2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Repülő pokróc indul Marosvásárhelyről Restországba – jelentette Rosszcsont Zénó hétfőn délután a marosvásárhelyi Gutenberg könyvesboltban. 


– Repülő pokróc indul Marosvásárhelyről Restországba – jelentette Rosszcsont Zénó hétfőn délután a marosvásárhelyi Gutenberg könyvesboltban. A Rózsák tere 56. szám alatti könyves térben gyakran szerveznek a jövendő és egészen új olvasók számára izgalmas délutánokat. A tegnapelőtti együttlétet gyermeknapi ráadásnak szánta a Gutenberg. Az aprónépet a lusta és árulkodó, mindenről lekéső, mindig mindent otthon felejtő Zénó bőrébe bújt Zorkóczy Zenóbia színművésznő szórakoztatta Hervay Gizella, László Noémi, Michael Ende, Ludwig Bechstein, Hans Sachs, illetve Ursula Wolfel szövegeiből összeállított, állandó érintkezésre, gondolatcserére épülő előadásával. Mint kiderült, a kisiskolásokból álló gyerekközönség felnőttesebben látja a világot, mint a Restországba kívánkozó, nagyra nőtt, morcos gyerek, akinek „a nap túl ragyogó, és túl hangos a rigó,” és akinek legfőbb bosszúsága, hogy ő maga is „ily bosszús.”

– Segíts a tesódnak. Menj el kenyérért. Mosogass el – osztogatták a jó tanácsokat a gyerekek Rosszcsont Zénónak, aki még a Restországba szállító varázsigét is elfelejtette, így a repülő pokróc többi utasát is csak gondolatban tudta elvinni oda, ahol „sült malacok szaladgálnak” és „zsemlét termő fűzfák alatt csörgedezik egy tejpatak.” A vicces, dinamikus produkció végén Zénó megígérte, hogy megjavul, mi több, egy füzetbe jegyzi le a gyerekek tanácsait, és a használati utasítást is betartja, reggelente háromszor, este végtelenszer olvassa el a jóságlistát.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató