A közelmúltban, amikor a kormányfő egy nyilatkozatban arra utalt, hogy a kabinet jövőre nem tervezi a minimálbér emelését, az egyik szakszervezeti tömb iszonyú haragra gerjedt, és azzal fenyegetőzött, hogy emiatt az Európai Bizottsághoz fordul, és a haza uniós kötelezettségszegési eljárással fog szembesülni, mert szerinte a minimálbér befagyasztása ellentétes az uniós joggal. Ezt az egyik gazdasági hírportál megkeresésére az uniós illetékesek gyorsan cáfolták, miközben a szocik farzsebében tenyésző derék szakszervezetiek nem sok szót fecsérelnek arra, hogy az uniós minimálbért a hazai gyakorlatba ültető törvényt most sem tartják be, és ők ehhez hallgatással asszisztálnak.
Az uniós minimálbérrel kapcsolatban egy rakásnyi botcsinálta politikus és szakszervezeti illetékes szokott fecsegni, de sosem mondanak el róla egy elég lényeges tényt. Azt, hogy a minimálbérre vonatkozóan európai uniós szinten nincs egységes törvény. És nem is lesz egyhamar, egyrészt mert akkora az egyes tagállamok gazdaságainak teljesítőképessége és az adott országok életszínvonala közti eltérés, hogy a földgömb megunná a forgást, mire a vita végére érnének az illetékesek. De ez csak az elvi akadály, gyakorlatilag azért sem lehet egységes uniós minimálbérről beszélni, mert a közösség öt, anyagilag jól eleresztett tagállamában a minimálbér mint jogi fogalom le sincs szabályozva. Úgyhogy az osztrákoknál, a finneknél, a svédeknél, a dánoknál meg az olaszoknál nem lehet minimálbért emelni, sem ezzel szédíteni az ártatlan választókat.
Az egységes minimálbérre vonatkozóan az unióban egy irányelvet fogadtak el 2022-ben, amelyet minden tagállam beültethet a saját jogrendszerébe, ha akar, de ez nem kötelező. Szép hazánk így úgy tett vele, ahogy nagyon sok hasonló, tágan körülírt jogi fogalom esetében szokott: elfogadott róla egy szép törvényt, ami pont annyit ér, mint a papír, amire kinyomtatták, mert nem tartják be. Ez a törvény az idén januárban lépett életbe, és azt mondja, hogy minálunk a bruttó minimálbérnek el kell érnie az országos bruttó átlagfizetés 50 százalékát. Ez papíron nem mutat olyan rosszul, csakhogy jelenleg a bruttó átlagfizetés 9002 lej a statisztikai hivatal augusztusi adatai szerint, a bruttó minimálbér pedig 4050. Utóbbit még az államfő matematikai zsenijével is nehéz az előbbi 50%-ának eladni. És valahogy nem látni, hogy a kormánypalotát legalább hetente ostromolnák a szakszervezetek azért, mert a minimálbér most sincs az előírt szinten. Amúgy az, hogy ez a törvény is csak azért van, hogy kampányolni lehessen vele választási időszakban, onnan látszik a legjobban, hogy „a méltó életszínvonal” biztosítása érdekében írja elő azt, amit. Az, aki képes leírni és elhinni, hogy ilyen minimálbérből lesz a méltó életszínvonal, az biztos nem ennyi pénzt oszt be számlákra és élelemre egy hónapban. Mint a pártkasszából jól tartott szakszervezetiek. Akiknek ahhoz, hogy legalább nyomokban hasonlítsanak egy valamirevaló munkáltatói érdekképviselethez, hangosan kéne kiabálniuk napi szinten amiatt, hogy hazánk uniós szinten az élmezőnyben van a munkára kivetett adóterhek tekintetében. A meglevő állami bérek csökkentése ellen, ami őket meg a politikai gazdijaikat csontvelőig érinti, persze tudnak hőbörögni. Azért is tántorgott innen nyugatra több millió munkavállaló, mert ilyen szakik védték az érdekeiket.
