Szórványküldetésben az óceánon túl

Szabó Évát tíz éven keresztül az Erdélyi Magyar Televízió szerkesztőjeként, műsorvezetőjeként láthattuk a képernyőn. Sajtómunkáját hat éve szórványmissziós munkával bővítette ki. Férjével – Molnár Lehel unitárius lelkész, levéltáros – az Amerikai Egyesült Államokban tevékenykednek, ahol az egyházi küldetés mellett Éva egy magyar kulturális központot vezet, Lehel pedig ritka könyveket digitalizál. Hogy milyen út vezetett idáig, kiderül az alábbi beszélgetésből. 

– Sokan az Erdély tévé képernyőjén követték televíziós, vallási, kulturális tevékenységedet, aztán egyszer csak eltűntél a képernyőről, bár a nyilvánosság elől korántsem. A clevelandi (Ohio állam) Bocskai Rádiótól tudósítottál Amerika keleti partjairól: Washingtonból, New Yorkból, Chicagóból, Miamiból jelentkeztél híranyaggal. A Covid kezdetekor láthattuk, ahogy összekötöd az erdélyi, felvidéki, anyaországi, amerikai, kanadai magyarságot műsoraiddal. A közösségi hálóra felkerült fényképekből, rövid tudósításokból kiderült, hogy szinte az egész Államokat bejártátok. De kezdjük az elején. Hogyan kerültetek az AEÁ-ba? 

– Először 2016-ban jártunk Amerikában a férjemmel, egy történészkonferencián vettünk részt Minneapolisban. A kéthetes élmény után hazajöttünk, és végeztük tovább itthoni teendőinket. 2018-ban, az akkor Berkeleyben lévő Starr King School for the Ministry Balázs Ferenc erdélyi unitárius lelkészről elnevezett ösztöndíját elnyerve kerültünk vissza, ezúttal Kaliforniába. A teológiai tanulmányok mellett az ösztöndíj célja, hogy erősítse az erdélyi és az amerikai unitáriusok közötti kapcsolatot. Mivel Lehel kutató, egyháztörténész, felkérték az intézet Earl Morse Wilbur Régi Könyvek Könyvtárának rendezésére is. 

Wilbur amerikai unitárius lelkész, egyháztörténész, élete során hét nyelven gyűjtött könyvritkaságokat, amelyek alapján megírta az unitáriusok történetét angolul. A férjem a könyvállományt rendezve magyar nyelvű nyomtatványokat is talált, amelyek igencsak felkeltették az érdeklődését.

Én közben a BBTE Református Teológiai Karán elkezdett pasztorálpszichológiai, alkalmazott teológiai mesteri tanulmányaimat szintén a Starr Kingen folytattam. Egy szemeszterben dokumentumfilm-készítést is tanultam a Berkeley Egyetemen.

Ez év alatt több mint 30 gyülekezetbe jutottunk el, ahol a szolgálat mellett a férjem kora újkori történelmi előadásokat tartott, én pedig az erdélyi egyházi, vallási és kulturális életet mutattam be. Az amerikai magyar közösségekben olyan, a kivándorlás utáni második, sőt harmadik generációs amerikai magyarokkal is találkoztunk, akik már nem tudtak ugyan magyarul, de szerették volna megismerni származásuk történetét, vagy akár megtanulni magyarul. A hétvégi magyar iskolához kapcsolódva így hétvégén tanítottunk is. Mellette sokat kirándultunk. Igazán szép, tartalmas év volt számunkra. A tanév végén, júliusban jöttünk haza.

– Mesélj értékmentő munkátokról is. Ez későbbi történet, ugye?

– Igen, és ezt megelőzi egy év tudósítói munka Clevelandben a Magyar Média Alapítványnál, illetve a Bocskai Rádiónál. Közel tíz hónapig tudósítottam a magyar vonatkozású eseményekről a kontinens különböző városaiból, még Kanadából is. Online is közvetítettük a rádióadásokat, televíziófelvételeket, így bárhonnan követhetők voltunk. Sikerült számos fontos eseményt rögzítenünk, ami valamikor talán történelmi jelentőségű lesz. Ezek a Bocskai Rádió hivatalos oldalán ma is elérhetők, megtekinthetők. Tulajdonképpen ezt is lehet értékmentő munkának nevezni.

A szívem és a felajánlott lehetőség visszavitt Berkeleybe, ahol az amerikai egyetemi évünket töltöttük. Bár 2019 szeptemberében megtartottuk az Örly Múzeum a Magyar Kultúráért hivatalos megnyitóját, az igazi munka valójában 2020 őszén kezdődött. Az épület egy másodgenerációs testvérpár, Ilona és Elvira tulajdona, akik egy igen mozgalmas magyar közegbe születtek bele. Szüleik, Elvira és Cyrill Örly a magyar kultúrát támogató rendezvényeikről voltak nevezetesek az öbölbeli magyarság körében. Megfordult náluk például Kodály Zoltán, Teller Ede is, emellett a legtöbb emigrációba kényszerült magyar művésszel igen jó kapcsolatot ápolt a család.

