Túl rövid az idő ahhoz, hogy megfelelő környezetet teremtsenek az iskolákban az ovislét biztonságában nevelkedő gyerkőcök számára, ráadásul a tanintézetek többségét – így is – érintő teremgondok is szaporodnának. És ez csak néhány a felmerülő nehézségek közül, a gyerekek nélkül maradó óvodák, illetve az iskolai világ befogadására még felkészületlen óvodások – második otthonukban étkező, alvó napközisek – helyzetéről még nem is beszéltünk.
Óriásország törpejobbágyai vagyunk, ehhez már jó ideje nem fér semmi kétség. Magasan a fejünk fölött, láthatatlan emeleteken döntenek hétköz- és ünnepnapjainkról, növelik „uniókonformmá” gondjainkat, rendelkeznek sürgősen és reformkórosan lassan minden léptünkről a hatalmasok. Persze, csupa „jó” szándékból igyekeznek „rendet teremteni” törpesorainkban, de minden elképzelésükkel csak jobban összekuszálják a sorokat. Ezt leginkább azok a szülők érzékelhetik mostanában, akik hónapokig reménykedtek abban, hogy egyszer csak szétfoszlik az előkészítő osztályok rémhíre, az illetékes szaktárca képviselői időben rádöbbennek arra, hogy az új tanügyi törvény szóban forgó cikkelyét az új tanév kezdetéig lehetetlen gyakorlatba ültetni. Túl rövid az idő ahhoz, hogy megfelelő környezetet teremtsenek az iskolákban az ovislét biztonságában nevelkedő gyerkőcök számára, ráadásul a tanintézetek többségét – így is – érintő teremgondok is szaporodnának. És ez csak néhány a felmerülő nehézségek közül, a gyerekek nélkül maradó óvodák, illetve az iskolai világ befogadására még felkészületlen óvodások – második otthonukban étkező, alvó napközisek – helyzetéről még nem is beszéltünk. A hét elején aztán kiderült, a „csináljuk, ha nem is tudjuk, hogyan” filozófia követői nem ismernek lehetetlent: március elején megkezdődik a toborzás a „nulladikba”, függetlenül attól, hogy fizikailag, érzelmileg készen áll-e a gyerek arra, hogy „kijózanodjon” az ovis mesevilágból. Mert bármennyire is játékos módszereken alapszik majd az előkészítő osztály, mégiscsak összetéveszthetetlenül más – már az otthont adó épület szempontjából is hatalmasabb, felnőttesebb – környezetet sejtet, mint az óvoda. Mintha valóban az óriások földjén találná magát a liliputi sereg. Természetesen vannak hatévesen is iskolaérett gyerekek, akik az első osztály nehézségeit is könnyedén veszik, a többségnek azonban bizonyára lelkileg, szellemileg megterhelő lesz hosszú félórákat a padban ülni – igaz, egyelőre a tanterv is a rejtélyek kategóriájába tartozik. A legtöbb szülő érthető módon idegenkedik attól, hogy a „kísérleti generációhoz” csatlakoztassa gyerekét, egyesek közülük inkább átugranák ezt az egész „előkészítősdit” és – bár korábban eszükbe sem jutott volna – most inkább egyből első osztályba íratnák hatévesüket. Olyan édesanyáról is tudok, aki tavaly visszaíratta középcsoportba nagycsoportos fiacskáját, hogy megússzák a „nulladikat”. Teljes hát a zűrzavar, és nagy a valószínűsége, hogy a mozgatható mellékszereplőknek tekintett apró főhősök isszák meg majd ennek a levét.
