2024. july 9., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tanévkezdés előtt nem sokkal a község iskoláinak, óvodáinak állapotára voltunk kíváncsiak. A pénzhiány itt is visszaveti az önkormányzat törekvéseit, szerencsére az elmúlt években több tanintézetet rendbe tettek.

Fotó: Antalfi Imola


Tanévkezdés előtt nem sokkal a község iskoláinak, óvodáinak állapotára voltunk kíváncsiak. A pénzhiány itt is visszaveti az önkormányzat törekvéseit, szerencsére az elmúlt években több tanintézetet rendbe tettek. Kolcsár Gyula polgármester szerint a körtvélyfáji iskolát is a tavaly megvásárolt építőanyagból hőszigetelik. Ezt Szepessy Ibolya, az iskola igazgatója is megerősítette. – A polgármesteri hivatal által tavaly leosztott költségvetésből vettük meg a szigetelőanyagokat, a munkálatok elvégzését a Barátság Alapítványon keresztül a hollandiai Baarn testvértelepülés támogatta – jelentette ki az igazgatónő. Körtvélyfája holland barátai korábban is az iskola felújításával kapcsolatos több projektet is segítettek, a testvértelepülési kapcsolat pedig immár több mint két évtizedes – tette hozzá Szepessy Ibolya. Kérdésünkre Kolcsár Gyula elmondta, az erdőcsinádi iskola tetőzetének javítása is sürgős, amit remélhetőleg iskolakezdésig befejeznek, viszont a gernyeszegi napközi otthon – ahol tavaly beépítették a termopán nyílászárókat, beszerelték a központi fűtésrendszert – külső szigetelése pénzhiány miatt jövőre marad.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató