű nők kézimunkacsoport tagjai mellett „újoncok” is bekapcsolódtak a koszorú- és kopogtatókészítésbe, a legfiatalabb résztvevő pedig egy pár hónapos kisbaba volt, akit édesanyja hordozóban hozott el a karácsonyillatú műhelybe. 

A korábbi évektől eltérően a nagyobb gyermekek ezúttal hiányoztak, és maga a létszám is valamivel alacsonyabb volt, mint eddig. Koreck Mária, a Női Akadémia elnöke szerint ez annak tulajdonítható, hogy az elmúlt években a lelkes szakemberektől – Kelemen Zelmától és Tóth Csillától – sokan megtanulták a koszorúfonás csínját-bínját, így most már otthonaikban egyedül is el tudják készíteni az advent elmaradhatatlan kellékét. 

– A tavaly, mivel több volt a fiatal, számos modern megoldást is láttunk, idén hagyományos, természetes alapanyagokkal, tobozzal, szalaggal, narancshéjjal díszített koszorúk születtek – tette hozzá Koreck Mária. A gyertyát és a díszítőelemeket a résztvevők hozták, a Női Akadémia  a fenyőt és a drótot biztosította. A fenyőgallyakat, akárcsak tavaly, a Gernyeszegi Polgármesteri Hivataltól kapták – tudtuk meg Koreck Máriától.

Az adventvárók műhelyének rendszerint jótékonysági jellege is van. Idén is érkeztek felajánlások, cukor, lekvár, zakuszka és egyéb, nem romlandó élelmiszer, amivel a Női Akadémia marosszentgyörgyi hátrányos helyzetű családok ünnepét teszi szebbé. Következő rendezvényükre, a szintén jótékonysági célt szolgáló Mosolygó Mikulásra egy hét múlva, december 7-én, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel a Nemzeti Színház előcsarnokában kerül sor, ahol kézműves-foglalkozás, mese-, zenesarok és még számos meglepetés várja a gyermekeket. Itt lehet megkóstolni a süteményversenyre érkező finomságokat is, és szintén a süteményesasztalnál Ferencz Nóra gyógykezelését is támogathatják azok, akik szívükön viselik a ritka betegséggel küzdő, négyéves kislány sorsát.