2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tervekről – sokadszor a városházán

Kedd délelőtt Dorin Florea polgármester sajtótájékoztatón erősítette meg a közvélemény előtt, hogy „elvégezte a házi feladatot”. Vagyis, hogy van a polgármesteri hivatal tarsolyában több olyan terv is, amellyel uniós támogatásra lehet majd pályázni a következő, 2014–2020-as időszakban.

Fotó: Vajda György


 

Kedd délelőtt Dorin Florea polgármester sajtótájékoztatón erősítette meg a közvélemény előtt, hogy „elvégezte a házi feladatot”. Vagyis, hogy van a polgármesteri hivatal tarsolyában több olyan terv is, amellyel uniós támogatásra lehet majd pályázni a következő, 2014–2020-as időszakban.

Mivel ezzel egy időben tartotta a sajtótájékoztatót Ionela Ciotlăuş alpolgármester is, megjegyezte, fölöslegesen teszi, mert nem adott neki hatáskört. Florea szerint nem lehet azt megtenni, hogy tanácsosként „szapulod a polgármesteri hivatalt, holott a végrehajtó testület tagja vagy”. A Népújság arra volt kíváncsi, hogy ebben a kontextusban Peti Andrásnak lesz-e hatásköre. A válasz erre az volt: következetes marad, és csak azokkal dolgozik, akik valóban tenni akarnak a városért. Aztán ismét terítékre került a sérelme: a helyi tanács nem fogadta el a digitális városra vonatkozó tervet. S amiért Ciprian Dobre, a tanács elnöke azt állította a televízióban, hogy nem is a város, hanem a saját érdekeit helyezi ezáltal előtérbe, bepereli a liberális politikust becsületsértésért – jelentette ki Florea.

Aztán részletezte a Drakula-tervet, amely szerinte az egyik olyan regionális elképzelés, amivel turistákat vonz majd Erdély, s ezáltal a partnervárosok lehívhatnak pályázati pénzeket fejlesztésre. Ez ügyben már tárgyalt a programban részt vevő polgármesterekkel, az összefogás, az együtt gondolkodás érdekében. Megtudtuk, hogy a Drakula-mítoszt próbálják értékesíteni egy kb. 10 napos körúton, amely érintené Brassót, Törcsvárat, Kőhalmot, Segesvárt, Marosvásárhelyt, Szovátát, és kilátásban van Kolozsvár, Nagyszeben, Berethalom és Beszerce bevonása is. A turisták ideszállításában központi szerepet kapna az Erdély repülőtér, hiszen elsősorban ázsiaiakra számítanak. Mindegyik említett város kidolgozza a maga kínálatát, amelynek kivitelezésére uniós pályázaton vennének részt. Vásárhelyen már volt egy találkozó turisztikai szakemberekkel, és Florea szerint konzultáns cégeket is bevonnak a program kidolgozásába.

A Népújság kérdésére, hogy miként lesz életképes a terv, miközben világszinten az idegenforgalom recesszióban van, ráadásul Romániában igencsak hiányos az infrastruktúra, a közbiztonság, Florea elmondta: a legnagyobb hibás ezért az a kormány (PNL), amely rossz szerződéseket kötött, mint például a Bechtellel az észak-erdélyi autópályára. Ennek kapcsán elmondta, Dan Şova miniszternek azt ajánlotta, hogy az újabb tárgyaláskor vegyék figyelembe a Marosvásárhelyig vezető szakaszt, ugyanis nálunk hat országút találkozik, itt lesz a csomópontja a Moldva felé vezető autópályának is.

A továbbiakban közölte, Ciprian Dobre tanácselnök még annyit sem tett a megyéért, mint Lokodi Edit Emőke, akivel sok mindenben kiegyezett volna, többek között abban, hogy a nagyvárosi övezet vezetését adja át a városnak, azonban a „nagyobb politikusok” beleszóltak ebbe. Még mindig fontosnak tartja, hogy a nagyvárosi övezethez tartozó településekkel tárgyaljanak a város nagyobb terveiről, hiszen a jövőben az unió csak a regionális projekteket támogatja. Ezek közül hatot említett. Az egyik a város északi és keleti összekötő, illetve terelőútja, összehangolva a repülőtér folyamatos bővítésével. A másik a Marosvásárhely–Szászrégen közötti vasút felújítása, amelynek része a marosvásárhelyi nagyállomás elköltöztetése és a városon áthaladó vasútvonal módosítása. A harmadik terv a sokat vitatott IT-központ, a negyedik egy olimpiai központ létrehozása a Víkendtelep, illetve a Somostető bekapcsolásával, az ötödik a Drakula-terv, a hatodik pedig az alternatív energiaforrások bevezetése. Ebben számít a ratosnyai vízgyűjtő és a hozzá tartozó vízi erőmű működtetésére is, amely jelentős mennyiségű villanyáramot szolgáltatna a városnak.

Újságírói kérdésre kifejtette, arra törekszik, hogy Marosvásárhelyt többé ne a konfliktusok alapján ítéljék meg, s ebben konkrétan a románok és magyarok közötti viszonyt említette. Elmondta, ez a helyzet senkinek sem jó, hiszen emiatt kerülik el a befektetők a várost. Ezért keresi a kapcsolatot a székelyföldi megyékkel is. Mert csak így lehet hosszú távú tervekben gondolkodni – mondta a polgármester.

S hogy megmutassa, valóban jól végzi a dolgát a polgármester, a sajtóiroda a tájékoztató után meghívott a meggyesfalvi negyedi Ősz utca aszfaltozási munkálatainak a megtekintésére, utána pedig a polgármester felavatta a három hónap alatt, mintegy 60.000 lej helyi költségvetésbeli beruházással felújított Dacia piacot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató