2021. október 25., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A RAR helyreigazít a négy évszakos gumik kapcsán

A Román Gépjármű-bejegyzési Hivatal (RAR) elhatárolódik azoktól az információktól, miszerint a négy évszakos „all season” gumiabroncsokkal felszerelt járművek vezetőit megbírságolhatják, mert azok nem minősülnek téli gumiknak. Az országos gépjármű-bejegyzési hivatal helyre- igazításában hangsúlyozza, hogy az álhír terjesztéséhez nincs közük. 


A Marsorom nagyernyei lerakatában Fotók: Járai Ferenc Attila




Az InfoCons országos fogyasztóvédelmi szervezet közleményét az országos hírügynökségek és a média nagy része is átvette, ezért a gépjármű-bejegyzési hivatal sajtóosztálya elutasítja a közmédiában a múlt héten elterjedt híreszteléseket, miszerint megbírságolhatják azokat, akik télies időjárási körülmények között négy évszakos „all season” gumiabroncsokkal közlekednek. Mint hangsúlyozzák, a hír terjesztői a RAR honlapján megtalálható 2011-es évi közleményt tévesen értelmezve dolgozták fel, anélkül hogy az intézmény képviselőit megkérdezték volna. Ennek fényében az alábbi pontosításokat közlik: 

Azok a homologált gumiabroncsok, amelyeket M és S (angolul a sár és hó rövidítése) jelzéssel láttak el, függetlenül attól, hogy mi a kereskedelmi megnevezésük, használhatók a télies időjárási körülmények között. Az országos közúti szabályozások értelmében akár M+S, M.S vagy M&S kombinációban vannak megjelölve a gumiabroncsok, télen vagy azt megelőző hónapokban közlekedni lehet velük anélkül, hogy bármiféle megszorítástól vagy bírságtól kellene tartaniuk a vezetőknek. A téli gumik használatát a havas, jeges utakon a 2011. évi 5-ös számú kormányhatározattal tették kötelezővé Romániában, és azóta semmiféle változtatást nem eszközöltek a határozaton. A RAR az utóbbi időben nem juttatott el egyetlen olyan sajtóközleményt sem a médiának, amely a téli gumik használatának módosításáról szólt volna. Mindaddig, amíg a járművezetők tiszteletben tartják a törvényes előírásokat, és a hóval, jéggel borított közutakon olyan gumiabroncsokat használnak, amelyeken megtalálható az M és az S betű, nem kell bírságtól tartsanak – tájékoztatott az országos RAR sajtóosztálya október 11-én.

A rendőrség az útviszonyok szerint ellenőriz

A Maros Megyei Rendőr-felügyelőség sajtóosztályát is megkerestük az álhírrel kapcsolatosan annak érdekében, hogy megerősítsék, miszerint jeges, havas úton való ellenőrzéskor nem büntetik azokat, akik egész évben használható gumiabroncsokkal szerelték fel járművüket. 

A 2011. évi 5-ös számú kormányrendelet az európai irányvonalhoz igazodva módosította a 2002. évi 195-ös számú sürgősségi kormányrendeletet, amely a közúti közlekedésben kötelezővé tette a téli gumik használatát, azonban azt nem dátumhoz, hanem az útviszonyokhoz igazítva alkalmazzák – hangsúlyozta Emanuela Farcaş sajtószóvivő. 

A Maros Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvivője szerint ahhoz, hogy egy ellenőrzés során ne lehessen kétségbe vonni a gumiabroncs kategóriáját, az alábbi szimbólumok kell a gumiabroncson legyenek: M+S, M.S, MS vagy M&S (azaz sár- és hótűrő). A törvényes rendelkezés szerint téli gumi nélkül tilos olyan közutakon közlekedni, amelyeket hó, jég vagy csapadék borít, a rendelet nem hangsúlyozza kimondottan a téli évszakot, amennyiben azonban csúszós úttesten téli gumi nélkül közlekednek, bírságra számíthatnak. Fokozottan ellenőrzik a 3,5 tonna teherbírásúnál nagyobb teherszállító járműveket és azokat a személyszállító járműveket, amelyekben több mint kilenc ülőhely van, ezeknél a meghajtott kerekeken elengedhetetlen a téli gumi vagy hólánc, illetve más típusú, homologált csúszásgátló felszerelést kell használni. 

A jelenlegi jogszabály értelmében a téli gumikkal való felszerelés nincs időponthoz kötve, hanem az úttest állapota a meghatározó. Amennyiben havas, jeges, nedves úttesten téli gumiabroncs nélkül közlekednek téli hónapokban, és a közúti rendőr úgy ítéli meg, bírságra lehet számítani.

A kiszabható közúti bírságok értéke 9–20 büntetőpont, azaz 1305 lejtől 2.900 lejig terjednek. A közúti ellenőrzés során a rendőrök a büntetéssel egy időben a gépjármű forgalmiját is visszatarthatják.

***

 Az EU módosította a gumiabroncsok címkézését is

2021 májusától alkalmazzák az EU 2020. évi 740-es rendeletét, amellyel módosult a gumiabroncsok címkezésének módja is. A korábbi standard címke csak a gördülési ellenállás, a nedves tapadás és a külső gördülési zaj tekintetében mutatott gumiabroncs- osztályokat. Az új EU-s gumiabroncscímke további információkat tartalmaz a gumiabroncsok havas és jeges időjárási körülmények közötti teljesítményére vonatkozóan is. A nedves tapadásra és gördülési ellenállásra vonatkozó címkeosztályok skáláján hét osztály helyett öt osztály van, amelyeket A–E betűkkel jelölnek.





 Nedves tapadás szerinti besorolás

A nedves tapadás a gumiabroncs nedves útfelülethez való tapadási képessége. Az EU-minősítés a gumiabroncs nedves úton történő fékezési teljesítményét jelöli, amit A és E osztály között osztályoznak. 

A nagy nedves tapadási teljesítményű gumiabroncsok gyorsabban megállnak nedves úton teljes fékerő alkalmazásakor.

 Üzemanyag-hatékonyság

A gördülési ellenállás kb. 20%-ban befolyásolja a gépkocsi üzemanyag-fogyasztását. A kedvező üzemanyag-hatékonysági jellemzőkkel bíró abroncsokkal egy tankolással hosszabb utat tehet meg, és a gépkocsi CO2-kibocsátása is csökken. A gumiabroncs gördülési ellenállásától függően az üzemanyag-hatékonyság a legjobb üzemanyag-takarékosságot jelző A osztálytól az E osztályig terjedhet, ez utóbbi a legrosszabb üzemanyag-takarékosságot jelöli. Az osztályok között az üzemanyag-fogyasztás 100 km-enként körülbelül 0,1 literrel nő. Az üzemanyag-hatékony gumiabroncsok gördülése kevesebb energiát emészt fel. Ez végső soron alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást eredményez, és így a környezetre gyakorolt káros hatások is csökkenthetők. 

 Zajszint szerinti besorolás

Az EU-s gumiabroncs-besorolások figyelembe veszik azt a külső zajt is, amelyet a gumiabroncs vezetés közben kelt. A kedvező hangjellemzőkkel rendelkező gumiabroncsok csökkentik a gépkocsi környezetre gyakorolt hatását. A zajszint A, B vagy C osztályba sorolható. A gumiabroncs gördülési zaját decibelben mérik, a pontos számot pedig a címke alsó része mutatja. Az alacsony zajszintű gumiabroncsok 71 és 67 dB közötti zajszinttel rendelkeznek. A legmagasabb szint 72 és 77 dB közötti hanghullámokat mutat. A decibelben megadott érték legkisebb mértékű emelkedése is jelentős zajszintnövekedéssel jár. Valójában a mindössze 3 decibeles zajszinteltérés kétszer olyan intenzív külső zajt kelt. 

Hegycsúcs és jégcseppkő szimbólum

Az EU-s gumiabroncscímke megújult verziója ikonok révén további információkat tartalmaz. 

A havas gumiabroncsikon azt jelzi, hogy a gumiabroncs alkalmas-e súlyos hóviszonyok között való használatra. Három hegycsúcsos hópehely szimbólummal van ellátva, amely az ilyen gumiabroncsok oldalfalán található. A hótapadási teljesítményt általában az ENSZ-EGB 117. sz. előírása 7. mellékletének megfelelően kell vizsgálni. Az előírás részletesen leírja az olyan tényezőket, mint a vizsgálati felület, a levegő hőmérséklete, a vizsgálati jármű, a terhelés, a nyomás, sebesség és még sok más. 

A jeges gumiabroncsikon egy jégcseppkő szimbólumot mutat, és azt jelzi, hogy a gumiabroncs télen rövidebb fékutat biztosít jéggel borított utakon. A jégtapadás teljesítményére vonatkozó információk az ISO-szabványon (ISO 19447) alapulnak. A https://www.dunlop.eu/hu honlap információi szerint a műszaki követelményeknek megfelelő gumi- abroncsok esetében a jégtapadást jelző piktogram szerepelni fog a C1 gumiabroncs (személyautó-gumiabroncs) új EU-s gumiabroncs címkéjén, amely megfelel az említett ISO-szabványban meghatározott minimális jégtapadási- indexértékeknek.