Mondandóm időszerűségét az adja, hogy az ott elhangzottakból megragadott egy olyan kijelentés, amellyel teljes mértékben egyetértettem, de úgy érzem, bizonyos magyarázatra szorul annak háttere, különös tekintettel a nagyon közeli romániai helyhatósági választásokra.
Magam is részt vettem azon a budapesti megemlékezésen, amelyet a Brânduşa Armanca vezette Román Kulturális Intézet szervezett március 20-án a Terror Háza Múzeum épületében, az 1990. márciusi tragikus marosvásárhelyi események évfordulóján. A rendezvény házigazdája dr. Schmidt Mária történész, a múzeum igazgatója volt, a meghívott előadók pedig Smaranda Enache, Király Károly, Gabriel Andreescu és Radu Carp voltak.
Az eseményt, amelyre többnyire magyarországi érdeklődők voltak kíváncsiak, megtisztelte jelenlétével többek között dr. Szili Katalin képviselő, az Országgyűlés egykori elnöke is.
Az évforduló kapcsán elhangzottakra nem kívánok részletesen kitérni, hiszen egyrészt Marosvásárhelyen és máshol is megemlékeztek a 22 évvel ezelőtt történtekről, másrészt a híradásokban, a médiában is beszámoltak már a budapesti összejövetelről. Mondandóm időszerűségét az adja, hogy az ott elhangzottakból megragadott egy olyan kijelentés, amellyel teljes mértékben egyetértettem, de úgy érzem, bizonyos magyarázatra szorul annak háttere, különös tekintettel a nagyon közeli romániai helyhatósági választásokra.
Az általam nagyon tisztelt Smaranda Enache asszony tartalmas, lényegretörő előadásában és hozzászólásaiban ismét bizonyságot tett arról, hogy azon ritka romániai, román nemzetiségű értelmiségiekhez tartozik, akik értik és megértik a magyar nemzetiségű román állampolgárok gondjait. Egy adott pillanatban kijelentette, hogy a romániai diktatúra éveiben románnak lenni Marosvásárhelyen – és nem csak – valóságos „foglalkozást” jelentett, annyira egyértelműen csak román nemzetiségűek foglalhattak el bizonyos állásokat. Néhai fogorvos édesapja emlékét idézve mondta: amikor azzal a kéréssel hívta Marosvásárhelyre az orvosi egyetem vezetősége Szászrégenből, mert kevés (volt) a román nemzetiségű orvos a megyeszékhelyen, visszautasította a hívást, mondván, ha nem azért hívják, mert jó fogorvosnak tartják, hanem pusztán azért, mert román, akkor inkább marad Szászré-genben. És így tett!
Ezzel összefüggésben mondta Enache asszony: nem érti, miért történhet meg most ennek a fordítottja, hiszen miközben önmaga is jelöltként indul a marosvásárhelyi polgármester-választáson, a magyar közösség „lázasan keres” egy bármilyen személyt, akinek a legfőbb ismérve az kell legyen, hogy magyar, egyéb értékei, erkölcsi tartása, szakmai-emberi tulajdonságai nem számítanak.
Sajnálom, hogy nem volt mód erre a kijelentésre válaszolni, de természetesen a rendezvény kerete sem engedte meg a vitát, hiszen így is közel három órán át hallgatta türelemmel és figyelmesen a telt házas közönség a Bethlen János szerkesztő által vezetett előadásokat. Bennem azonban ott maradt a gondolat, hogy erről jó volna szélesebben is beszélni, így döntöttem arról, hogy megpróbálom más megvilágításba helyezni Enache asszony ezen kijelentését.
Előrebocsátom, teljesen egyetértek azzal, hogy valóban nem így kellene történnie a megfelelő jelölt kiválasztásának. Azt viszont nem gondolom, hogy a magyar közösség csak és kizárólag azért nem támogatná Enache asszony jelöltségét, mert benne mint személyben nem bízna meg román nemzetisége miatt. Erről szerintem szó sem lehet, hiszen Smaranda Enache és a Pro Európa Liga 22 éve bizonyítja, hogy a magyar kisebbség jogos céljai mellett köntörfalazás nélkül szót emel helyi, nemzeti és nemzetközi megnyilvánulásokban egyaránt. Sokkal inkább arról van szó, hogy az elmúlt több mint két évtizedben valamennyi romániai politikai alakulat bebizonyította, hogy a magyar közösség jogainak biztosítását illetően legfennebb árnyalatnyi különbségek vannak közöttük, és csupán rövid távú, hatalmi megfontolásokból hajlandók némi engedményre.
Ebből a tapasztalatból jutott el oda a magyar közösség, hogy ragaszkodik az 1918-as gyulafehérvári határozatban megfogalmazottakhoz: vezetőit saját soraiból választja meg. Sajnálatos, de minden igyekezet dacára a multikulturalitás még (?) nem bizonyul járható útnak a politikai és főleg a művelődési, oktatási életben. Nem hiszem, hogy éppen most kellene példákat sorolnom Marosvásárhelyen.
Olvasóim megfigyelhették, hogy eddigi soraimban romániai magyar közösségről és nem politikai alakulatokról írtam, hiszen a „lázas” jelöltkeresés tudomásom szerint már 2011 nyarán tulajdonképpen nyugvópontra jutott szeretett városomban. Az jellegzetesen magyaros történet és tragikusnak tartom, hogy az akkor körvonalazódott egyetértést most, a választások közeledtével a magyar közösség egyes csoportjai, vagy inkább azok hangadói mondvacsinált okokkal úton-útfélen felmondják, megkérdőjelezik, alternatívákkal kísérleteznek. Hiába, úgy tűnik, nem tanulunk saját hibáinkból sem, pedig számos előzmény arra utal, hogy a jelenlegi polgármester leváltása csupán egyetlen ellenjelölt által lehetséges, aki mögé fel kell(ene) sorakozniuk mindazoknak, akik az elmúlt 12 év önkényes városvezetésének fel akarják mutatni az „elég volt!” táblát.
Tudom, hogy Smaranda Enache is erre törekszik. Éppen azért, mert elismert érdemei következtében a magyar közösségben számosan támogatnák szavazataikkal, pontosan azt az összefogást gyengítené indulásával, amelyet segíteni szeretne a változásban. Természetesen nem kérem fel arra, hogy visszalépjen a jelöltségtől, hiszen szuverén joga indulni a választáson, de arra hívnám fel a figyelmét, hogy az általam felvetett gondolatokat is mérlegelje, mielőtt végleges döntését meghozza.
