Tablóavató a Bolyaiban

Szombaton az 1959-ben érettségizettek 55. érettségi találkozóját tartották a Bolyai Farkas líceumban.

Fotó: Schulle József

Szombaton az 1959-ben érettségizettek 55. érettségi találkozóját tartották a Bolyai Farkas líceumban. – Ezen a találkozón lelepleztük az eltüntetett, megsemmisített és most felújított érettségi tablónkat. Tudniillik a tablón szerepelt Moyses Márton, aki 1970 májusában hunyt el, miután kb. két hónappal korábban felgyújtotta magát a brassói pártbizottság előtt, tiltakozásul a nacionalista-kommunista diktatúra ellen – nyilatkozta Kincses Előd tegnapi sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hogy egy rendkívül tehetséges székelyföldi fiú volt, politikai elítélt, aki szabadulása után kétségbeesett helyzetbe került, utána is üldözték, mivel azonosult és felvállalta ezt az azonosulást az 1956-os magyar forradalommal.

Moyses Márton 1941. április 20-án született Sepsiszentgyörgyön. A történetírás szerint Moyses Márton vezetésével négy baróti diák 1956. november 11-én elindult a román–magyar határ felé, hogy segítsék a magyar forradalmárokat. Közülük kettőnek sikerült átszöknie a szigorúan őrzött román–magyar határon. Ő és társa a sikertelen kísérlet után visszafordult. Kizárták öket a baróti gimnáziumból, azonban Moyses Mártont mint kiváló diákot átmentették a marosvásárhelyi Bolyai Farkas középiskolába. Később börtönbe került, ahol a rabruhájából kitépett szálakkal levágta saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle.

A Securitate kihallgatási jegyzőkönyvei szerint Moyses beszámolt a sikertelen határátlépési kísérletről, de azt is elmondta, hogy a romániai népi demokratikus rendszer nem biztosítja a kisebbségek jogait; bírálta a kormányt. Tárgyalása 1961. július 13-án volt Marosvásárhelyen. A kolozsvári katonai törvényszék július 14-i határozatában „a társadalmi rend elleni cselszövés” vétkéért első fokon hét év szabadságvesztésre, öt év jogfosztásra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Moyses fellebbezett, az ügy újratárgyalását kérte. A kolozsvári katonai törvényszék 1962. június 28-án tárgyalta újra az ügyét, és kétévi szabadságvesztésre és háromévi jogfosztásra ítélte. 1962. november 21-én szabadult. Kálváriájának azonban még nem volt vége: egyetemi tanulmányait nem folytathatta, állami munkahelyre nem mehetett, napszámosként dolgozott 1969-ig.

1970. február 13-án Brassó főterén, a pártbizottság épülete előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát, ugyanazon esztendő májusában hunyt el.