2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rohammunkával „átépítették” az Eminescu utca elejét. Két alkalommal is írtam róla a Népújságban (június 8. és szeptember 7.), kérve, hogy tegyék biztonságosabbá a gyalogosok átkelését. A páros és páratlan oldalon is megszüntették a zebra előtti parkolási lehetőséget: leszűkítették a közlekedési sávot, és kis oszlopokat rögzítettek az új járda szegélyére. Köszönjük, hogy intézkedtek!

Tudom, hogy ez nem nekem köszönhető (még csak az hiányzik, hogy csodatévő híremet keltse valaki, mert akkor nem szabadulnék a segítségemet igénylők seregétől!), a terv már régóta megvolt, csak meg kellett sürgetni a munka beindítását. Tudjuk jól: a munkát elkezdeni a legnehezebb, utána már megy, mint a karikacsapás…

Örömmel konstatáltam azt is, hogy a július 6-án szóvá tett probléma is megoldódott: a Mărăseşti téren megstuccolták a bokrokat, a legszaporábban burjánzó cserjét pedig tövig visszavágták. Mi több: a levágott ágakat el is szállították. Ezt is köszönjük. 

Jó az, ha a város lakói is odafigyelnek és alkalmanként szólnak vaj egy hiányosság miatt, s az sem baj, ha nem várnak az illetékesekre, hanem maguk oldják meg a kérdést. Ma vettem észre, hogy az új uszoda melletti utacskán lévő három termetes gödröt is becementezte valaki, vélhetően az esküvői bulikra (tetszik ismerni ugye, azt a nagy fehér sátrat, ahonnan ingyenzenét kapnak a környék lakói?) érkező egyik vendégnek megdöccent a drága autója, és ő intézkedett. Ha kerékpáros lett volna az intézkedő, akkor a turbinaárokkal párhuzamosan haladó út víznyelői melletti gödröket is betömte volna, de így is dicsérendő a hozzáállása. Ezt is köszönjük! 

További kitartást kívánok mindenkinek, maradok tisztelettel. 

Fotó: Nagy Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató