Románia lakosságának több mint nyolcvan százaléka a létminimum határán tengődik. A közép-kelet-európai országok között itt a legmagasabb a szegénységi ráta. Ez az utóbbi öt évben öt százalékkal nőtt, ennek ellenére Románia költi a bruttó nemzeti össztermék legkisebb részét uniós viszonylatban szociális védelemre.
Románia lakosságának több mint nyolcvan százaléka a létminimum határán tengődik. A közép-kelet-európai országok között itt a legmagasabb a szegénységi ráta. Ez az utóbbi öt évben öt százalékkal nőtt, ennek ellenére Románia költi a bruttó nemzeti össztermék legkisebb részét uniós viszonylatban szociális védelemre. A 27 uniós tagállam közül országunkban a legalacsonyabb az életremény. Az 1000 születésre jutó tíz halott csecsemővel nálunk a legmagasabb a gyermekhalandóság. A következő években az abszolút szegénységi ráta drasztikusan növekedni fog, ami azt jelenti, hogy a jövedelmek egyre nagyobb hányada megy majd el élelmiszerre: az emberek elsősorban az életben maradásra költenek. A Román Akadémia életminőséget vizsgáló intézetének egy tanulmánya szerint 22 évvel a forradalom után Romániában több a szegény, mint a kommunizmus idején, és a társadalmi egyenlőtlenség is hangsúlyosabb. Az ország lakosainak 87%-a legszívesebben azonnal külföldre költözne jobb kereseti lehetőség esetén. Több mint másfél millióan élnek abszolút szegénységben: kevesebb mint napi 2 euróból kell megélniük. Az országban ötmillió szegényt tartanak számon – a legtöbbet az uniós országok közül.
Nem tettem mást, csak egymás mellé sorakoztattam néhány hírt és számadatot. A kép szomorú és riasztó. Tömény nyomor, és a jövőkép sem rózsaszín. Igaz, Emil Boc „megígérte”, hogy 2012-ben nem fog levágni sem a fizetésekből, sem a nyugdíjakból. Az államelnök azonban két pa-ram-pam-pam között eladta a bőrünket, pardon, „megmentette” az eurózónát.
Ilyen körülmények között a kormányt és a véleményformálókat is az kellene foglalkoztassa, hogy parányi reménysugarat villantson fel a sok millió kétségbeesett embernek. Ezzel szemben attól, amit a minap egyik helyi újságban olvastam, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Ugyanis amiatt háborgott, hogy a Marosvásárhely főterén felállított fenyő zöld, ami egyesek számára amúgy is végtelenül „fájdalmas”, ráadásul az önkormányzat ezüstfehér és piros gömböket rakott rá. Égbekiáltó bűn. A cikkíró olvasói panaszokra hivatkozva kiabálta világgá dühét, hogy a főtér felé jártában Magyarország színeit kell nap mint nap elviselnie. Sőt, addig ment nemes haragjában, hogy magyarázatot követelt a városvezetéstől: miként kerülhettek a karácsonyfára „Magyarország színei”?
Gondolom, minden kommentár felesleges. Döntse el ki-ki maga, sír-e vagy nevet ezen az abszurditáson.
