A Vásárhelyi Forgatagnak a főtérről való kitiltásán kívül kevés olyan intézkedése volt a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak, amely akkora felháborodást váltott volna ki, mint a közlekedési szakosztály legutóbbi utasítása.
A Vásárhelyi Forgatagnak a főtérről való kitiltásán kívül kevés olyan intézkedése volt a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak, amely akkora felháborodást váltott volna ki, mint a közlekedési szakosztály legutóbbi utasítása. Eszerint október elsejétől a távolsági s a peremtelepülésekre járó számozott autóbuszok és maxitaxik nem állhatnak meg a városi közszállítási vállalat és a Siletina társulás megállóiban. Az illetékesek a rendelet által a közszállításra vonatkozó előírásoknak szereztek érvényt, amit a 2008. évi 215-ös számú határozatával erősített meg a helyi tanács. A szóban forgó határozat megszabja, hogy a megyeközpontban hol állhatnak meg a vidéki autóbuszok, ami nem mindig egyezik a városból vidékre és a vidékről városba ingázók elvárásaival. Az utazóközönséget sajnos nem tájékoztatták a rendeletről, aminek az lett a következménye, hogy a Vásárhelyről más településre ingázók kedden lemaradtak a megszokott járatról, a mezőségi földművesek pedig cipekedhettek az árujukkal a Corvin tértől a napipiacig, mások nagy csomagokkal kellett a vonatállomásig gyalogoljanak. A törvényes előírások mellett, a magyarázat szerint, a városi megállók kialakítására, befedésére sok pénzt költ a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, ezért a megyei helyhatósággal szerződéses viszonyban levő távolsági járatok nem használhatják azokat, ha nem foglalják be a szerződésbe és nem fizetnek érte. Egyébként a hivatal szerint az utazók tájékoztatása is az ő feladatuk lett volna. Csakhogy a vidéki lakosokon kívül érintve érzik magukat azok a városnak adót fizető ingázók is, akik a rendelet nyomán a távolsági buszra szóló bérlet mellett egy másikat is kellene váltsanak a helyi járatokra, s véleményük szerint ez a cél áll a törvényességet hangsúlyozó rendelet mögött is.
A felháborodást elintézhetnénk azzal is, hogy idővel elmaradnak az ellenőrzések, s az illetékesek szemet hunynak a kialakult helyzet fölött. Hogy jelen esetben is így történik-e, nem tudhatjuk. A mind jobban elszegényedő ingázó lakosság számára azonban jelentős anyagi és időbeli veszteséget jelent, ha a maxitaxira, amely elhalad a lakhelyükhöz legközelebb eső városi megálló előtt, csak a végállomásnál ülhetnek fel. Nem is beszélve az ingázó diákokról, hisz a vidéki családok többségében még a távolsági buszra váltott bérlet is nagy megterhelést jelent. Több iskolás gyermek esetében pedig a taníttatásukról kell lemondani, ha ezentúl két bérlettel tudnak eljutni az iskoláig, amelynek közelében a távolsági busz elhalad.
Az utazóközönségnek kedvező, megnyugtató megoldást a megyei és a városi hatóságok valamint a közszállításban dolgozó cégek közösen kellene megtalálják, akár a vonatkozó tanácsi határozat módosítása árán is, a Bolgár téri megálló mellett azokat a csomópontokat figyelembe véve (állomások, piacok, egészségügyi egységek stb.), ahol az utazóközönség elvárásai szerint mind a városi, mind a peremfalvakból és a távolabbi településekről érkező járművek megállhatnának. Már csak azért is, hogy az ingázó kisember, a falura járó pedagógus, a diák, a városi piacot ellátó földműves ne azt érezze, hogy újra meg újra játékszerré válik a hatóságok kezében.