A munkánk azzal kezdődött, hogy leltárba vettük a műtárgyakat, festményeket, a számos Zsolnay-, herendiporcelánt. Lehel, a férjem múzeumalapító nagyapja, Molnár István és muzeológus édesapja, Molnár Kálmán mellett felnőve korán magába szívta a történelem, a régiségek, a műtárgyak iránti szeretetet. Így a múzeumi tárgyak leltárba vétele mellett a berendezés, a kiállított tárgyak megjelenítése nem volt újdonság számunkra. Azt viszont kezdettől éreztem, hogy nemcsak tárgyakkal akarom megtölteni a házat, hanem az Örly-hagyományt követve, élettel is. Miután meggyőztem az igazgatótanácsot, hogy megér egy próbát, zöld utat kaptam. Így bővült ki kurátori munkám az eseményszervezői tevékenységgel. És akkor jött a Covid. Minden beltéri rendezvényt betiltottak, de kültéren, maszkban és a szükséges biztonsági feltételek betartása mellett kis létszámban megengedett volt. A múzeum parkosított kertje nagyszerű lehetőséget biztosított arra, hogy ne zárjunk be, sőt az egyetlen intézmény voltunk, amely az idő alatt a San Francisco-öböl környéki magyar eseményeknek helyet adott. Rövid ideig még az istentiszteleteknek is. 

Így, ebben a nagyon nehéz időszakban a múzeum nemcsak képes volt megmaradni, hanem ismertté és elismertté vált Amerika-szerte.

Nemcsak magyarok jönnek el a rendezvényeinkre, hanem különböző nemzetiségű amerikaiak is látogatják szép számban. Olyanok, akik kíváncsiak a magyar közösségre, ezáltal betekintést kaphatnak kultúránkba, gasztronómiánkba, vagy egyszerűen csak tetszik nekik a programkínálatunk. Könyvbemutatót, filmestet, kerti partikat szervezünk, hogy minél színesebb kínálattal vonzzuk be az érdeklődőket. Ma már ott tartunk, hogy aki Magyarországról San Francisco környékére érkezik, e központhoz irányítják, és mi természetesen segítünk, útbaigazítást adunk a keleti parton és nem csak. 

Ügyvezető igazgatóként irányítom a múzeumi munkát és sokoldalú kulturális tevékenységeinket. Munkámat tanácsadó testület és önkéntesek segítik. Az igazgatótanácsnak tartozom elszámolással, na meg a lelkiismeretemnek.

– Hogyan sikerül fenntartani a magánkézben levő Örly múzeumot és kulturális központot? 

– Az Örly család gondoskodik egy bizonyos alapról, amit főként a beérkezett adományokkal egészítünk ki, hogy az anyagi fedezet meglegyen minden évben. Azt is mondhatnám, hogy az adományok létszükségletűek, akárcsak a legtöbb nonprofit esetében, de ki kell emelnem, hogy az adakozásnak, önkéntességnek nagy hagyománya van Amerikában, szépen kiépített, mondhatni jól működő rendszere, és ez is segíti a munkánkat, a támogatók elérését és megtartását. A legfontosabb, hogy hisznek és bíznak nemcsak népszerűsítő, de értékmentő munkánkban is. Szinte havonta megkeres valaki, segítséget kér, vagy felajánlja magyar vonatkozású művészeti tárgyait megőrzésre a múzeumnak. A hír, hogy van magyar múzeum San Franciscóban, nagyon hamar elterjedt ilyen tekintetben is. Közel 4000 magyar kötetünk van, több mint 1000-et katalogizáltunk. A magyar nyelvű könyvtár felállításán is dolgozom. 

– Amiről beszélsz, a jövőt is mutatja. A további számos tennivalót. Terveztek valamin változtatni?

– Azt tudom, hogy itt még dolgom van, de kezdem is érezni ennek a távolságnak a fizikai és lelki terhét egyaránt. A könyvtárt be kell csatolni az amerikai egyetemi körforgásba, ez hatalmas munka, de csak így lehet megmenteni. Addig is nagy öröm számomra, amikor keresnek, hogy magyar nyelvű könyveket kölcsönözzenek. Rendezvényeinken is igyekszünk minőségi kínálattal előrukkolni, több magyar könyvbemutatónk is volt. Közben, immár hat éve tanítok a Walnut Creeck-i (Kalifornia) magyar iskolában. Idén februártól az intézmény aligazgatójaként is tevékenykedem. A gyerekek hétvégén járnak magyar iskolába, ami programot jelent többnyire az egész családnak. Igazán nagyszerű, fantasztikus emberekkel hoz össze a munkám, hivatásom. Én csak teszem a dolgom.