2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két héttel ezelőtt kerültek először a nagyközönség elé a népszerű marosvásárhelyi fotós frissen megjelent albumában, illetve a Bolyai utcai Gemma Book Café falain. Tamás András mintegy két esztendeje gyűjtötte egybe hasonlóan szép számban a fotóművészet híveit a Bernády Házban. Akkori 405 című albuma a szerző szociofotós és portréformáló erényeit csillogtatta meg, mostani kiadványa a fotóművész csillapítatlan természetszeretetét tükrözi táj ihlette, tág horizontú, fekete-fehér látomásokban. A Peisaje blajine – Szelíd tájak a fotók minőségéhez méltó kiadói és nyomdai kivitelezésben (B Tónus Bt. Nyomda: Centerprint Debrecen), Alina Csatlós és Gombos Ferenc ihletetten szakszerű ajánló szövegével kínálja föl a fotográfus nyújtotta látványt. 24 felvételt a sok százból, amelyekkel a szabadban szerzett élményeit az utóbbi pár évben igyekezett megörökíteni. Cím nélkül, GPS-koordinátákkal betájolva követik egymást a tájképek, ha valaki nem ismerné fel, hol lépett működésbe a kamera, a globális helymeghatározó rendszerhez fordulhat segítségért. De ez talán nem is lényeges, az érzelmi, hangulati töltet a fontosabb, az, amit élményeink alapján a látvány kelthet bennünk életre. Olyanszerűen, ahogyan találkozásukkor a táj a fotós tudatába, lelki habitusába is betelepedett. Mert nem kétséges, hogy igaz, amit a nagy tapasztalatú fotós barát, a mostani kiadvány létrejöttében is bábáskodó Gombos Ferenc méltató gondolataiban állít: „Tamás András érdekes tájakra irányítja a nézőket, /de/ nem a tájat akarja bemutatni, arról vall, milyen hatással van rá, mit lát benne. (…) Fényképei jól példázzák rendíthetetlen elkötelezettségét a természet szépségének a technikai kiválóság és a művészi látásmód segítségével történő megörökítése iránt.” A fotós kolléga nyilván a szakmai ötletesség és megoldások, az expozíció és kompozíció, a tónusok, kontrasztok és harmóniák kérdéseire is kitér, ezzel is segítve a teljesebb befogadást. A költészetre, esztétikára érzékenyebb tollforgató, a fotográfus munkásságát régóta figyelemmel követő Alina Csatlós inkább a felvételek metaforikus értékeire, a fotókat betöltő fényre és végtelenre, a világ szépségeit megcsillogtató gyermeki rácsodálkozásra hívja fel a befogadók figyelmét. A líra mellett drámai felütésekre is felkészülhetünk, a végleteket felvillantó ég, alatta a távlatokba vesző szemhatár emberi jelenlét nélkül is érzelmeket vált ki a nézőből. De aprón, már-már észrevétlenül a képben valahol fel-feltűnik az ember is. És ha nem, ott van úgy, ahogyan Gombos Ferenc a világhírű fotós Ansel Adamsot idézi: „a fényképen mindig két ember van: a fényképész és a néző”. Igen, mi, nézők is mintha benn állnánk a tájban, akárha a kompozíció részei lennénk, és valamilyen titok, sejtelmesség venne körül. Világrengető esemény előtt, netán már után csöppennénk a világ egy szegletébe? Ég és föld közé, ég és víz, tenger ölelésébe. Dombok, mezők, ligetek, falvakat rejtő hegyhajlatok, kaszálók, napraforgó- és repcetáblák, szántások közegébe. Szelíd tájba. Tamás András társaságába. 


Tamás András téli tája





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató