2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

az Erdélyi Politikai Iskolába

Az Erdélyi Politikai Iskola képzéssorozat ötödik évfolyama indul októberben, amelyre olyan 18-36 év közötti erdélyi magyar fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a politika iránt, és hosszú távon saját közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) partnerségben szervezett ingyenes képzésére szeptember 12-ig lehet pályázni. 

A hat hónapos, négy hétvégét felölelő személyes alkalmakból, valamint e-learning-tananyagok feldolgozásából és beadandók készítéséből álló képzés során a résztvevők az elméleti tudásuk bővítése mellett gyakorlati tapasztalatokra is szert tehetnek. Az erdélyi magyar fiatalok számára kivételes lehetőségeket nyújt a kurzus, hiszen kötetlen formában beszélgethetnek magyar és külföldi politikai döntéshozókkal, valamint olyan támogató közösség részévé válnak, ahol a résztvevők a képzés elvégzése után is számíthatnak egymásra.

A magyar és angol nyelven zajló képzés tematikája négy pillérre épül: különböző készségfejlesztő tréningekre; politikai menedzsmentre (pártok működtetése, kommunikációs rendszerek és kampányok, közvélemény-kutatási módszertan, általános menedzsment, közkapcsolati és közösségi gazdálkodási kérdések megvitatása); hazai és külföldi gyakorló politikusokkal, szakértőkkel folytatott háttérbeszélgetésekre, valamint az e-learning alapú oktatásra. 

Az Erdélyi Politikai Iskola képzéssorozat vendégelőadói között minden évben elismert hazai és külföldi szakértők, politikusok szerepelnek. Előadást tartott már többek között Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára; David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója; Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora; Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter; Orbán Balázs miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár; dr. Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, Frank Füredi, a University of Kent szociológus professzora, Richard Hamilton, a Department for Business, Energy and Industrial Strategy stratégiai igazgatója.

A program 2021. október közepén Kolozsvárott indul, a bukaresti, sepsiszentgyörgyi és budapesti alkalmak a következő évben folytatódnak, az utolsó képzési hétvégére pedig 2022 májusában kerül sor.

Az érdeklődők 2021. szeptember 12-én éjfélig adhatják le jelentkezhetnek. Az Erdélyi Politikai Iskoláról és a jelentkezés feltételeiről bővebb információ a képzés honlapján olvasható.

A programot a Pro Iuventute Egyesület támogatja.

http://www.mcc.hu

Mathias Corvinus Collegium Egyesület | Kolozsvár, Magyar (21 Decembrie 1989) utca, 60. szám

mcc-kolozsvar.ro

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató