Pokorny Attila újabb alkotása Kápolnásnyéken

Gyakran írunk a marosvásárhelyiségéhez kitartóan ragaszkodó szobrászművészről, sokrétű munkássága mindegyre újabb művekkel állítja a közérdeklődés fókuszába. Hol kiállítással, hol alkotótábori részvétellel, szervezéssel, hol köztéri alkotással hallat magáról. Magyarországon is a legtevékenyebb képzőművészek közé tartozik. Üzenőfalunkon sűrűn jelennek meg a friss munkák fotói, reprói. Múlt hét végén a Liszt Ferencről készült plakettjéről küldött felvételt. A frissen felavatott kápolnásnyéki Liszt Művészház homlokzati falán díszeleg immár a zeneszerzőről mintázott markáns bronzplakettje. Mint írja üzenetében, magyarhonban ez már a hatodik köztéri emlékdomborműve.

A Velencei-tó térségében található Kápolnásnyéken Pokornynak volt már egy műve, a politikus gróf Apponyi Albertet megörökítő mellszobra, nincs két éve, hogy felavatták a parkban, a felújított Vörösmarty Emlékház közelében. Tavaly nyáron meg azt jeleztük, hogy a szobrász mintázta két másik plakett, a Bohumil Hrabalról és Pilinszky Jánosról készített arcmás a Tokaji Írótábor székhelyét gazdagítja.

Kápolnásnyék egyre jelentősebb emlékhellyé, kulturális központtá válik. Az egykor istállóépületből átalakított, korszerűsített Liszt Művészház a Csajághy Laura szabadtéri színpad szomszédságában nyújt kiváló körülményeket az ide látogató művészeknek és a közönségnek. Pusztanyék, ahol 1800-ban Vörösmarty született, Kápolnásnyék része. A költő gyermekkora ide kötődik. A mostani művészház elnevezését a Vörösmarty és Liszt barátsága inspirálta. A Szózat szerzője nagyra tartotta a zeneszerzőt, 1840-ben egy jelentős, gondolatgazdag ódát is írt hozzá. Idézzünk fel a 14 szakaszos költeményből csupán kettőt: „Hírhedett zenésze a világnak,/ Bárhová juss, mindig hű rokon!/ Van-e hangod e beteg hazának/ A velőket rázó húrokon?/ Van-e hangod, szív háborgatója,/ Van-e hangod, bánat altatója? (…) És ha honszerelmet költenél fel,/ Mely ölelve tartja a jelent,/ Mely a hűség szép emlékzetével/ Csügg a múlton és jövőt teremt,/ Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal,/ Hogy szivekbe menjen által a dal”. A dombormű karakteresen, figyelemre méltó jellemző erővel adja vissza a zenei zseni kivételes egyéniségét, emberi nagyságát.