Bár bizonyára sokan sokszor „leszállítottak” már bennünket – ahogy idény végén a fölöslegessé vált árucikket, munkaerőt szokás –, azért úgy igazán még senkinek nem sikerült. A körhintáról legalábbis nem, melynek lassuló, gyorsuló keringését ilyenkor, az esztendő utolsó havában jobban lehet érzékelni, mint bármikor.
Bár bizonyára sokan sokszor „leszállítottak” már bennünket – ahogy idény végén a fölöslegessé vált árucikket, munkaerőt szokás –, azért úgy igazán még senkinek nem sikerült. A körhintáról legalábbis nem, melynek lassuló, gyorsuló keringését ilyenkor, az esztendő utolsó havában jobban lehet érzékelni, mint bármikor. Ugyanazok az arcok, hangulatok váltják egymást a külső-belső ünnepteremtés forgatagában, és a ki tudja, mióta ismétlődő „motívumok” között ugyanúgy akadnak furcsák, zavarók, mint tavaly és tavalyelőtt. Mindjárt a hónap első napján „dézsávűsen” nyekkent a ringlispíl, és már csimpaszkodtak is rá „jobb oldalról” a nemzetük napját gyűlöletszításra használó fiatalok. Azok, akik két évvel ezelőtt és a múlt évben is az egyesülés ünnepén „fesztiváloztak” egyet a Székelyföldön. Tavaly éppen nálunk „léptek fel,” mégpedig majdhogynem legálisan, a polgármesteri hivatal ugyanis csak egy nappal december elseje előtt vonta vissza a magyarellenes felvonulás jóváhagyását. Nem mintha ez sokat számított volna, a lármás, melldöngetős akciót természetesen úgy is megtartották, idén pedig már nem is pazaroltak időt holmi engedélyeztetésre. Bizonyára rájöttek, hogy Csíkszeredában nem olyan elnéző a városvezetés az efféle kezdeményezésekkel szemben, mint mifelénk, meg persze „jelenésük” újabban bejelentett helyszínén, Sepsiszentgyörgyön sem. Igaz, ingyencirkuszhoz Marosvásárhelynél keresve sem találhattak volna alkalmasabb teret, kapásból két szlogennel bővíthették volna itteni repertoárjukat, és bizonyára – az Orvosi és Gyógyszerésztudományi Egyetem és a 2-es iskola körüli konfliktus „megoldására” vonatkozó – felkiáltásaik helyeslő „visszhangja” sem maradt volna el. De hát úgy látszik, ezúttal nem voltak elég tájékozottak a hazai interetnikai feszültségek terén a „decemberi” ifjak. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy miért és meddig tolerálják a hatóságok, hogy a nemzeti ünnepet évről évre megpecsételjék a kisebbség ellen uszító személyek kirohanásai. Bár ha arra gondolunk, hogy szinte naponta írnak újságcikkeket a gyűlöletkeltés szándékával, és azokat – annak ellenére, hogy a sajtóetika előírásait sértik – senki nem marasztalja el nyilvánosan, akár egy legyintéssel is elintézhetjük a választ. A továbbiakban úgyis – remélhetőleg – kellemesebb, békésebb pillanatokat élhetünk újra a gondolatainkat, lelkivilágunkat ünnepi „üzemmódba” forgató körhintán. Főleg akkor, ha nem szállunk ki belőle egy kudarcélményeket rejtő ajándékhajsza kedvéért.
