2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Múlt csütörtökön megnyitotta szovátai üzletét a Lidl, Európa egyik vezető diszkontáruház-lánca. A város alsó részén, a Sóvárad felőli kijárat közelében átadott üzlet a marosvásárhelyieknél is nagyobb, 1300 négyzetméteres vásárlófelülettel rendelkezik, míg parkolójában mintegy 110 jármű számára van elegendő hely, ugyanitt töltőpont is található az elektromos autók számára, egyszerre két jármű is „tankolhat”. Hétfőtől szombatig reggel 7.30 és este 21 óra között, vasárnap 8 és 20 óra között fogadják a vásárlókat. A Lidl folyamatosan javítja az üzletek szerkezetét, hogy a lehető legkisebb hatással legyen a természeti környezetre, azért magas energiahatékonyságot biztosít, a töltőpontok mellett LED-megvilágítást használ és újrahasznosítja a hőt – derült ki a cég közleményéből.


A Penny és Kaufland után a Lidl is jelen van a fürdővárosban Fotó: Gligor Róbert László



 A Lidl az utóbbi időszakban több új üzletet nyitott meg országszerte, így szeptember folyamán nem kevesebb mint ötöt adtak át, a szovátai pedig az első, októberben avatott üzlet. Ezekben fokozottan figyelnek a járványügyi szabályozások betartására, kézfertőtlenítő, arcvédő maszk és testhőmérséklet-mérő használatára a belépéskor, a padlón jelzések figyelmeztetnek a zsúfoltság elkerülésére, illetve a vásárlók közötti kötelező távolság betartására a pénztárak közelében, továbbá népszerűsítik a bankkártyák fizetőeszközként való használatát is.

 Véletlen-e vagy sem, de a múlt heti nyitással egy időben a közelben levő szovátai Kaufland áruházban számos termék esetén jelent meg árengedmény, ám az üzlet kevésbé volt zsúfolt, mint eddig, úgyannyira, hogy egy-egy időszakban csupán egy pénztárpont volt nyitva, ezzel viszont megnőtt ott a sor, így többen választották az önkiszolgáló pénztárt is, ám nem mindenki értett ezek használatához, így időszakosan ott is alakultak ki vásárlótorlódások – tapasztaltuk a helyszínen. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató