2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Országos viszonylatban egyedülálló kezdeményezés

Különleges kezdeményezés látott nemrég napvilágot Marosszentgyörgyön, szociális gyógyszertárként emlegetett vállalkozás indult, amelynek lényege, hogy a nyereség legalább kilencven százalékát jótékony célokra fordítják, többek között a marosvásárhelyi állami idősotthonnak ingyenesen biztosítják az ellátottaknak szükséges orvosságokat. Mindemellett időseknek, mozgáskorlátozottaknak ingyenesen szállítanak ki gyógyszereket, rövidesen pedig koronavírus-tesztelési központot is létesítenek, illetve azt tervezik, hogy átveszik a lakosságtól a lejárt szavatosságú orvosságokat.





– Szükség van rád, hogy jót tegyünk! – ez a jelmondat, aminek alapján megszületett a szociális gyógyszertár ötlete, hiszen bárki, aki ebben a marosszentgyörgyi patikában vásárol, illetve ott váltja ki a gyógyszereit, hozzájárul ahhoz, hogy szociális eseteket karoljanak fel, segítsenek valakiken. A gyógyszertár rendelkezik a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium által kibocsátott tanusítvánnyal, amelynek értelmében szociális vállalkozásként üzemel, és a nyereségnek legalább 90 százalékát szociális célokra fordítják. 

Marius Dumitrescu, a vállalkozás adminisztrátora kifejtette: piaci árakkal dolgoznak, a gyógyszerkészítmények nem olcsóbbak, de nem is kerülnek többe, mint bármely patikában. A szociális gyógyszertár nem részesül állami támogatásban, sem európai uniós alapokban, ezért a vásárlók hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy szociális célokat tudjanak felkarolni. A patikában az ország bármely megyéjében felírt ártámogatott, illetve ingyenes recept kiváltható, ugyanakkor a saját, a minisztérium által engedélyezett laboratóriumukban is elő tudnak állítani különféle készítményeket.

– Számunkra a nyereség nem feltétlenül pénzt jelent, hanem azt, hogy segíthetünk a nehéz helyzetben lévőknek. A szociális gyógyszertár az első patika Romániában, amely a szociális gazdaság elvei alapján üzemel. Első lépésben a szociális gyógyszertár a marosvásárhelyi állami idősotthont támogatja, egy partnerség értelmében ingyenesen biztosítjuk azokat az orvosságokat, amelyekre a bentlakóknak szükségük van, és ez jelentős megtakarítást eredményez az idősotthon számára – számolt be Marius Dumitrescu. Mint mondta, augusztustól a szociális gyógyszertárnak, önkéntesek segítségével, módjában áll ingyenesen házhoz szállítani orvosságokat az idős, valamint mozgásukban korlátozott pácienseknek, akik Marosszentgyörgyön, Marosvásárhelyen vagy a szomszédos településeken élnek, és nem tudnak eljutni a helyszínre, hogy kiváltsák a gyógyszereiket.

A további tervekről szólva az adminisztrátor kifejtette: az általa vezetett szociális gyógyszertár egyik fő célkitűzése minél szélesebb körűvé tenni a patikai szolgáltatásokat. Ennek értelmében szeptember elejétől egy engedélyezett központot nyitnak meg, ahol a koronavírus-fertőzést kiszűrő antigéntesztelés zajlik majd. Jelenleg folyamatban van egy, a patikától különálló helyiség kialakítása, ahol kizárólag a koronavírus-tesztelésre érkezőket fogadják majd. A személyzet, amely ott teljesít majd szolgálatot, a közegészségügyi igazgatóság által szervezett szakképzésen vett részt, és a központban a járványügyi előírások szigorú betartása mellett végzi majd el a tesztelést. A kis jövedelmű nyugdíjasok ingyenesen vehetik majd igénybe a központ szolgáltatásait, de bárkit fogadnak, aki szeretné elvégeztetni a Covid-antigéntesztet. Ehhez a 0265-311-511-es számon vagy online, a www.farmaciasociala.ro honlapon kell majd időpontot kérni. A pácienseknek bizonylatot állítanak ki a teszt eredményéről, amit az Egészségügyi Minisztérium, illetve az összes hatóság elismer.

Az elkövetkező időszakra is számos tervük van, a többi között átvennék a lakosságtól a lejárt szavatosságú gyógyszereket. Ugyanakkor egy nemkormányzati szervezettel közösen szeretnének elindítani egy kezdeményezést, amelynek keretében lehetőséget biztosítanának az embereknek, hogy a fel nem használt, még érvényes szavatosságú gyógyszereket adományozzák azoknak, akiknek szükségük van rá.




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató