Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A jobbágyfalvi Seprődi János Kórustalálkozó ráadásaként, egy jókedvű est után, alig kipihenve magunkat, Nyárádszeredából a kisbusz elindult felfelé. Az útirányító kis kütyü hamar letérőt jelzett, de azt nem, hogy köves az út. A buszbelieket nem zavarta a lassú haladás. Inkább a felröppenő fácánkakas hívta fel magára a figyelmet. „Az mán kakas” minősítést meg is kapta, a meghúzódott férfiak nemtetszésére.
A bemelegített új vendégház illendően díszítve várta a vendégeket. A harangok szólítására hamarosan zsúfolásig telt a terem. A helybeliek apraja és korosai is különösen sokan eljöttek a vasárnapi imára.
Az itteniek és a dalkör együtt éneklésével a zsoltáros énekek betöltötték a vendégházat. Az istentisztelet alatt a tiszteletes úr boldogan szemlélte a vendégeket és a híveket, köszöntötte őket, és felkért pár alföldi dal eléneklésére. Mucza Ágnes dalkörvezető bemutatta a dalosait és a dalkör történetét.
Az áldást követően együtt kivonultunk a templomkertbe, ahol megkoszorúzták Szent Imre herceg mellszobrát. A felcsendülő himnuszok, az egy hon, együvé tartozás ölelte át a körbeállókat.
A nyárádmentiek, szokásukhoz híven sok finomságot feltálalva, megkínálták a vendégeket, mialatt az ismerkedések is megestek.
A község polgármestere mint Nyárádszentimre szülötte és lakosa üdvözölte a vendégeket, ismertetve velük a bekecsaljai községet falvaival együtt. A pálinka, bor, almalé és finomabbnál finomabb kalácsok fogyasztását követően indulni kellett a Kis-Küküllő mente pár falvába. Kibéden a Seprődi János szobránál lerótt tisztelet, Szentistvánon a szobor megcsodálása, Erdőszentgyörgyön a kazettás templom megtekintése és Rhédey Claudia szerelmi történetének meghallgatása után a téli este máris ránk köszöntött. Indulni kellett a pihenő felé.
Erdélyből e kis szelet szeretetet és csodálatot, nem titkolt keserűséget fakasztott újra meg újra még a visszatérők körében is.
Szakács M. Endre