2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szent Erzsébet-gyűjtés a hátrányos helyzetű gyermekek számára

  • 2021-11-11 17:08:18

  • -

November 14-e az a nap, amikor a világegyház különösen a szegények felé fordul, hiszen ezen a vasárnapon tartják a szegények 5. világnapját, amelyet Ferenc pápa kezdeményezett. Nem véletlen, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez esik közel, mint ahogyan a főegyházmegyei Caritas hagyományos gyűjtése is ezen a napon lesz a nélkülöző, hátrányos helyzetű gyermekek számára.

Ez alkalomból Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke a híveket körlevélben szólítja meg, amelyben Szent Erzsébet példáját állítja elénk, buzdítva, hogy mind lelkileg, mind anyagiakkal álljunk a rászoruló gyermekek, fiatalok mellé, hiszen szükségük van az odafigyelésünkre és a segítségünkre. 

„Szent Erzsébet ünnepe üzenet a számunkra, figyelmeztetés, hogy mi magunk is próbáljuk tettekre váltani mindazt, amit példájából tanulhatunk. A legkülönfélébb válságok által sújtott világunkban is törekednünk kell arra, hogy saját nehézségeink, küzdelmeink mellett, ezek ellenére is, meglássuk mások gondját-baját, testi-lelki szükségét is.

Az elmúlt évben, az idős és beteg testvéreink támogatására szervezett gyűjtés során 186.051 lej gyűlt össze, amiért hálás szívvel mondok köszönetet minden adakozónak.

A járvány, mint betegség, közvetlen módon kevésbé veszélyezteti a kiskorú és ifjú nemzedéket, de közvetett módon számos problémát okoz körükben. Kezdve az otthon tanulás akadályaitól, sok más nehézségen és nélkülözésen át egészen a családtagok, netán szülők elvesztéséig, számos rászoruló, anyagiakban és lelkiekben hiányt szenvedő gyermeknek, fiatalnak van szüksége odafigyelésünkre és segítségünkre” – áll a többi között dr. Kovács Gergely érsek körlevelében.

Adományozni november 14-én, vasárnap lehet a főegyházmegye templomaiban, majd a Caritas-székhelyeken, illetve online a szervezet honlapján (https://caritas-ab.ro/segitek/).

Bankszámlaszám: IBAN: RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006

Asociaţia Caritas Alba Iulia, CF 4562770

Colecta Sf. Elisabeta


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató