2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szerteágazó a nyárádszentannai Szabó Ernő által vezetett vállalkozás tevékenysége.  


Szerteágazó a nyárádszentannai Szabó Ernő által vezetett vállalkozás tevékenysége. Amint azt tapasztalta, hogy a bőrkonfekció hanyatlani kezd, virágkertészetet hozott létre, továbbá tájépítészettel is foglalkozik, villák kertjeit, parkokat, települések főtereit varázsolja széppé.

A családi ház kifogástalanul elrendezett udvarát, az ízléses sziklakertet, a virággruppokat látva magunkban azt fontolgatjuk, vajon hol tanult tájépítészetet a vállalkozás vezetője, viszont amikor feltesszük a kérdést, Szabó Ernő mosolyogva közli, ő bizony nem szerzett diplomát a szakmában. Kizárólag a jó ízlésére, az esztétikai érzékére hagyatkozva kezdett dolgozni. – A szakmám valójában szabó, egykor a Nyárád szövetkezetnél dolgoztam. 1993-ban indítottam el a vállalkozást, akkor bőrkonfekcióval foglalkoztunk, ’95-től bőrérleléssel egészült ki a tevékenységünk, ’98-tól pedig kesztyűgyártásra szakosodtunk. 2005-ben azonban a bőripar kezdett hanyatlani, a török termékek betörése tönkretette a hazai bőrgyártást, ezért kellett a virágkertészetre áttérnem. Régebb Szovátán, a piacon naponta 2-3 bőrkabátot el lehetett adni, emellett táskát, kesztyűt, most óriási teljesítménynek számít, ha hetente egy kabát elkel. A több mint tíz évvel ezelőtti eladásoknak most alig a tíz százalékát lehet elérni. Nagyon kevesen maradtak, akik még bőrrel foglalkoznak, egy bőrkabát ára 100 euró körül van, a romániai piac pedig ezt az árat nemigen tudja megfizetni, emellett a turkálók megjelenése is rontott a helyzeten. A kesztyűgyártást teljesen leállítottuk, a bőrkabátjaink 50 százaléka kerül a román piacra – vannak üzletek a városokban, amelyeknek szállítunk –, a másik fele pedig külföldre, elsősorban Magyarországra – tájékoztatott a cég tulajdonosa, akitől megtudtuk, hogy egykor 20-25 alkalmazottat foglalkoztatott a bőrrészlegen, ma viszont csak 5 személynek tud ezen a téren munkát adni.

Öntözőberendezéseket is forgalmaznak

Az első fóliaházat 2005-ben alakította ki Szabó Ernő, és meglepődött, hogy viszonylag rövid idő alatt megtérült a befektetés, sőt, még nyereséget is hozott, ezért bővíteni kezdte ezt a tevékenységet. Jelenleg hat fóliasátra van és szezonális virágtermesztésre szakosodtak, országszerte nagykereskedéseknek adják el a virágokat nagy tételben, illetve kertészeteket látnak el dugványokkal. A vállalkozó bevallja, sokat könnyített a piacra való betörésben az, hogy országszerte ismerték őket, a bőriparnak köszönhetően. A virágkertészet keretében öntözőberendezéseket is forgalmaznak, a számítógép-vezérlésű rendszer lehetővé teszi a különböző beállításokat, tegyük fel azt, hogy esős időben ne induljon el az öntöző, és ne használja fölöslegesen a vizet. A nyárád-szentannai cég által kínált öntözőberendezéseknek országszerte keletjük van, a Neamţ megyei erdészet közel háromhektáros területét szerelték fel a korszerű berendezéssel.

Egy mutatós udvar: 2-3 ezer euró

A Szabó Ernő vezette vállalkozás munkásai ottjártunkkor éppen Nyárádszereda főterén dolgoztak, ízléses, színpompás virággruppokat alakítottak ki. A cégvezető elmondta, a kert- és parkrendezésnek 2011-ben láttak neki, elsősorban Maros megyéből vannak megrendelőik. A válságos helyzet közepette is vannak, akik nem kis summát szánnak arra, hogy rendezett kertjük legyen. – Sokan úgy gondolják, hogy miután felépítettek egy szép villát, van egy jó autójuk, a következő lépés, hogy legyen rendben a kertjük, udvaruk, és hajlandók 2-3 ezer eurót szánni erre, ugyanis ennyibe kerül egy nem túl méretes kert berendezése – tudtuk meg a vállalkozótól.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató