2026. május 18., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Töltési problémái vannak a legújabb iPhone modellcsalád tagjainak

Nem jó ötlet hagyni, hogy teljesen lemerüljön az iPhone 17 széria egyik tagja sem. És most nem azért mondjuk ezt, mert az akkumulátoroknak az az optimális, hogyha a töltöttségi szintjük 20 és 80 százalék között van (ez is igaz!), hanem azért, mert megvan annak az esélye, hogy egy teljes lemerülés után nem fogjuk tudni majd visszakapcsolni a készüléket akkor sem, ha be van dugva telni.

A nem mindennapi problémába a 9to5Mac munkatársa futott bele, akinek miután lemerült – és ennek következtében kikapcsolt – az iPhone Air készüléke, hiába dugta töltőre, a készülék egyszerűen nem adott életjeleket magáról. Az nem ritka, hogy egy telefon, amely teljesen lemerül – márkától függetlenül – nem kapcsol be egyből, kell neki néhány perc, mire magához tér, amire annyi áram kerül az akkumulátorába, hogy elindul. Azonban ezekben az esetekben a telefonok adnak valamiféle életjelet, mutatják, hogy veszik a töltést. Ez az iPhone-okra is igaz, jellemzően gombnyomásra megjelenítenek egy töltésikont, majd ahogy van elegendő áram a telepben, elindul a telefon, betölt az IOS.

Ez lenne a normális, megszokott dolog. Azonban nem így történt a portál szerzőjének telefonja esetében, amely semmilyen életjelet nem adott több perc eltelte után sem; az újságíró azt írta le, hogy olyan volt, mintha a készülék tönkrement volna. A jelenség kapcsán a 9to5Mac munkatársa elkezdett kutakodni, és rájött, hogy nincs egyedül ezzel a problémával: az Air mellett ez a sima iPhone 17 és a 17 Pro, illetve Pro Max variánsokkal is előfordul. Nem mindig és nem is minden eszköznél jelentkezik a gond – viszont elég sokan panaszkodnak rá a Redditen és az iFixit fórumain is. Még a MacRumors szerzője is találkozott a jelenséggel a saját iPhone 17 Pro Max mobilja esetében.

Azt nem tudni, hogy mi okozhatja a problémát, az Apple pedig egyelőre nem szólalt meg az ügy kapcsán. Az viszont egészen biztosan nem nyugtatja meg a felhasználókat, hogy a legfrissebb, bő másfél héttel ezelőtt megjelent IOS-verzió sem javította ki a problémát. Külön érdekesség – és további aggodalomra okot adó tényező –, hogy a 9to5Mac szerzője több különböző USB-C-kábellel is próbálkozott, míg a MacRumors munkatársa a konnektorokat váltogatta, hátha a szállodai aljzattal van gond – a mobilok azonban nem tértek magukhoz. Még egy Machez csatlakoztatva sem.

Azonban tudunk egy megoldási javaslattal is szolgálni, hogyha valaki ilyen helyzetbe kerülne. Ez pedig nem más, mint a MagSafe töltő, amely mind a 9to5Mac, mind pedig a MacRumors munkatársának segített elindítani a telefonját. Ebből pedig valamilyen szinten az is következik, hogy teljesen lemerült állapotban megtörténhet, hogy a készülék nem fog reagálni az USB-C aljzaton keresztül történő töltésre. Potenciálisan az is egy megoldás lehet, hogy sima wireless töltőre helyezzük az eszközünket, ha ilyen helyzetbe kerülünk. Utóbbi megoldás nem volt letesztelve, de ha a MagSafe-töltés életre tudta hívni az említett iPhone-okat, akkor van esély arra, hogy egy sima kábel nélküli töltéssel is megoldható a probléma, amely azért igencsak zavaró lehet.

A cég remélhetőleg a későbbiekben megoldja a problémát, addig is érdemes mindig időben töltőre tenni az iPhone Airt és az iPhone 17-széria tagjait. Az akkumulátoroknak nem tesz jót, ha teljesen lemerítjük őket, és emiatt degradálódnak is. Azonban értelemszerűen vannak olyan helyzetek, amikor nem jutunk időben töltőhöz, és a telefon lemerül. Ilyenkor nem megy egyből teljesen tönkre az akkumulátor, ettől nem kell tartani. Nagy valószínűséggel tényleg valamilyen szoftveres probléma áll a háttérben, ami miatt kábelen, az USB-C aljzaton keresztül a telefonok teljesen lemerült állapotban nem veszik fel a töltést.


Változik az akkumulátorokra vonatkozó szabályozás Európában

Ha már az imént a töltésről volt szó, akkor beszélni kell az akkumulátorokról is, ugyanis döntött az Európai Unió: megkönnyíti az akkumulátorcserét a felhasználók számára. A rendelet jövő februárban lép életbe, és előírja a telefongyártóknak, hogy „könnyen kivehető” akkumulátorokat szereljenek be az új készülékeikbe; természetesen azért vannak kivételek is.

