2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

– Példázat –

 Pandémiák idején hatalmasra dagad a világvége-hangulat, s a nyomában hömpölygő pánikhullám. A hordalékban pedig ott tapicskolnak a szélhámosok, akik panaceákkal, tűzijátékkal és rózsaszín lufikkal árasztják el a piacot. A természeti katasztrófák és a pukkanó atomerőművek környékén ott tolonganak és összecsukható asztalokról kínálják az öngyújtó nagyságú, gyöngyházberakásos ’generálfrász’ friss kollekcióját. 

 Engem soha nem érdekelt a világvége, ezért nem akartam sem űrrepülőt barkácsolni, sem bevándorló-útlevelet szerezni a Proxima Centauri galaxis valamely lakályos bolygójára. Minden rémhír csak addig tart, ameddig futja a garanciája. 

 Szemlélődjünk kissé a téma mentén. 

 Az első két sztorit már olvashattad a Hosszú úton című, 2013-ban kiadott naplóregényemben, most azért emeltem át ide, mert jól illusztrálja mai mondandómat. 

 A) A mesékkel való okosítás szép szokása majd’ minden kultúrában megtalálható. Frappáns indiai mesét hallottam régebbecske, több változata is elterjedt. 

 „A kertész ijedten szalad a maharadzsához, hogy adná kölcsön neki a leggyorsabb lovait, mert az imént a halált látta a kertben, s ha estig sikerül Delhibe jutnia, akkor ott elvegyülhetne a tömegben, s talán megúszná a dolgot. Teljesítik a kérését, a kertész elporzik, a maharadzsa pedig kisétál a kertbe. Találkozik a halállal, aki a rózsák között nézelődik. – Miért ijesztgeted a kertészemet? – Nem ijesztgetem, csak kérdően felemeltem a két karom, mit keres ő még itt, mikor este Delhiből kell őt majd elvinnem.” 

  B) Az alábbi mesét Ray Bradbury, az Újvilág dús fantáziájú írója szerezte. Csak kevés írását olvastam, mert a sci-fi irodalom nem tudta belopni magát a szívembe, termékeiben sok a léha fantáziálás. Bradburyt azért szeretem, mert földi dolgokról beszél; tanulságos embermeséket talált ki, nem képtelen technikai trükköket akar megetetni az olvasóval. Az alábbi novellinóját is jónak tartom. Címe: A világ utolsó éjszakája. Rövid és egyszerű. A stílusa talán a lektűr alsó határánál csámborog, de most ne erre, hanem a témára figyelj.

 Férj és feleség délutáni beszélgetésével kezdődik az írás. A nő néhány napja azt álmodta, hogy a beszélgetést követő éjszaka után nem lesz ébredés. Lassan kiderül, hogy a városka minden felnőttje tudomást szerzett a világ utolsó éjszakájáról, leginkább álom útján. Az újság nem írja, minek is írná, hisz már mindenki tudja. „– Kíváncsi vagyok, hogy ma este, az elkövetkező néhány órában a többiek mit csinálnak? 

– Színházba mennek, rádiót hallgatnak, nézik a tévét, lefektetik a gyermekeket, s lefeküsznek maguk is, mint mindig” – válaszolta a férfi, majd ők is ugyanazt teszik. Eloltják a lámpát, jó éjszakát kívánnak egymásnak. Pont. Nem tudjuk meg, hogy miben is állt a ’világvége’, de nem is fontos. 

 Normális emberek normális reakciója. 

 Nem volt pánik – ez meglep, mert az amerikaiak egy náthás tyúktól is begazolnak. A városka lakói nyugodtan vették tudomásul a kollektív halálos ítéletet. S ez jó. Mert nincs hova menekülni. Hiába lovagolsz Delhibe vagy repülsz az Antarktiszra, a halál ott is utolér. 

 C) Navigare necesse est. Jelentése: hajózni szükséges. Átvitt értelme: ismerjük ugyan a viharos felszín és az örvénylő mélység veszélyeit, de nem mondhatunk le a hajózásról. Bakos Ferenc szótárában nincs benne a mondás cinikus (apokrif?) második fele, de mi tudjuk, hogy létezik: vivere non est necesse; vagyis: élni nem muszáj. 

 Napjainkban a hajózás biztonságosabb lett, száz éve a gépkocsik irtják sokkal nagyobb hatásfokkal az embereket. Nem írom ide, hogy hányan haltak meg az országutakon a jó öreg Ford T-modelljének megjelenése óta, mert a tegnapi statisztikák mára már elavultak. 

 E három kis példázat lényegét a Költő egy mondatban foglalta össze: az ember az életet a halálra ráadásul kapja. Valami hasonlót olvashatsz a Teremtés könyvének második oldalán is, ahol az Úr ekként figyelmeztette Ádámot a veszedelemre: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és a rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.” Arról nem szól az írás, hogy Ádám miként kommentálta az utasítást, de amúgy is csak két választási lehetősége volt: vagy betartja, vagy nem. A többit már tudjuk. Ősapánk konoksága miatt az egész emberiség halálra van ítélve. Azóta tízezernyi hasznos tanácsot fogalmaztak meg, hogy miként bírjuk ki ezt a ’rettenetes’ (de miért az?) traumát, az egyik legszebb így hangzik: „úgy dolgozz, mintha száz évig élnél, s úgy imádkozz, mintha holnap meghalnál.” – Jót tudjuk: az ilyen remek vigaszok sem nógatják arra a tollatlan kétlábúakat, hogy mizserálás nélkül elfogadják a kaszás toborzóját. 

 Ha ismered Mörfi meséit, akkor már hallottál Malvin anyóról, aki a hatodik generációt nevelgeti-ápolgatja a családunkban. Öreg bútor a háznál, nem is tudjuk, hogy rokon-e vagy csak úgy hozzánk csapódott. Idén február 29-én volt a születésnapja, kiszámolhatod, hogy 1780-ban született. Kétszáznegyven naptári év, de csak hatvan szülinap. 

 Pozsony környékéről származik, akárcsak a dédapám. Élettapasztalatban verhetetlen. Most elmondja az esélyeidet. Nem tarotkártyából és nem a Jupiter mágikus tereinek elemzéséből, csupán a paraszti logika mentén. 

 „Kétszer két lehetőség van: vagy megbetegszel, vagy nem; vagy meggyógyulsz, vagy nem. Hogy érthetőbb legyen, végy két darab féltenyérnyi áttetsző fehér papírt. Rajzolj mindegyikre egy-egy négyzetet, középen válaszd ketté egy egyenessel, a két téglalap egyikét satírozd be lazán, majd az egyik papírt fordítsd el kilencven fokban, s tedd a másikra, úgy, hogy a két nagy négyzet fedje egymást. Mit látsz? Négy kisebb négyzetet: egy feketét, két szürkét és egy fehéret. A fekete: megkaptad és elpatkolsz; a fehér: nem kaptad el, és még kapsz egy kis haladékot. A két szürke közül az egyik: elkapod, de meggyógyulsz. Ez is nagyon jó. A negyedik eset: nem kaptad el, mégis meghalsz – más okból. Nincs egyéb dolgod, mint türelmesen megvárni a Sors döntését. A vírusok ellen nincs orvosság: sem vitamin, sem az antibiotikum nem használ. Csak a megelőzés: ülj veszteg! Ez a vesztegzár lényege: ne kóricálj az emberek között, ülj otthon és várj. Türelmesen. Reménykedve.” 

 Malvinnak szerencséje volt, az ő élete nem a fenti négy esély, hanem a csoda mentén alakult. 1809-ben két hétig feküdt egy pozsonyi kórházban. Valamilyen fertőzést kaphatott, diagnózist az akkori orvosok nem tudtak fölállítani. A második hét végén elvesztette az eszméletét, három napig félrebeszélt és hánykolódott, a negyedik nap reggel gyógyultan ébredt. Azóta semmi baja, a jelek szerint örökös védettséget szerzett minden nyavalya ellen. Akkor elkerülte a kaszás figyelmét, többé pedig már nem került a látómezejébe. 

 Malvin többször is elmesélte a családunk sorsát, a legfrissebb változatot néhány hete mondta el, a szülinapomon: „A Pozsony melleti Sasváron 1818-ban született János dédapád 47 évesen – már Aradon – jutott odáig, hogy megnősülhessen. Ferenc, az első gyermeke felnőtt és megnősült, de gyermekük nem lett. Az ő szerepe az volt, hogy József öccsének négyéves Jánoskáját 1915-ben magához vegye – elkülönítésre. Ez a Jánoska cseperedett Jánossá, és nemzett téged, drága Péterem, aki, lám, már a hetvenegyet is elrúgtad. A történethez tartozik, hogy Édesapádnak négy testvére volt: Ferike csecsemőként halt el, a nyolcéves Józsika pedig kanyaróban – a spanyolnátha néhány évvel később aratott –, s a nagyapád tíz nap múlva követte a kisfiát. Apád az ő betegségük idején volt elkülönítve, így maradt meg. Édesapád másik két nénjével a tüdővész végzett: Erzsi huszonnyolc évesen, őt követte a két fia, majd Iluci, akinek nem volt gyermeke. Öreganyád pedig fölnevelte az egy szál életben maradt magzatát. Türelmesen. Reménykedve. Amikor 1943-ban meghalt, Édesapád a fronton volt. – A többi már az élőkről szól: ’45 és ’49 között érkezett János, Piroska és Péter. 1969 és 1981 között jött a hét unoka, majd a tizenkét dédunoka, de azoknak már nem győzöm megjegyezni a születési éveit” – mondotta Malvin, majd felállt a hokedliről, és a konyharuhát föllibbentette a kályha fölött kifeszített kenderspárgára. A válla fölött még hátraszólt: „A jó öreg William ezt így foglalta össze: a kaszással, ki holnap elragad, csak úgy dacolhatsz, ha gyermeked marad.” 

  Marosvásárhely, 2020. március 29. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató