2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ő az út! ifjúsági keresztény fesztivál

Szeptember 18-án, szombaton első alkalommal került sor a marosvásárhelyi várban az Ő az út! ifjúsági keresztény zenefesztiválra, amelyen a járványügyi korlátozások ellenére közel 700-an vettek részt. Az esemény eddigi négy kiadását a Regnum Christi Alapítvány és az Ő az út! ifjúsági szolgálat a marosszentgyörgyi Maros-parton szervezte, de idén, mivel a város új vezetése nyitott volt rá, a rendezvény a vár udvarára költözött. Az egyik főszervező, Bereczki Zsolt szerint a közel 60 fiatal önkéntes bevonásával tudták fiatalossá formálni a fesztivált. Az eseményt támogatta a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal, a Magyar Püspökkari Konferencia és több vállalkozó is. 

A fesztiválon fellépett a magyarországi Máté Péter-díjas és Megasztár-győztes Molnár Ferenc Caramel énekes is, aki a megszokott popdalai mellett Istent dicsőítő dalokkal énekeltette meg a résztvevőket. Megjegyezte, hogy a Teremtő úgy szereti a fiatalokat, mint apa a gyermekét, vagyis szerelmes szeretettel, és erre a szeretetre minden embernek szüksége van. Caramel előtt fellépett a kövesdombi Szombat Este dicsőítő csapat, egy nemrég összeállt, de annál lelkesebb fiatal banda, a csíkszeredai Psallite együttes, ez már közel 20 éves múltra és evangelizációs szolgálatra tekint vissza, a Hollandiában és Magyarországon is koncertező udvarfalvi Reménység együttes. A rendezvényt sátorprogramok színesítették, amelyek között volt a gyereksátor, az imaséta, a „sörözz a papoddal”, a könyvsátor, a LoveStory sátor, politikai kerekasztal-beszélgetés, imasátor, óriáspuzzle stb.

A kerekasztal-beszélgetésben részt vett Marosvásárhely polgármestere, Soós Zoltán, Marosszentgyörgy polgármestere, Sófalvi Szabolcs és Mezőpanit vezetője, Bodó Előd Barna is, akik betekintést nyújtottak mindennapjaikba, kihívásaikba, beszéltek a hivatásukról, személyes istentapasztalatukról és arról is, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy a fiatalok erős alapokon álljanak, a keresztény értékrend szerint élve, egy olyan Európában, amely kezdi elveszíteni egykori keresztény identitását és ide-oda csapódik.

A szervezők, a részt vevő fiatalok lelkesedésén felbuzdulva, kitűzték a fesztivál jövő évi dátumát is szeptember 17-ére. Addig is bátorították a fiatalokat, hogy keressenek egy lelkes, megtartó közösséget, ahol az itt megtapasztalt „fesztiválhangulatot” elmélyíthetik, és ápolhatják kapcsolataikat, hitüket.

(B. Zs.)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató