Tamási Áronra és a két Szervátiuszra emlékeztek

Sűrűn kínálja eseményeit a Tamási-emlékév Farkaslakán is. Hol, ha nem ott? – kérdezhetnők. De tényleg tud is, akar is emlékezni a szülőfalu, méltóképpen ünnepelni 125 éve született nagy fiát és azokat is, akik Tamási Áron hagyatékát azonos szellemben, az íróéhoz mérhető szinten és hőfokon éltetik. Így került sor újabb bensőséges, szép főhajtásra május 29-én a farkaslaki római katolikus templomban, a Tamási-sírkertben, majd a plébánia hittantermében. Évforduló kínálta ezt az ünnepi alkalmat is, fél évszázada avatták a két kiváló szobrászművész, Szervátiusz Jenő és fia, Szervátiusz Tibor alkotta Tamási-emlékművet. Nagy tömeget gyűjtött egybe az akkori diktatórikus kor megszorításai dacára az a felejthetetlen 1972-es szoboravatás, zarándokhellyé vált az emlékmű és a sír. Azóta is, aki magyar arra jár, ha csak pár percre is, itt mindig megáll, és lélekben feltöltődve megy tovább. Az andezitsziklába faragott „több tonnás hegyibeszéd”, ahogy Sütő András az alkotást nevezte, ezen a vasárnapon is lenyűgözte a jelenlevőket, helyiek és távolabbról érkezettek egyaránt méltatták a Tamási Áron és életműve ihlette emlékszobrot. Hadnagy Jolán, a Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke, Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja a kinti koszorúzáson, Kovács Lehel polgármester és Nagy Miklós Kund, a Szervátiusz Alapítvány kurátora a kiállításon taglalta az emlékév, illetve a mostani visszatekintés jelentőségét, idézte fel a hely szellemét, a közösségszolgálat, az összetartozás felemelő példáit. 

A Sütő András által „égi kőként”, mennykőként is titulált jelképes emlékszobor szinte kétévnyi hatalmas munkával készült el, Szervátiusz Jenő és Tibor emberfeletti erőfeszítéssel véste, faragta, kalapálta az „iszonyúan kemény kőbe” a Tamási-hősöket, alakokat, történeteket, amíg azok olyanná nem lettek, amilyennek álmodták őket. Sütő szavaival: „Itt van már az Énekes madár serege: kéz a kézben a szerelmes Magdó és Móka, Bolha kutyájával Ábel, csodás változásaiban Jégtörő Mátyás és Tündöklő Jeromos. Súlyosan lépeget utánuk tüzet árverezni a megsiratott Boda Ferus. A kőbe költözködés metamorfózisában levetik tündéri könnyedségüket; (…) körkörös összeforrottságban egyetlen intelemmé tömörülnek. S ha valakinek szeme van hozzá: olyasféle tanulsággá, amire az időnek markában további miheztartás végett éppen szükségünk van.” 

A két művész és Tamási Áron testvérlélekszerű összefonódása, a képzőművészet és az irodalom, a látvány és a szó ötvöződése, az alkotói törekvések egybecsengése, az ihletettség, a népéleti beágyazottság azonossága jól tükröződik a Szervátiusz Alapítvány kezdeményezte fotókiállításon is. Az elnöknő, Szervátiusz Klára fotógyűjteményéből válogatott anyag a két szobrász egykori élethelyzeteit felvillantó régi fekete-fehér felvételeket is felsorakoztat, és néhány kisplasztikáról, illetve köztéri szoborról napjainkban készült fotókat is felmutat. A nap zárómozzanataként lezajlott tárlatnyitó emlékezetesen illeszkedett a színvonalas jubileumi megnyilvánulások sorába.