A tény, hogy az akkumulátor egy idő után elhasználódik, a fizika törvényeihez is kapcsolódik, ezen tehát kár idegeskedni, azon viszont már joggal lehet, hogy a telepek cseréje bonyolult és drága folyamat, sőt nem egy esetben egy degradálódott akkumulátor miatt a felhasználók kénytelenek eszközt váltani. Mindez megváltozhat jövőre, pontosabban 2027. február 18-tól Európában. Egy új rendelet szerint az EU-ban értékesített összes új telefonnál könnyen cserélhetőnek kell lennie az akkumulátornak. Ezzel az a cél, hogy a telefonok (és a táblagépek) könnyebben javíthatók legyenek, és tovább lehessen használni őket, azaz e kulcsfontosságú technológiát fenntarthatóbb módon gyártsák, használják és ártalmatlanítsák. A rendeletben az is szerepel, hogy az akku cseréjét a felhasználónak is el kell tudnia végeznie, azaz ne kelljen emiatt szervizbe vinni az eszközt.

Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy visszatérnek azok a telefonok, amelyeknek lepattintható a hátlapja. A javítható jelző ebben az esetben nem azt jelenti, hogy az akkumulátor egyetlen mozdulattal kivehető lesz, hanem azt, hogy viszonylag egyszerűen, sima eszközökkel felnyitható lesz a telefon, és az akkumulátor cserélhető lesz anélkül, hogy a készülék tönkremenne. Vannak olyan eszközök például, amelyeknek a csavarjai eltávolítása után először a kijelzőt kell levenni a telefonról, és lényegében elölről megyünk hátra, ki kell „belezni” a teljes készüléket ahhoz, hogy kivegyük belőle az akkumulátort. Ez pedig azzal jár, hogy megnő annak a veszélye, hogy miközben vesszük ki az akkumulátort, valamilyen alkatrészben kárt teszünk, esetleg teljesen tönkretesszük az eszközt. A szabályozás az ilyen eseteknek is megálljt parancsol.

A rendelet továbbá azt is előírja, hogy a pótakkumulátoroknak elérhetőknek és megfizethetőknek kell lenniük ahhoz, hogy valóban lehetővé tegyék a javítást. Az irányelvek kimondják, hogy a pótakkumulátorokat az utolsó termék forgalomba hozatalát követően legalább öt évig még fel kell kínálni. Útmutatást adnak a maximális szállítási időre vonatkozóan is, a meglévő ökotervezési követelményekre hivatkozva, és megerősítik, hogy az akkumulátorokat megfelelő áron kell kínálni. Ezzel a rendelettel – vélik az EU tisztviselői – 2030-ig akár 20 milliárd eurót is megtakaríthatnak az európai fogyasztók.

Bizonyos esetekben azonban nem kötelező a felhasználó által cserélhető akku használata. Olyankor például, ha ezzel a készülék vízállósága vagy biztonsága sérülne, esetleg a designt nem lehet észszerűen átalakítani. A TechRadar úgy tudja, hogy a rendelet azokra az akkumulátorokra sem vonatkozik, amelyek ezer ciklus után is megtartják 80 százalékos kapacitásszintjüket. Tulajdonképpen a gyártó választhat, hogy könnyen cserélhető vagy nagyon tartós akkut tesz eszközébe. Az Apple-nek tehát nincs miért aggódnia, hiszen hivatalos támogatási dokumentumai szerint a 2023-as iPhone 15-től kezdve már valamennyi modell megfelel ennek a feltételnek.

Az új EU-rendelet nemcsak az okostelefonokat érinti, hanem a tableteket is, sőt még az okosszemüvegeket és konzolokat is. Mindemellett egyes termékek teljes felmentést élveznek a szabályok alól, például az életfenntartó vagy biztonságkritikus termékek, mint például a beültethető aktív orvostechnikai eszközök vagy a füstérzékelők, a folyamatosan adatokat gyűjtő termékek, mint például a laboratóriumi eszközök vagy a pénztárgépek (POS) hardverei.

Az EU adatai szerint évente körülbelül 150 millió okostelefont és 24 millió táblagépet adnak el az unióban. Ez rengeteg elektronikai hulladékot jelent, az igazi gond azonban az, hogy ennek alig 40 százalékát hasznosítják újra megfelelően – figyelmeztetnek a szakemberek. A törvény a hulladéktermelésnek is gátat akar szabni, amellett, hogy ténylegesen képes védeni a felhasználók pénztárcáját is. Mondjuk az is hozzátartozik a teljes képhez, hogy lesznek olyan telefonok, amelyeket a felhasználók nem fognak megjavíttatni, nem fogják kicserélni az akkumulátorát, hiszen anyagi szempontból nem fogja megérni. Gondoljunk csak azokra az eszközökre, amelyeket a különböző szolgáltatók ingyen vagy tényleg egy jelképes összegért adnak bérlet megkötésekor vagy meghosszabbításakor. Akármilyen olcsó is legyen ezekhez egy akkumulátor a felhasználóknak, anyagilag jobb megfontolás, hogyha még egyszer szerződést hosszabbítanak, és kapnak egy másik eszközt, amely még újabb, tehát potenciálisan valamivel jobb is, mint amivel rendelkeznek. Azért bízzunk abban, hogy ebből az esetből lesz kevesebb.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató