Pontosítás
2014-09-16 15:35:03
- Vajda György
Szeptember 12-i lapszámunkban dr. Kelemen Atilla emlékezett vissza a marosvásárhelyi állatkert létesítésének 50. évfordulója kapcsán a kezdeti időszakra.
Szeptember 12-i lapszámunkban dr. Kelemen Atilla emlékezett vissza a marosvásárhelyi állatkert létesítésének 50. évfordulója kapcsán a kezdeti időszakra. Elmondta: tudomása szerint „olyan önkéntesek hozzájárulásával szépült az állatkert, mint Bartha Tibor képzőművész, aki az oroszlánház falát a ma is látható mozaikkal díszítette, csempehulladékból állította össze”. Ezzel kapcsolatosan felkereste szerkesztőségünket Varga Boldizsár, aki a következőképpen pontosította az állatkert történetének emblematikus epizódját.
„1966-ban az építészeti szakiskola másodéves műépítészeti osztályának tanulója voltam. Ekkor kereste meg Radó Katalin volt igazgatót Rend László, az állatkert igazgatója, azzal a kéréssel, hogy az iskola tanulói díszítsék ki az oroszlánok kifutójában levő falat. Ennek eleget téve az igazgatónő pályázatot írt ki, amelyre tervrajzokkal jelentkezhettek diákok. A pályázatot volt osztálytársam, Voloncs Simon nyerte meg. Természetesen a kivitelezésben – önkéntes alapon – az egész osztály segített.”
Varga Boldizsár elmondta: nem hulladékfajanszból készült a mozaik. A diákok törték össze a megfelelő méretre a csempét, amelyet az alkotó Voloncs Simon tervei alapján a falra helyezett. A mozaikmunka két hét alatt készült el. Szerzője már nincs közöttük, ezért tartotta fontosnak volt osztálytársa, hogy az 1967-ben végzett diákok nevében – a téma kapcsán – megemlékezzen a ma is látható mozaikkép készítőjéről.