2020. július 10., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szombaton ismét megpezsdül Szovátán az élet, ugyanis második alkalommal szervezik meg a fürdővárosban a Hófesztet.

Bár az idei tél nem volt hóban túl gazdag, a Szovátai Ifjúsági Szervezet a város önkormányzatának támogatásával fergeteges fesztivál keretében, méltó módon szeretné elbúcsúztatni a hideg évszakot. Az esemény sikerét ezúttal nem bízzák a véletlenre, így a tavalyihoz képest a fesztivál helyszínéül a Mogyorós (Aluniş) sípályát választották, ahol garantáltan havas élményekben lesz részük a látogatóknak, hiszen a várostól mintegy 8 kilométerre levő helyszínen még mindig megfelelőek a körülmények a havas játékokra, a múlt hét végén például a hagyományos Larix-kupa síbajnokság zajlott le ott.

Az esemény szombaton délben kezdődik, és addig tart, amíg jó a hangulat és száraz a ruha – ígérik a szervezők. A nagyobb távolságra való tekintettel az érdeklődőket autóbusz szállítja a városból a helyszínre, a jármű délelőtt 11 órakor indul a városközponti Fekete Medve szálló elől, délután pedig megegyezés alapján indul vissza a városba. A szervezők mindenkit gazdag programmal, enni- és innivalóval, jókedvvel és szeretettel várnak.

A program összeállítói kicsikre és nagyokra egyaránt gondoltak. Lesz hócsata, hógolyóval célba dobás, kincskeresés, szánkóverseny, síverseny, hóvárépítés, kötélhúzás, hófutás, hótánc, mindeközben sok móka és kacagás. A programok többnyire csapatjátékokra épülnek, ezért a részvétel előzetes regisztrációt igényel. Bejelentkezni az esemény Facebook-oldalán lehet a rendezvény kezdetéig. A szervezők négyfős csapatok jelentkezését várják, feltétel, hogy minden csapat valamilyen kreatív jelmezt viseljen. A kisgyerekes családokat is arra biztatják, ne maradjanak otthon, ugyanis unikornisok várják majd mókás játékokkal a legfiatalabbakat. A kicsik arcot festhetnek, a nagyok meleg bort ihatnak, az éhezők zsíros kenyeret ehetnek. Nem fog hiányozni a térzene sem, és akár egy hózumbára is be lehet majd ugrani.

Szovátán valamikor nagy hagyománya volt a téli játékoknak, de az ezredforduló után a telek enyhülésével, a hóhiány miatt ezek elmaradoztak. A rendezvénnyel a szervezők ezeket az egykor nagy sikerű játékokat szeretnék ismét visszahozni Szovátára, másrészt a helyiek és környékbeliek szórakoztatása mellett szeretnék akár a tél végéig is kitolni a turisztikai programkínálatot a fürdővárosban.

 Idénre is számos érdekes játékot és sok jókedvet ígérnek a szervezők 

Fotó: Gligor Róbert László (archív)