2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A mezőbándi középiskolát évek óta negatív példaként hozzák fel az érettségi vizsga kapcsán.

Fotó: Nagy Tibor


A mezőbándi középiskolát évek óta negatív példaként hozzák fel az érettségi vizsga kapcsán. Voltak évek, amikor egy fiatalnak sem sikerült átmenni. A román tannyelvű mezőgazdasági profilú szakközépiskolában idén 27 hallgató végzett, de csak tízen iratkoztak fel a megmérettetésre. Ez évben haladást könyvelhetnek el, hiszen egy fiatal – Kibédi Mónika – sikeresen vette az akadályokat.

Ami a nyolcadik osztályt végzett tanulókat illeti, jobb volt az eredmény. A képességfelmérő vizsgára 53 tanuló iratkozott be, 47-en – 31-en a román tagozaton és 16-an a magyar tagozaton – jelentek meg. A román tagozaton 16, a magyar tagozaton 12 gyereknek sikerült a vizsgája. Creţi Gheorghe igazgató elmondta, hogy a román tagozaton nagyon sok a roma nemzetiségű diák, akikkel nehéz tanulmányi eredményeket elérni. Bándon első osztálytól tizenkettedikig összesen 730 tanuló van, ebből 425 roma nemzetiségű, s közülük 100 bukott diák.

Az igazgató pozitívumokról is beszámolt, elmondta hogy a nyolcadikosok közül Török Mercédesz 10-est írt matematikából, Boldizsár Hanna 9,80-at matematikából, 9-est kapott románból, de jó eredményei voltak Nagy Viviennek, aki románból például 9,30-as osztályzatot kapott. Ez dicséretes a magyar tagozat tanáraira és diákjaira nézve.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató