Egy tévéállomás hírei között bukkantam arra a kezdeményezésre, amely a kisiskolásokat, az I–IV.-eseket elkülönítené – a találkozás leghalványabb reménye nélkül – a nagyobbaktól, az V–VII.-esektől és kiváltképp a gimnázium felső osztályában járóktól.
Egy tévéállomás hírei között bukkantam arra a kezdeményezésre, amely a kisiskolásokat, az I–IV.-eseket elkülönítené – a találkozás leghalványabb reménye nélkül – a nagyobbaktól, az V–VII.-esektől és kiváltképp a gimnázium felső osztályában járóktól. Az ötlet a szülők kitartó kérésére fogalmazódott meg a Kolozs megyei tanfelügyelőség felelős főhivatalnokai között. A felügyelőség komolyan támogatja a kezdeményt, ezért az iskolaépületek megosztását javasolja a korcsoportok között külön udvarral. Továbbá elképzelhetők: felmagasított kerítés, átkukucs nuku; szigorú felügyelőtanárok összevont szemöldökkel, éjjellátó távcsővel sétálgatnak, dolgos kezükben pálcával, gumibottal, síppal-dobbal-nádi hegedűvel figyelmeztetik a határsértőket. Ahol pedig nem futja a tanári kápókra, ott villanypásztor is lesz. Emellett az iskolákban elkezdődik a besúgóképzés uniós pénzekből, EU-pályázatokból: minden rendellenességet a tanulóknak, az altisztnek (pedellus, ha még van), a takarítóasszonyoknak jelenteniük kell írásban vagy szóban, titkos találkahelyen a megbízott felügyelőtanárnak, a dirinek, végső soron a főszeparátornak. A bekamerázásról nem is szólva, ami már az érettségi vizsgálatokon bizonyított.
A szülők logikája szerint a kicsinyek és nagyok összevegyítése, egybezagyválása során a kisebbek eléggé el nem ítélhető módon minden rosszat, káros hatást, kilengést, vétket, bűnt, bút és bánatot, zűrt, modortalanságot, szóhasználatot, káromlást, videohackerséget vagy tiltott élvet felszednek, szolgai hűséggel leutánoznak, alkalmaznak, sőt a tehetségesebbje alkotóan tovább is fejleszti a tanultakat, a látottakat, a tapasztalati úton szerzetteket.
Tehát a fenti veszélyekkel szemben gyors ellenszert kellett találni: az elkülönözés a legcélravezetőbb. Az alapötlet egyfelől az iskolákban már az iskolapadok feltalálása óta dívó szétültetésből, másfelől pedig a román politikai zsargonból, a román nemzeti médiából szivárgott át, ahol a magyarokat szokták rendszerint a szeparatizmus vádjával illetni. Falun a tejszeparátorból.
Pedig az emberi tapasztalatot, gyakorlati alkalmasságot éppen az utánzással szerezte meg már az ősember ősfia is. Ezt tanulásnak (elsajátítás, ellesés, lekottázás, röptében elkapás) is hívják.
Másrészt a szülők megnyugszanak, gyermekük nem tanulhat rosszat, csúnya szavakat, lázadást ezentúl az iskolában nagyobb pajtásaitól. Persze az utcákat még nem lehet szétszálazni ilyen gyakorlat szerint. Ott bizony összekeverednek, bár a kicsiknek kevesebb órájuk van, hamarabb engedik ki őket. Iskolabusz pedig nem nagyon létezik, viszont a csellengés a (nagy)szülők érkeztéig annál inkább, ha nem várja őket a kapu előtt testőr, inas, szolgalegény, libériás gépkocsivezető, uradalmi parádéskocsis. Ui. a gyerekek szeretnek hazafelé tartani csapatosan az iskolából, és akkor a velük egykorúaktól is bőven tanulhatnak életszagú dolgokat. Várják őket a drogdílerek, pénz- és telefonrablók, uzsonnaelszedők, megrontók, mutogatósok. Ezért inkább rendőr kell az utcákra. Az élet és rontása határtalan.
Maradna még a kettős nevelés, az otthoni és a közösségi. Hogy ne életidegen, lila gyerekek nőjenek fel. A gyermek romlása, ha úgy tetszik, feltartóztathatatlan, vallják a hivatásos pedagógusok, de mindezt lehet jó irányba is befolyásolni, ellensúlyozni a rossz hatásokat, állítják az óvatosan optimisták.
De mi van akkor, ha a kiskorú gyereknek nagyobb testvérei vannak és három szobában lakik a teljes család (a későbbiek során törvényszerűen kóbor kutyává váló alsóbbrendű lénnyel együtt)? Szakítsanak meg minden testvéri összeköttetést a különböző évjáratú gyermekek egymással? Valószínűleg sok mindenre hajlandóak a leszármazottakért a felmenők, de talán ezután sem rohannak el így iskolakezdés táján száz méter szögesdrótért a nagyáruházba. S ha éppen addig tanulnak meg valami csúnyát?!!
