Olvasom, hogy a román parlament egyik magyar képviselője, úgy gondolom, roppant ifjonc és nincs tudatában annak, hogy mihez is nyúlt avatatlan kézzel, azt javasolja a törvényhozásnak, hogy alkosson oly törvényt, melyben az egyházi házasság egyenértékű legyen a polgári házassággal.
Olvasom, hogy a román parlament egyik magyar képviselője, úgy gondolom, roppant ifjonc és nincs tudatában annak, hogy mihez is nyúlt avatatlan kézzel, azt javasolja a törvényhozásnak, hogy alkosson oly törvényt, melyben az egyházi házasság egyenértékű legyen a polgári házassággal. És hogy az efféle törvényt nem ellenezné az uralkodó ortodox egyház sem. Meghiszem azt, ugyanis az ott uralkodó bizantin szellem (mely indulásból egyeduralomra törekedett és törekszik) alig várja, hogy eltörölhesse azokat a józan polgári gátakat, akadályokat, melyek az újkor vívmányai és a modern szabadságjogok egyik alaptörvényét képezik, egyszóval, hogy elhárítsa az útból az állam és az egyház szétválasztásának elvét és főleg gyakorlatát.
Az ifjú képviselő ehhez járulna hozzá naivul feltörő ötletelésével. Valószínűleg soha nem tanították neki jogtörténetbő,l micsoda előrelépést is jelentett ez a feudális jogszemlélethez képest. És azt sem tanították meg magyar (irodalom)-történetből, hogy miféle hosszas csata után sikerült elérni 1895-ben azt, hogy bevezették a polgári házasságot, az állami anyakönyvezést és ezekkel együtt minden vallásfelekezet egyenjogúsítását az egykori Magyarországon, mely szülőhazája volt a képviselő elődeinek is. Ennek egyik elkötelezett híve volt Ady Endre is, a magyar progresszió tollal harcoló „felkent vitéze”.
A polgári házasság révén lehetségessé vált, hogy egyházi megkötések, reverzálisok vagy kiátkozás nélkül bárki bárkivel a másik nemből házasságra lépjen. Hogy a református, zsidó vagy unitárius felet nem kötelezték arra, hogy ilyen vagy olyan más hitben keresztelje meg vagy nevelje születendő utódait. Paradox módon szabaddá vált a hitoktatás az iskolákban, közintézményekben. Lehetségessé az önkéntes vallásváltoztatás. Az állami beleszólás a hatalmi ágak szétválasztása révén a minimálisra csökkent. A polgári anyakönyvezés például azt jelentette, hogy minden embert ott, annak a helységnek az elöljáróságán (város, falu) jegyeztek be, ahol született, függetlenül felekezeti hovatartozásától, s így az államnak tiszta fogalma volt a népesség demográfiai mozgásáról. (Az más kérdés, hogy az elnyomó, diktatórikus állam törvénytelenségekre vetemedő hivatalnokai elöljáróik biztatására ezzel csúnyán, sorozatosan és tragikusan visszaéltek.)
Ha valaki egyházi esküvőt szeretne, eddig sem tiltotta a törvény. Csupán azt kérte a paragrafus alkotója, hogy élettársi kapcsolatát törvényesítse a polgári társadalom előtt is az erre habilitált állami intézményben. Erről hivatalos, érvényes okmányt kap az állam, sok helyütt a házasulandó felek/fél nyelvén is egy igazi demokráciákban. Ráadásul ingyenes. (Tudtommal.)
És miért ne lehetne kettő? Annál szebb és hosszasabb a közörvendezés, a gratulációk sora, több fénykép készül, amit aztán mutogatni lehet az unokáknak is vagy elszakítani a polgári válóper előtt/után.
Az egyházi esküvő pompájával, a ceremónia ünnepélyességével úgy sem versenyezhet semmi. Valószínűleg már nem is akar az állami hivatal. Akit meg zavar az anyakönyvvezető haskötője, az hunyja be a szemét, úgyis a meghatottságra fogják fogni a tanúk és a vidámkodó násznép.
