Theodoros Terzopoulos fogalmazta meg

az idei színházi világnapi üzenetet

A színházi világnapot 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezte, 1962-től a nemzetközi színházi közösség évente március 27-én ünnepli. Ebből az alkalomból különböző nemzeti és nemzetközi színházi rendezvényeket szerveznek, és ekkor teszik közzé az adott évi színházi világnapi üzenetet is: évente más és más világhírű személyiséget kérnek fel az ITI részéről az üzenet megfogalmazására, amelyben a felkért alkotó osztja meg gondolatait a színházról és a béke kultúrájáról. Az első színházi világnapi üzenetet Jean Cocteau írta 1962-ben.

A 2025-ös színházi világnap nemzetközi üzenetének szerzője Theodoros Terzopoulos rendező, pedagógus, író, az Attis Theatre Company alapítója és művészeti vezetője, a színházi olimpia ötletgazdája és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke. 

„Egy olyan világban, ahol elszegényedett polgárok a virtuális valóság börtöncelláiba zártan, fullasztó magányukkal körülárkoltan léteznek – vajon meghallja-e a színház a segélykiáltásokat? Egy olyan világban, ahol totalitárius rendszerek kontrollja és elnyomása alatt robotokként kell leélni az életet.

Aggasztják vajon a színházat az olvadó jégsapkák, az ökológiai pusztítás, a globális felmelegedés, a biológiai sokféleség masszív csökkenése, az óceánok szennyezettsége, az egyre gyakoribb erdőtüzek és a szélsőséges időjárási jelenségek? Lehetséges, hogy a színház az ökoszisztéma aktív részévé váljon? Sok éve figyeli már a színház az emberiség bolygónkra gyakorolt hatását, de még mindig nem tud mit kezdeni ezzel a problémával.

Szorong-e a színház azon, amivé az emberi létezést a 21. század átformálja? Az állampolgárt manipuláló politikai és gazdasági érdekek, médiahálózatok és véleményformáló cégek. A közösségi média – még ha meg is könnyíti – a kommunikáció nagy alibije, mert biztosítja a szükséges és biztonságos távolságot a másik embertől. A másik embertől, a mástól, az idegentől való félelem átható érzése uralja gondolatainkat és tetteinket.

Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül? A vérző trauma arra ösztönöz, hogy rekonstruáljuk a Mítoszt. Heiner Müller szavaival élve: „A mítosz egy aggregátor, egy gép, amihez mindig új és új gépek csatlakoztathatók. Addig szállítja az energiát, amíg a növekvő sebesség fel nem robbantja a kulturális mezőt” – én még a barbárság mezejét is hozzátenném.

Vajon a színház reflektorfénye képes megvilágítani a társadalom traumáit ahelyett, hogy félrevezető módon önmagára irányítsa a figyelmet?

Ezek olyan kérdések, amikre nincs végleges válasz, mert a színház a megválaszolatlan kérdéseknek köszönhetően létezik és tartja fenn magát. Kérdések, melyeket Dionüszosz vetett fel, áthaladva szülőházán, az ókori színházon, és folytatja néma menekülőútját a háború tájain, ma, a színházi világnapon.

Nézzünk Dionüszosz, a színház és a mítosz eksztatikus istenének szemébe. Dionüszosz, aki egyesít múltat, jelent és jövőt, a kétszerszületett, Zeusz és Szemelé gyermeke, a fluid identitás kifejezője, nő és férfi, dühös és kedves, fenséges és állati, az őrület és értelem határán, rend és káosz, élet és halál közt egyensúlyozó akrobata. Dionüszosz alapvető ontológiai kérdése: “mivégre ez az egész?” – a kérdés, ami a mítosz gyökerének és az emberi rejtély sokrétű dimenzióinak egyre mélyebb vizsgálata felé tereli az alkotót.

Új narratív utakra van szükségünk, amelyek célja az emlékezet ápolása és egy új erkölcsi és politikai felelősség formálása, hogy kiléphessünk a mai középkor sokféle formát öltő diktatúrájából.”

(Magyar fordítás: Németh Nikolett)

Theodoros Terzopoulos görög rendező, tanár, író 

Theodoros Terzopoulos nemzetközileg elismert színházi rendező 1945-ben született az észak-görögországi Pieria régióban, Makrigyalosz faluban. A Kostis Michailidis Színművészeti Iskolában (Athén, 1965-1967) tanult, majd a Berliner Ensemble-ban (Berlin, 1973-1976) folytatta tanulmányait, ahol rendezőasszisztensként olyan személyiségek mellett dolgozott, mint Heiner Müller, aki mentora volt, Manfred Wekwerth, Ruth Berghaus és Ekkehard Schall. Az Észak-görögországi Nemzeti Színház drámaiskolájának igazgatója (1981-1983) és a Delphoi Nemzetközi Ókori Színházi Találkozók művészeti vezetője (kb. 15 évig, 1985-től), ahová a nemzetközi színházi élet számos vezető személyiségét hívta meg. Alapítója és művészeti vezetője volt a Sykion Nemzetközi Ókori Színházi Találkozóknak (2005-2011), és 1990 óta alapító tagja a Nemzetközi Mediterrán Színházi Intézetnek (amely 18 mediterrán országot foglal magában).

1985 óta, amikor az Attis színházi társulatot alapította, valamint Euripidész Bakkhánsnők című drámájának 1986-os úttörő rendezésével gyökeresen átalakította az ókori görög tragédia színrevitelét, bevezetve a rendkívüli testiség és a rituálé elemeit.

Theodoros Terzopoulos dionüszoszi eksztatikus technikákon alapuló színházi koncepciót alkot, hogy feltárja a láthatatlant és a megfejthetőt. Megközelítése kiemeli a tragikus dimenziókat, hangot adva a mélységben született színháznak. Ez egy atipikus megközelítés, amely minden akadémikus kategorizálási kísérletnek ellenszegülve saját életet él. Terzopoulos nemcsak az ókori görög tragédiára, hanem számos más költői szövegre is alkalmazza ezt a módszert. Több mint 40 éve járja a világot az emberi látomások és azok története után kutatva, humanistaként a Másik alakjára összpontosítva, akiben önmagát ismeri fel.

Az elmúlt 40 év alatt Terzopoulos és az Attis Színház 2300 előadást mutatott be a világ legrangosabb fesztiváljain és színházaiban. Görögországban és külföldön egyaránt színpadra állította Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész tragédiáit, operákat, valamint olyan nagy európai drámaírók kortárs darabjait, mint B. Brecht, F. Garcia Lorca, H. Müller, S. Beckett, H. Ibsen, A. Strindberg, valamint kortárs görög szerzők műveit (http://attistheatre.com/en/theodoros-terzopoulos/) – áll a Román Színházi Szövetség (UNITER) közleményében.